140 diákot támogatott a STRAND Fesztivál

Óriási sikerrel zárult a STRAND Fesztivál jótékonysági akciója. A szervező VOLT Produkció arra kérte a STRAND Fesztiválra érkező fellépőket – hazaiakat és külföldieket egyaránt – hogy dedikáljanak egy-egy aranyhalat, a szervezők pedig minden egyes aláírt aranyhal után egy-egy rászoruló gyerek iskolakezdését támogatják 10-10.000 forinttal az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül. A jótékonysági akció minden elképzelést felülmúlt, hiszen 1.400.000 forintot sikerült összegyűjteniük, amivel 140 rászoruló gyerek iskolakezdését tudták támogatni. Az összeget a mai napon vette át a Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.

„Várakozáson felüli a STRAND Fesztiválon szervezett jótékonysági akciónk sikere. Egyrészt azért, mert a felkért hazai- és világsztárok kivétel nélkül igent mondtak a felkérésünkre, így száznál is több dedikált aranyhal gyűlt össze, melyek után 10-10.000 forinttal támogatjuk egy-egy rászoruló diák iskolakezdését. A művészek között akadtak azonban olyanok is, akik több tíz-, vagy akár százezer forintos felajánlást tettek. Így a STRAND Fesztivál 2019-ben 1,4 millió forinttal támogatott 140 diákot az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül." – mondta el Lobenwein Norbert, a VOLT Produkció vezetője.

A STRAND jótékonysági akciójában a teljes hazai, zenei élvonal mellett Anne-Marie, John Newman, Jason Derulo, Jonas Blue, Steve Aoki és a Dimitri Vegas & Like Mike páros is részt vett.

Az összegyűlt támogatást a mai napon vette át az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója. Gáncs Kristóf kiemelte: „Ez az adomány a tanévkezdés napjaiban a lehető legjobbkor érkezett, mikor az Ökumenikus Segélyszervezet több mint ezer gyermek iskolakezdését segíti országszerte. Az anyagi támogatáson túl különösen is értékessé teszi ezt az akciót, hogy ilyen nagy számban álltak mellé sztárok, ezzel példát mutatva a rajongóknak: hogy ha mindenki csak egy kicsit hozzá tesz, akkor együtt csodákra vagyunk képesek. „Nagyon köszönjük, a VOLT Produkciónak és mindenkinek, aki részt vett az összefogásban!"