Leállítja VoIP szolgáltatóját a Google

Gizmo5

2009 novemberében a Google megvásárolta a Gizmo5-ot, egy jelentős VoIP telefon szolgáltatót. Segítségével a felhasználók a számítógépeikről és különböző telefonos alkalmazásokból indíthattak, illetve fogadhattak hívásokat. A szolgáltatást április 3-án állítja le végleg a Google. Az üzlet megkötése óta a cég folyamatosan integrálta a Gizmo5 technológiáját a Gmail-be, illetve a GTalk-ba, melynek eredményeként tavaly augusztus óta már közvetlenül a GMail fiókból is lehetőséget biztosítanak a felhasználók számára telefonhívások indítására.

Ez ugyan remek szolgáltatás, de nem tudja mindazt, amit a Gizmo5 nyújt. Ilyen például a támogatott SIP alkalmazások által lehetővé tett, okostelefonokon WiFi hálózatok felhasználásával indított, illetve fogadott hívás.

A Gizmo5 hardveres téren is nagyobb szabadságot nyújt: SMB PBX rendszerekre csatlakozik, mellyel a cégek könnyeben használhatják a szolgáltatást, valamint az analóg telefonokat is támogatja. A megfelelő adapter segítségével egy hagyományos, otthoni telefont is csatlakoztathatunk a VoIP hálózatra. További nagy előnye, hogy egy alkalmazás segítségével 24/7 fogadhatunk hívásokat, míg a GMail esetén folyamatosan nyitva kell lennie a levelező felületnek - bár szerintem ez nem akkor probléma, inkább “kényelmi” kérdés. Bár a Google is dolgozott egy hasonló alkalmazáson a Google Voice számára, a projekt a kukában végezte, és helyette érkezett a böngésző plugin.

Az esetelgesen Gizmo5 fiókban maradt krediteket visszakérhetjük, vagy igény szerint a Google Vocie fiókunkra utaltathajuk. Ehhez http://my.gizmo5.com oldalt kell meglátogatni.