Meghajolt a Microsoft a felhasználók akarata előtt

Sad, sad Steve :(

Steve! Steve! Figyelj már ide egy kicsit! Az a helyzet, hogy ezt elk*rtuk... Ezt is. Nem kicsit, nagyon. A PC után kicsúszik a kezünkből a konzolpiac is. Hogy mi történt? Emlékszel azokra a fantasztikus korlátozásokra, hogy játszani csak aktív internetkapcsolat mellett, csak bizonyos országokban vagy csak újonnan vásárolt játékokkal lehessen az új Xboxon? Na most az van, hogy ezeknek semmi nem jó, és most ott tolonganak a Sonynál, aki törődik a játékosokkal is, nem csak a profittal!

Szerettem volna ott lenni, amikor ez a beszélgetés lezajlik Redmondban. A Microsoft az elmúlt egy évben úgyis folyamatosan bohócot csinált magából, amit az Xbox One bemutatásakor sem felejtettek el megtenni. Gyakorlatilag olyan szépen megásták a saját sírjukat, hogy befekvés után még vissza is temették a gödröt. De úgy tűnik, hogy van még ott valaki, akinek nem ment el teljesen az esze.

Miután a felhasználók finoman szólva beintettek a cégnek, megdícsérték Steve anyukáját kisfia remek ötletei miatt a cég bejelentette, hogy visszavonja a korábban bejelentett DRM korlátozások mindegyikét. Vagyis bárhol, bárki játszhat majd anélkül, hogy állandó internetkapcsolatra lenne szüksége a bolygó előre meghatározott országaiban. Ja, és lehet majd használt játékokkal is vitézkedni.

Persze az egészet becsomagolták egy szép mézes-mázas közleménybe, miszerint a vásárló véleménye számít. Fordítunk: ebből így nem lesz profit, csinálnunk kellett valamit. Én személy szerint nem lepődnék meg, ha pár héten belül valami újabb cseles DRM-köteg látna napvilágot.