Több mint három hónapja indult el a DriveNow Budapesten

A DriveNow prémium autómegosztó járművei már több mint három hónapja tartoznak hozzá a fővárosi utcaképhez. A budapesti szolgáltatásindítás nemcsak a magyar piacon ért el kiemelkedő eredményeket, de a vállalat történetének egyik legsikeresebb bevezetése is lett. Első közép-kelet-európai városként, a várakozásokhoz képest dupla annyi felhasználó, kétszer többet vezette az autókat az első negyedévben. A közel 18 ezer felhasználó folyamatosan új szolgáltatásokkal találkozhat, a piaci verseny valamint az innovatív szemlélet pedig további fejlesztéseket ígér a fővárosi car-sharing piacon.

A DriveNow prémium autómegosztó több mint három hónapja érhető el Magyarországon, ezzel Budapest 12 európai nagyvároshoz csatlakozott. A fővárosi car-sharing piac legfrissebb szereplőjeként 240 prémium autóval növelte a fővárosi flottát, így az összes szolgáltatót figyelembe véve mát több mint 1000 autó áll a felhasználók rendelkezésére. A budapestiek nyitottságát, innovációra való igényét jól mutatja, hogy a DriveNow bevezetése óta két újabb shared mobility szolgáltató jelent meg Budapesten. A felhasználók visszajelzései alapján, valamint a piaci tendenciákat figyelembe véve rendkívül dinamikusan fejlődő szolgáltatást, növekvő területi lefedettséget és bővülő flottaméretet jeleznek előre.

„Bő két és fél éve döntöttük el, hogy elindítjuk a szolgáltatást Budapesten. Abban az időben éppen csak megjelent az első car-sharing szolgáltató, nagyon friss volt a piac” – mondta Fischer Péter, a DriveNow Magyarország ügyvezetője. „A bevezetés a korábbi várakozásainkat is felülmúlta, dupla annyi felhasználó, kétszer többet vezette az autóinkat, mint amire számítottunk. Budapest ezzel a DriveNow nemzetközi történetének egyik legsikeresebb bevezetését érte el”– tette hozzá az ügyvezető.

Az első három hónap működésének tapasztalataiból is látszik, hogy a DriveNow jó stratégiát választott, amikor széles modellpalettával állította össze flottáját. A DriveNow igyekszik minél több valós élethelyzetre megoldást nyújtani, ezért BMW és MINI modellek között ugyanúgy megtalálhatóak nagyméretű SUV modellek, vagy például az elektromos BMW i3. Az átlagos bérlési idő több mint fél óra, de a percdíj alapú elszámolás mellett az óradíjas és napidíjas csomagok is népszerűek.

A DriveNow regisztrált felhasználóinak háromnegyede más car-sharing szolgáltatót is használ, azonban több mint 20 százalékot az új szolgáltatások és modellek hoztak be a piacra, ezzel is csökkentve a városban parkoló, saját tulajdonú autók számát és a város terhelését. A legnépszerűbb bérlési helyszínek a nagy forgalmú közlekedési csomópontok voltak, ahol az autók a leghatékonyabban tudnak bekapcsolódni a tömegközlekedésbe. Közülük is kiemelkedik az Erzsébet-híd pesti hídfő, amely jól mutatja, hogy az autókat nem a tömegközlekedés helyett, hanem amellett használják a regisztrálók, a reggeli órákban munkába járásra, napközben – kihasználva az ingyenes parkolást- városi ügyintézésre, de a reptéri transzfer is rendkívül népszerű. Mindemellett a szabadidős használat aránya is kiemelkedő, amelyet a sokszínű és széles modellpaletta szintén elősegít. Ebben a felhasználási szerepkörben a legnagyobb az esély arra, hogy a felhasználók saját autójukat váltsák le DriveNow autókkal.

A DriveNow itthon is bevezette „Drive’n Save” szolgáltatását, reagálva arra a törekvésre/alkalmazkodva ahhoz a törekvéshez, amely az autóhasználatot a közösség együttműködésével teszi olcsóbbá és fenntarthatóbbá. Az újdonság, hogy azok az autók, amelyek kevésbé forgalmas helyen parkolnak, vagy már régóta nem bérelte ki egy felhasználó sem, alacsonyabb, akár az aktuális díjszabásnál kedvezőbb percdíjon bérelhetőek. Egy ilyen újítás mindenkinek kedvez: előnyös a felhasználóknak, mert olcsóbban jutnak autóhoz, kedvez a vállalatnak, mert kevesebb erőforrást kell az autók mozgatására fordítani és hasznos a városnak, hiszen, így mindig az aktuális igényeknek leginkább megfelelő helyeken lesznek az autók. A városi közlekedés jövőjét az elektromos autózás határozhatja meg, ezért a DriveNow a jövőben, flottájának bővítésekor ezt figyelembe veszi és segít az elektromos autózás további térnyerésében.

„Olyan közösséget szeretnénk építeni, ahol az ügyfelek igyekeznek minél többet egymásnak is segíteni abban, hogy minél kényelmesebben és hatékonyabban lehessen a szolgáltatást használni. Azt szeretnénk, hogy létrejöjjön és megerősödjön egy egymás és a szolgáltatás iránt elkötelezett csoport, a DriveNow család” – mondta Fischer Péter, a DriveNow Magyarország ügyvezetője.


Ha oldalunkon keresztül regisztrálsz IDE kattintva, további kedvezményben részesülsz: 5990 Ft-os csatlakozási díj 9990 Ft helyett és 25 perc bónusz percet is kapsz, melyet ingyenes utazásra használhatsz fel.