Ismét ProArt díj nyertes lett az ország legnagyobb kerti partyja

A 2015-ös esztendőre is az AlteRába Fesztivált választották a MAHASZ ProArt díj nyertesének, így a körmendi program újra a "Zenekarok kedvenc fesztiválja" lett.

A szavazás alapján a zenekarok kifizetését, a biztonságot, a hangulatot, a hangzást, a kiszolgálást, valamint a szerzői jogdíjak és költségek becsületes kifizetését vették figyelembe.

Nagyon büszkék vagyunk erre a díjra, de nem csak a szervezők munkáját, hanem a Borbély Security, valamint a P-Sound Hang- és fénytechnikát is dicséret illeti, hiszen közös munkával értük el a rangos elismerést – mondta Hegedüs László fesztiváligazgató. Hozzátette, természetesen az AlteRába látogatóinak is óriási köszönet jár, hiszen ha a közönség remek, akkor a zenekar is élvezi a fellépést.

A 7. AlteRába Fesztivált július 12. és 16. között rendezik meg a Rába Szabadidőcentrumban. A részletes program és a napi bontás a www.alterabafesztival.hu oldalon érhető el.