Akció-RPG MMO lesz a következő Neverwinter

Neverwinter

A Neverwinter széria következő része, eltérően az első kettőtől, egy online, co-operative RPG lesz. Jack Emmert, a játékot fejlesztő Cryptic igazgatója már az első két játék esetén sem értette, miért volt a címben a Nights szó, ezért a stúdiónál úgy döntöttek, az egyszerűségnél maradva szimplán Neverwinter-nek keresztelik az új játékot.

A folytatás jelentős része a város alatt található csatornákban játszódik majd, melyeket néha elhagyva a környező területeket is be lehet majd járni. A történet közel 100 évvel a Never Winter Nights és a második rész után játszódik.

A felrobbanó vulkán szinte az egész várost maga alá temette. Az ujjáépítési munkálatok már megkezdődtek, az új játékosok pedig saját érdekeiktől vezérelve segíthetnek, mindamellett, hogy kedvükre vadászhatják a szörnyeket.

A Cryptic olyan MMO-kért felelős, mint a Star Trek Online és a Champions Online, ezért valószínűsíthető, hogy a Neverwinter is inkább egy RPG vonásokat is tartalmazó, de főleg akció játék lesz. Lesz aukciós ház, bank, és tágas területek, ahol a játékosok kedvükre mászkálhatnak. A játék fő részét azonban egy masszív történet kíséri.

Az NPC-kkel történő párbeszédek nem csak a questekről fognak szólni: például a kocsmában iszogató karakterektől értékes információkat lehet majd szerezni a különböző területekről, gazfickókról, illetve fejleményekről.

Várhatóan legalább öt különböző játszható kaszt lesz elérhető a játékban: wizard, fighter, rouge, ranger, cleric. Ez a szám még bővülhet a jövőben, de a készítők nem szeretnék, ha több tucat felesleges osztály lenne a játékban csak azért, hogy legyen miből válogatni. Várhatóan a játékos kézikönyvekben fellelhető számos kaszt közül visszaköszön majd pár a játékban is, mint például az Artificer vagy a Beastmaster Ranger.

Az utazások során lehetőség lesz NPC-k segítségét is kérni, amennyiben éppen nem találnánk vállalkozó kedvű partnert. Ezek felett minimális irányítással rendelkezik majd a játékos, mint például “menj oda”, “támadd meg”.

A fő küldetés teljesíthető lesz az említett NPC társak igénybe vételével, így senki nem fog attól függeni, hogy éppen talál-e társat. A felbukkanó ellenséges hordák mérete a csapat “emberi” tagjainak számától fog függeni.

Az előző részekhez képest eltérő harcrendszerben nem lesz lehetőség megállítani az időt, így a Dungeons & Dragons taktikára épülő harcmodora még intenzívebb lesz, és még több odafigyelést igényel majd.

A készítők ígérete szerint ismét lehetőség lesz saját tartalmak létrehozására és megosztására, melyekhez a játékosok számára különböző eszközöket biztosít a stúdió. Ezek értékelésére, keresésére és böngészésére a játékon belül lesz lehetőség. Elképzelhető, hogy a jövőben akár profitálni is lehet majd ezekből a tartalmakból, de a megvalósítás módja egyelőre homályos.

A megjelenés időpontja egyelőre nem ismert.