Rekord látogatószám az Animekarácsonyon! [GALÉRIA]

Véget ért az év utolsó animés, sci-fi, gamer bulija, az Animekarácsony. Minden korábbi várakozásunkat felülmúló, teltházas rendezvény volt, összesen közel 6500 látogatóval. Az Animekarácsony kinőtte a korábbi évekre jellemző, vásár jellegét, a MondoCon-okról ismert programok teljes arzenálját felvonultattuk, a minőségi szórakozás érdekében.

A rendezvény egyik csúcspontja, az immáron hagyományosnak mondható, Kocka Kerekasztal beszélgetés volt, amelynek ezúttal a Hollywood Hírügynökség fenegyereke, Szirmai Gergely volt a sztárvendége.

Ezúttal sem maradhatott el a látványos cosplay (jelmez) verseny, a kilátogatók közül több, mint ezren viseltek valamilyen különleges ruhát, vagy kiegészítőt. A legjobbak a zsűri előtt, a nagyszínpadon, is megmutatták a fantasztikus ruhakölteményeiket.

Idén az Animekarácsony is csatlakozott a Cipősdoboz akcióhoz, a rendezvényen lehetőség volt ajándékcsomagokat leadni, amiket utána a Baptista Szeretetszolgálat juttatott el a megfelelő helyre.

 

2015 áprilisában visszatérünk, a két napos Tavaszi MondoCon-nal!