Új készülékcsere-program a Telenortól

Július 15-étől, a hazai szolgáltatók közül elsőként vezeti be a Telenor a készülékcsere lehetőségét ügyfelei számára akkor is, ha még nem járt le hűségidejük.

„Talán semmi nem tükrözi olyan jól a mobilpiac dinamizmusát, mint az, hogy milyen gyakorisággal jelennek meg új okostelefonok a piacon. Ennek köszönhetően ma már a felhasználók is egyre hamarabb vágynak új, a meglévőnél nagyobb tudású telefonra. A Telenor teljes szabadságot biztosít ügyfeleinek: ezért vezettük be néhány hónapja a teljesen személyre szabható MyTariff-tarifákat, most pedig az új, Készülékcsere bármikor nevű programot indítunk. A program minden számlás, lakossági ügyfelünknek lehetővé teszi, hogy akkor és olyan készülékre váltson, amikor és amilyenre szeretne, hűségidejétől függetlenül. A leggyorsabb Hipernet-elérést biztosító készülékek így ma elérhetőbbek, mint valaha." – nyilatkozta Christopher Laska, a Telenor vezérigazgatója.

A Készülékcsere bármikor programmal a hűségidő alatti készülékváltás lehetősége a Telenor valamennyi lakossági számlás ügyfele számára elérhető.  A vállalat a hűségszerződésből hátralévő hónapok száma, illetve a hűségszerződésben szereplő tarifacsomag alapján állapítja meg a készülékcsere költségét: minél kevesebb hónap van hátra a hűségszerződésből, annál kedvezőbb áron lehet új mobilra váltani. A programot a Telenor  azért vezeti be, mert tapasztalatai szerint sok előfizetője váltana készüléket már egy-másfél év után, tehát hűségideje alatt.

Jelentősen csökkentheti a készülékcsere költségét egy előfizető azzal, ha a Telenornál legutóbb vásárolt, működőképes készülékét beszámíttatja. A meglévő okostelefon értékét a típusától és állapotától függően az üzletben határozza meg a Telenor  – hiszen egy makulátlan készülék jóval többet ér egy karcosnál. A MyTelenor felületre történő bejelentkezés után ugyanakkor az ügyfél tájékozódhat arról, hogy a legutóbb a Telenornál vásárolt készüléke beszámítható-e a készülékcsere folyamatban.  A meglévő telefon típusának és állapotának megadása után az ügyfelek tájékoztató árajánlatot kaphatnak. Amennyiben nincs beszámítandó készülék, a készülékcsere folyamata akár online is elvégezhető, az új okostelefont pedig futár szállítja ki díjmentesen.  

A beszámított telefon értékét új okostelefon vásárlása esetén levonják a készülékcsere díjából. Ha a meglévő telefon értéke magasabb, mint a készülékváltás díja, a fennmaradó összeg az újonnan kiválasztott készülék eleve kedvezményes - a bolti listaárnál jóval alacsonyabb - vételárát is csökkentheti. Arról is az ügyfél maga dönthet, hogy az új készüléket egy összegben, vagy részletre szeretné megvásárolni. Egy jó állapotú, nem karcos 12 hónapos Samsung Galaxy S4 mini okostelefon beszámítása után például a Samsung Galaxy A3 készülék két éves hűséggel, MyTariff L tarifa esetén már 916 Ft-ért elvihető.

További információ:
www.telenor.hu/keszulekcsere
Reklámfilm a Készülékcsere bármikor programról:
www.facebook.com/telenorhungary/videos/10153413889446125/