Dob+basszus: visszatér a Hiperkarma!

Fishing on Orfű

Három és fél év kihagyás után újra összeáll Bérczesi Róberték mára már legendássá vált zenekara, a budapesti Hiperkarma. A zenekar a legfontosabb hazai fesztiválok közül csak néhányon lép fel: nagy örömünkre szolgál, hogy visszatérésüket többek között a Fishing On Orfű Fesztiválon ünneplik meg egy hatalmas koncerttel. A 2000-ben indult Hiperkarma rendkívüli utat járt be a magyar könnyűzenében az új évezred hajnalán.

A popos lüktetésű, remekül hangszerelt dalok Bérczesi emblematikus, a fiatalok életérzéseit remekül visszaadó szövegeivel hamar egyenes utat találtak az alternatív pop-rock kedvelőihez. A két nagylemezzel és számos közönségkedvenc slágerrel bíró zenekar energikus fellépései 2007 óta már csak a rajongók emlékeiben élnek, de ez a majd' 4 éves csipkerózsika-álom idén véget ér és a Hiperkarma a csütörtöki nap fő fellépőjeként a Fishing on Orfű Nagyszínpadának deszkáira áll. A megújult felállású csapat (Frenk a dobok mellől gitáros-vokalistává lép elő, míg a bőrök püfölését Gálos Ádám veszi át) a régi slágerek felidézése mellett új dalaiba is belehallgatást enged majd.

A Nagyszínpad csütörtöki programja kis túlzással "A Nagy Visszatérők Napja" alcímet is kaphatná: a Harcsa Veronika Quartet bájos eleganciája után ugyanis az április végén újrainduló Irie Maffia is fellép a Panoráma Campingben. Az együttes frontasszonya, Sena Dagadu anyai örömei miatt a formáció hosszú hónapokig nem lépett fel, de ismerve a zenekart, szemernyi kétség sincs afelől, hogy újult erővel fogja megmozgatni a táncolni vágyó fesztivállátogatókat.

A nagyszínpad csütörtöki programját a hazánkban már többször bizonyított, remek hangulatú koncertjeiről híres francia csapat, a La Fanfare en Pétard zárja majd. A hat fős energiabomba, a ragga, ska, dub és funk elemeket is ötvöző piros-fekete egyenruhások életvidám programja tökéletes útravalónak ígérkezik a hajnali mulatozás előtt.