Huawei idei egyik nagy dobása: P8 - bemutató

Délutánra megérkezett az új Huawei zászlóshajója, a P8. Őszintén bevallom, nem vártam sokat a készüléktől, nem gondoltam, hogy sok újdonsággal tudna előrukkolni.

Érdekes volt, hogy a készülék nem papírdobozt kapott, hanem egy ízléses műanyag dobozkába volt belecsúsztatva. Miután kihúztam, egészen meglepődtem, ugyanis ez a telefon sokkal szebb élőben, mint képeken.

Design
Fémkeretet kapott, ami valóban prémium kategóriás készülék érzetét kelti. A hátlapon helyezkedik el a 13 megapixeles kamera, illetve egy márkajelzés. Az 5,2” kijelzőnek oldalt nagyon vékony kávája van, ettől igazán szép lesz a telefon, de ennek vannak hátrányai is. Akaratlanul is, ha nyomkodjuk a telefont, sokszor meg tudjuk érinteni emiatt a kijelzőt véletlenül a tenyerünkkel használat közben.  Az előlap tetején találunk egy 8 megapixeles kamerát.

Oldalt találhatóak a hangerő szabályozó gombok, illetve a bekapcsoló gomb. Alattuk helyezkedik el a két kártyafoglalat, egy nano SIM, illetve egy SD kártya vagy SIM foglalat.

A keret alján találjuk a hangszórókat, illetve az USB portot. A keret mindkét széle picit le van csiszolva, szép, de emiatt könnyebben ki is csúszik az ember kezéből.

Összességében egy nagyon szép, vékony, könnyű telefonról van szó, nem recseg-ropog, össze van rakva. Többen is megállapítottuk, hogy hajaz az almás cég 6-os modellére.

Hardware
A chipset egy HiSilicon Kirin 930 64 bites, 8 magos jószág Quad-core 2 GHz Cortex-A53 és Quad-core 1.5 GHz Cortex-A53) Mali-T628 GPU-val. 3 GB memória van benne, illetve 16 GB tárhely, amiből kapásból 9,5 giga marad a felhasználónak.

Egy 2680mAh akkumulátor van benne. Először azt hittem, hogy kevés lesz, de kellemesen csalódtam benne. Egy egész napos használat után, folyamatos levelezéssel, és telefonállással, igen erős használat mellett is 19%-on dugtam fel a töltőre. Moderált használat mellett két napot simán elduruzsol. A hálózati töltőjével kifejezetten lassan tölt, és sajnos nem támogatja a vezeték nélküli töltést.

Wi-Fi tekintetében csak 2,4GHz-et tud, 4.1-es Bluetooth, és NFC található benne. Az Android Lollipop jóvoltából lehetőség nyílik NFC segítségével az új telefon felkonfigurálására, úgy, hogy hozzáérintjük a régit az újhoz. Sajnos ez nem sikerült, de ez inkább az OS hibája mintsem a telefoné.

Software
rightA telefonon 5.0-ás Android Lollipop fut, amit a Huawei testreszabott; ez az EMUI (3.1). Nagyon sok plusz funkció található benne, amit egy alap Androidos telefonban nem találunk.

EMUI
Első bekapcsolás után bután álltam a telefon előtt, hogy ez hogyan is működik, ugyanis elsőre egy más Androidos telefonhoz képest furcsa. Nincsen lehetőség megnyitni az összes alkalmazást, ehelyett minden a kezdőképernyőn helyezkedik el. (Ismerős, ugye? A már említett almás cég telefonjaiban működik hasonlóan a dolog.) Ettől függetlenül telepakolhatjuk a képernyőt widgetekkel, mappákkal, de minden esetre furcsa, hogy nem lehet egyszerre mindent előhozni. Van benne egy plusz funkció, mellyel a záró képernyőn egy apró menüt tudunk előhozni, ha lentről húzzuk fel az ujjunkat. Itt többek között tudunk segédfényt kapcsolni, vagy például elindítani a számológépet.

Egykezes mód
5,2”-os telefon nem biztos, hogy mindenkinek kényelmes méret, és erre gondoltak a Huawei-nél is. Ha a kezelőfelületen alul elhúzzuk az ujjunkat balról jobbra, akkor átvált a telefon egykezes módba.

Energiatakarékosság
Az akkumulátor maximálás kihasználhatósága érdekében különféle profilokat tudunk beállítani, hogy növeljük az üzemidőt. A normál használathoz képest akár duplájára növelhetjük az időt, bár ekkor gyakorlatilag csak telefonálni tudunk, minden más folyamatot kikapcsol a telefon.

Touchplus
Lehetőség van „okosfóliát” rakni a telefonra. Sajnos ezt nem állt módomban kipróbálni, de a lényege, hogy a navigációs gombok nem a képernyőn fognak elhelyezkedni, hanem a telefon előlapján elől, így növelve a munkaterületet.

Hangvezérlés
„Okay emy, where are you?” Ha beállítjuk a hangfelismerést, akkor akár kikapcsolt képernyő melett is válaszol a telefonunk, aranyos kis mozgóképpel. Így ha sűrűn szoktuk beejteni a telefonunkat a kanapéba, akkor ez a funkció mindenképpen megkönnyíti az életünket.

Kamera
rightAz előlapi kamera 8 megapixeles, így nagyon szuper szelfiket lehet vele készíteni. Manapság pedig milyen már, hogy kinyújtott kézzel készítjük a képeket? Erre volt tökéletes a bot, hiszen így sokkal elegánsabban lehet ezt a funkciót használni. Nem beszélve arról, hogy ez a szelfi-bot képes Bluetooth-on keresztül csatlakozni a telefonhoz, így egy gombnyomásra tudunk képet készíteni, akár akkor is, ha egy csoportképhez állunk be, ugyanis távolról egy gombnyomásra készíti is a képet.

 

A hátlapi kamera 13 megapixel. Ezzel szép képeket lehet készíteni, de ne felejtsük el, hogy ez egy telefon, nem egy profi fényképező. Ennek ellenére nagyon jó képeket lehet vele lőni, erre volt segítség a tripod. Vagyis nem. A telefonban van optikai kép stabilizátor, így remegő kéz mellett is lehet vele fényképezni. Na de akkor mire is jó a fényképező állvány?

Time-lapse
Ahhoz, hogy time-lapse videót készítsünk, és levideózzunk például egy naplementét, értelem szerűen szükséges, hogy a telefon egy helyben maradjon. Erre volt tökéletes az állvány, hiszen nem kellett vigyázban állni, hanem csak leraktam a telefont, és készítette a videót.

Fényfestő mód
Ezzel a funkcióval gyenge fény mellett lehet szuper effektes képet készíteni. Csak tartsuk a fényben a telefont, és mozgassuk a kezünket. Nekem egy P betűt sikerült is megfestenem. Türelmesebbek akár a nevüket is kiírhatják vele.

Kijelző
Telefonunk biztonságáról a hármas Gorilla Glass gondoskodik. IPS kijelző van benne, Full HD felbontással (1080*1920), így az 5,2”-os kijelzőn 424-es pixelsűrűséget kapunk. Nagyon szép színei vannak a telefonnak, nagyon lenyűgözött. Ami kifejezetten tetszik, hogy fekete szín is feketének tűnik.

Vélemény
Úgy gondolom, hogy a Huawei-nél egy nagyon jó telefont hoztak össze a srácok. Nagyon szép, emellett vékony, és nem nehéz.

Telefonhoz képest nagyon jó kamerákkal rendelkezik, szuper képeket lehet készíteni velük. Az akkumulátort lassan tölti, de cserébe lassabban is merül. Vezeték nélküli töltést sem támogat.

A készülék nem szaggat, nem döcög, gyorsan nyitja meg az alkalmazásokat. A GPU picit gyenge, így az újabb, szebb játékokkal hadilábon áll. Tisztán és szépen szól, nem recseg a hangja.

Kifejezetten tetszik az EMUI, illetve a sok beépített egyéb funkció.

Itthon a listaára 169.000 Forint, amit egy picit sokallok érte.  Ezt leszámítva pozitív élményekkel teszteltem a telefont.

right

Előnyök

  • Igényes, vékony, könnyű, minőségi kialakítás
  • 8 megapixeles előlapi, és 13 megapixeles hátlapi kamera
  • Egykezes használat
  • Gyorsan működő Android Lollipop
  • Dual SIM

Hátrányok

  • Lassú töltés
  • Apple-re hajazó dizájn (mind kinézet, mind szoftver tekintetében)
  • Gyenge GPU
  • Magas ár