Az IFA-n debütált az új 6 inches Huawei Mate7 és a G7

A Huawei, az információs és kommunikációs technológiák egyik vezető globális szállítója tegnap az IFA (Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai és Háztartási Gép Vásár) szakkiállításon mutatta be két legújabb okostelefonját: a prémiumkategóriás 6-inches, ujjlenyomat olvasó technológiával felszerelt Huawei Ascend Mate7-et és a Huawei Ascend G7-et. Az Ascend Mate7 piacra dobása a Huawei válasza azokra a vásárlói trendekre, miszerint a nagy képernyős okostelefonokat kezdték el leginkább keresni a felhasználók.

A Huawei Fogyasztói Üzletága sikeresen megőrizte harmadik helyét az okostelefonok globális eladási rangsorában az egymást követő négy negyedévben, és készen áll arra, hogy piaci részesedését dinamikusan tovább növelje. A vállalat stratégiájában továbbra is kiemelt szerepet szán a kutatás-fejlesztésnek: Fogyasztói Üzletága ezen a területen 7 000 fős csapattal rendelkezik 16 K+F központban, valamint 28 innovációs központtal világszerte. A Huawei a tervei szerint továbbra is hasznosítani kívánja az LTE Cat4 és Cat6 technológiára vonatkozó tapasztalatait azzal, hogy az értékesítésből származó bevételeinek több mint 10 százalékát, évi 20 százalékos emeléssel kutatás-fejlesztésre fordítja.

 

Huawei Ascend Mate7 – a prémium kategória legújabb képviselője
 Az Ascend Mate7 nyolcmagos, intelligens Huawei Kirin 925 processzorral rendelkezik, amely négy nagy A15 1.8 GHz és négy kicsi A7 1.3 GHz-es chipsetből áll. Ezek különböző konfigurációkban aktiválódnak, attól függően, hogy az adott applikációnak vagy funkciónak mekkora teljesítményre van szüksége, így az Ascend Mate7 okosabban gazdálkodhat az energiával. Az Ascend Mate7 akár az akku teljesítményének 50 százalékát is megtakaríthatja azzal, hogy a standard, a felhasználók által általában 80 százalékban használt alkalmazások futtatásakor automatikusan átvált a kisebb A7 magok használatára, és beindítja a nagyobb A15 magokat az olyan nagy teljesítményt követelő programoknál, mint a játékok. A processzor emellett automatikusan aktiválja a további magokat, ha azt észleli, hogy további teljesítményre van szüksége. 

„A mai napon a leggyorsabb és legimpozánsabb nagyképernyős okostelefonunk érkezett meg a fogyasztókhoz. Ez szimbolizálja töretlen elkötelezettségünket az iránt, hogy kiváló minőségű termékeink élvezetét mindenhol Lehetővé Tegyük („Make It Possible”) az emberek számára.” - mondta Richard Yu, a Huawei Fogyasztói Üzletágának vezérigazgatója. „A Huawei Ascend Mate7 valójában vezető a nagyképernyős készülékek csoportjában, intelligensebb teljesítményt, lenyűgöző hatékonyságot, és kiemelkedő kényelmet kínál a kiváló, egyetlen érintéssel működő ujjlenyomat-olvasó technológiájával.”

Az Ascend Mate7 minden bizonnyal az első 6 colos okostelefon a piacon, amely azonnali, egyetlen érintéssel működő ujjlenyomat-felismerő funkciójával véget vet a jelszóbeírás fáradalmainak. A készülék lehetővé teszi felhasználói számára, hogy legalább 80 százalékkal gyorsabban feloldják a telefonjukat, mint azok a készülékek, amelyek a lassabb képernyő-végigsimításos opciót alkalmazzák. A 9.16 mm x 9.16 mm-es, a készülék hátoldalán található ujjlenyomat olvasó akár öt különböző ujjlenyomatot is tud tárolni. „Normál” és „Vendég” módban is működik, aminek segítségével a felhasználó váltani tud a különböző módok között a telefon védelmének fokozására, a privát mappák, alkalmazások és fizetési információk biztonságának megőrzésére. Az ujjlenyomat olvasó pontosságának növelésére magasabb, 508PPI arányt alkalmaz, így még nedves ujjal vagy enyhébb esőben sincs szükség a „swipe-olás” ismétlésére a telefon feloldásához. Az ARM Trustzone technológia az ujjlenyomat titkosított adatait a chipsetben is tárolja, hogy nagyobb védelmet biztosítson a SecureOS által, és megakadályozza a hozzáférést a kívülállók számára.

Az Ascend Mate7 a leggyorsabb LTE Cat6 kapcsolódást biztosítja, amellyel akár 300 Mbps-es adatátviteli sebesség is elérhető, így HD filmeket kevesebb, mint 30 másodperc alatt le tud tölteni. Nagy sűrűségű 4100 mAh lítium-polimeres akkumulátorával a Huawei Ascend Mate7-nél sikerült egy hatalmas akkumulátort egy karcsú készülékbe helyezni, így több mint két napos folyamatos használatot is kibír a telefon. A Huawei által szabadalmaztatott energiatakarékos technológia alkalmazásával az Ascend Mate7-en három különböző energiatakarékos mód állítható be: Normál, Intelligens és Ultra.

A hasonló méretű okostelefonok között ritkaságnak számítva az Ascend Mate7 több mint 95 százalékban fémből épül fel, belső szerkezetét pedig egy erős alumíniumötvözet alkotja, ami kiváló hőelvezetést biztosít. Mindössze 7.9 mm-es vékonyságával és 185 g-os súlyával, ívelt hátlapjával egy kézzel is könnyen kezelhető, rendkívül keskeny 2.9 mm-es kerete pedig impozáns arányba (83 százalék) hozza a kijelzőt és a készüléktestet.

Az Ascend Mate7 6-colos Full HD in-cell alapú LTPS kijelzője kevesebb energiát használ, és JDI Nega-NEO technológiájával lenyűgöző 1500:1 kontrasztarányt nyújt, így hihetetlenül éles képeket készíthetünk vele. 13 mega-pixeles hátlapi kamerájával gyenge világításban is jó parti fotókat készíthetünk a Sony negyedik generációs BSI szenzornak és f/2.0 rekeszértéknek köszönhetően. Ezenkívül az 5MP-s előlapi kamera az iparvezető 5P aszférikus lencsét alkalmazza a nagyobb felbontásért és a képtorzulás csökkentéséért.

Az Ascend Mate7 a Huawei saját fejlesztésű intuitív felhasználói felületének legújabb verziójával, az Emotion UI 3.0-val rendelkezik, amely könnyebbé teszi az egykezes használatot, és egy vadonatúj arculatot szerepeltet a teljes szoftverfelületen. Az új idővonal dizájn az egész EMUI 3.0 felületet jellemzi, növelve az alkalmazások közötti egységességet. Az EMUI 3.0 praktikusan és látványosan összekapcsol olyan kulcsfontosságú okostelefon funkciókat, mint a hívás, névjegyzék és üzenetküldés, így egyikről a másikra egyszerűen, a képernyő végigsimításával válthat a felhasználó.

A Huawei Ascend Mate7 két verzióban is kapható: a standard 2GB RAM-mal és 16GBROM-mal felszerelt Mate7 ajánlott fogyasztói ára 499 euró, a másik, prémium verzióé (3GB RAM és 32GBROM) pedig 599 euró. Az Ascend Mate7 várhatóan 2014 novemberétől lesz elérhető Magyarországon három elegáns színben: holdfény ezüst, obszidián fekete és borostyán arany. A készülék tartozékai között szerepel az új UltimoPower Aktív Zajszűrős Fülhallgató (Active Noise Cancelling Earphones), ami 15-30 dB-lel csökkenti a zajokat. A Mate7 automatikusan tölti a headsetet, más készülékekhez csatlakoztatva pedig saját akkumulátora két órás használatot biztosít. A tartozékok között találunk még bőrtokokat illetve egy töltő állványt, amivel a készülék digitális képkeretté alakítható.

Huawei Ascend G7 – a kiváló technológia, amely elérhető
A Huawei Ascend G7 a vállalat sikeres Ascend G sorozatának a legújabb készüléke. A 7.6 mm vékony és 165 gramm tömegű telefon a világvezető nanofröccsöntési technológiával (NMT - Nano Molding Technology) készült annak érdekében, hogy teste egybefüggő (unibody) legyen, designja igényes, fémes kialakítású, felülete pedig simább, lágyabb tapintású. A készülék az 5.5 colos 1280 x 720 HD kijelzőjével könnyen és kényelmesen illeszkedik a felhasználó kezébe. „Egy olyan piacon, amit elárasztottak a műanyag kinézetű és érzetű középkategóriás okostelefonok az Ascend G7 kiemelkedik a mezőnyből a gyönyörűen megmunkált, elegáns fém dizájnjával.” – mondta Richard Yu, a Huawei Fogyasztói Üzletágának vezérigazgatója.

Az Ascend G7-et a Qualcomm erőteljes négymagos 1.2 GHz-es processzor és a masszív 3000 mAh lítium-polimeres akkumulátor működteti. A Huawei által szabadalmaztatott energiatakarékos technológia alkalmazásával a G7-en három különböző energiatakarékos mód állítható be: Normál, Intelligens és Ultra. Közel másfél napos futamidőt tesz lehetővé, illetve képes arra, hogy még további 24 órát működjön 10 százalékos akkuerősségen.

A 4G LTE-képes Huawei Ascend G7 gyorsabb és megbízhatóbb kapcsolódási lehetőséget biztosít, amely segítségével a felhasználó - az akár 150 Mbps-t is elérő adatátviteli sebességgel - percek alatt tölthet le filmeket, és másodpercek alatt tölthet fel munkával kapcsolatos dokumentumokat. A G7 antennája képes arra, hogy egyik hálózatról automatikusan a másikra váltson, ha onnan erősebb jelet fog, így biztosítja a folyamatos hálózati kapcsolatot a felhasználó számára. A készülék antennája több mint 100 ország és 200 szolgáltató hálózatától képes jelet fogni.

Az Huawei Ascend G7 13MP-s hátlapi kamerája 28 mm-es széles látószögű BSI lencsével, míg 5MP-es előlapi kamerája 88-fokos széles látószögű lencsével van felszerelve. Így a készülékkel nemcsak kiváló minőségű képeket lehet készíteni, hanem általa a panorámafotó látószöge megnövekszik vertikálisan és horizontálisan is. A telefon lehalkító gombjának kétszeri megnyomásával pedig azonnal tudunk exponálni. A Huawei Ascend G7 olyan továbbfejlesztett képszerkesztési funkciókat bocsát a felhasználó rendelkezésére, mint a manuális fókusz, amellyel az életlen képeket lehet beállítani; a független fénymérési funkciók, amelyekkel rossz világítás mellett is jó minőségű képek készíthetőek; továbbá az arcjavító funkció, amely videofelvétel készítése közben is használható.

A Huawei Ascend G7 szintén a Huawei saját fejlesztésű intuitív felhasználói felületének legújabb verziójával, az Emotion UI 3.0-val rendelkezik.

A Huawei Ascend G7 ajánlott fogyasztói ára 299 euró. 2014 novemberétől lesz elérhető Magyarországon klasszikus fémes színekben, úgy mint holdfény ezüst, asztro szürke és horizont arany.