A jövőben játszódik a következő Call of Duty?

Call of Duty

A sorozat következő része - mely sokak szerint a Black Ops széria második felvonása lesz - könnyen lehet, hogy a Hideg háborúból egészen a nem túl távoli jövőbe repíti majd a játékosokat. Legalábbis erre enged következtetni a hivatalos Call of Duty oldalon található videó, amelyen egy gépfegyverrel szerelt, távirányítású dronnal szórakozik pár ember. A működése teljesen megegyezik a ma kapható játékokéval, leszámítva azt az apró népesség-redukáló extrát az alján.

A tabletről vezérelt repülő a beépített kamerának köszönhetően felderítésre is kiválóan alkalmas, így nem olyan nehéz elképzelni, hogy egy háborús FPS-ben is felbukkanjon. Mint ahogy ez a videóban is elhangzik.

Az első Black Ops betekintést nyújtott a játékosoknak a Pentagonba, de az akciók során eljuthattunk a sarkkörökre, valamint Vietnámba is, valamint számos történelmi szereplőt is sikerült belecsempészni a játékba.

A következő részt május 1-jén, a TNT csatornán mutatják be, az NBA rájátszás alatt.