Új HR-igazgató a Microsoft Magyarországnál

2014 januárjától Friedl Zsuzsanna lesz a Microsoft Magyarország HR-igazgatója. Elődje, Fekete Judit, 2009 áprilisa óta töltötte be a posztot. Fekete Judit a magyar leányvállalatnál eltöltött több mint négy éve alatt olyan eredményes munkát folytatott, hogy regionális szinten folytatja pályafutását, a Microsoft közép-kelet európai központjának HR igazgatója lesz.

A Windows 8 tavaly őszi debütálásával új korszak köszöntött a Microsoftra. A korábban elsősorban a céges ügyfelekre, kis- és nagyvállatokra fókuszáló szoftveróriás egyre nagyobb hangsúlyt fektet az olyan, közvetlenül a fogyasztóknak szóló eszközökre és szolgáltatásokra, amelyek új képességekkel vértezik fel őket. Az új korszak új céges kultúrát igényel, amelynek megteremtésében jelentős szerep hárul az újonnan érkező vezetőre.

Friedl Zsuzsanna január 6-tól tölti be a HR igazgatói posztot a Microsoft Magyarországnál. Pozíciójából adódóan tagja lesz a hazai leányvállalat menedzsmentjének, illetve a kelet-közép-európai HR vezetőtestületnek is.

Zsuzsanna jelenleg az 1300 főt foglalkoztató UPC Magyarország HR-igazgatója. 16 éves múltra visszanyúló karrierjét a General Electric Lighting üzletágának HR csapatában kezdte, ahol több generalista és regionális HR menedzseri pozíciót töltött bea HR tevékenység minden területén. A UPC HR igazgatójaként az elmúlt 6 évben jelentős eredményeket ért el a magas teljesítmény fókuszú vállalati kultúra kialakításában, illetve vezetőfejlesztésben, coachingban és tehetséggondozásban szerzett értékes tapasztalatokat. Friedl Zsuzsanna diplomáját a Budapesti Gazdasági Főiskolán szerezte közgazdaságtanból.

„Nagyon örülök, hogy a Microsoft csapatához csatlakozhatok, amely híres világszínvonalú HR folyamatairól és vezetési gyakorlatairól. Emellett különösen fontos számomra, hogy egy olyan technológiai csapat tagja lehetek, amely valódi hatással bír jövőnk és mindennapjaink alakulására.” - mondta el Friedl Zsuzsanna.

Friedl Zsuzsanna elődje, Fekete Judit 2013 szeptembere ótaa Microsoft közép-kelet európai központjának HR igazgatója. Új pozíciójában feladata a müncheni székhelyű regionális központ HR irányítása, valamint a 32 országból álló régió HR folyamatainak koordinációja.