Bővít és régiós hódításra készül az Extreme Digital

A világ egyik legjelentősebb bútorkereskedelmi cége, a Steinhoff International Holdings vállalatcsoport részesedést vásárol, és tervei szerint tőkeemelést hajt végre az Extreme Digitalban. Az akvizíció végrehajtását a Gazdasági Versenyhivatalnak is jóvá kell hagynia. A legnagyobb forgalmú magyar internetes kereskedést a jövőben is Várkonyi Balázs vezérigazgató és menedzsmentje fogja irányítani.

Tizennégy éves fennállásának legfontosabb mérföldkövéhez érkezett Magyarország legnagyobb online kereskedése, az Extreme Digital: a Steinhoff International Holdings nevű nemzetközi vállalatcsoport bejelentette, hogy többségi tulajdont vásárolna a cégben. A Steinhoff International a legnagyobb tőzsdén jegyzett vállalat Európában, amely lakberendezési és háztartási árucikkekkel kereskedik. A Steinhoff International többek között olyan ismert márkák tulajdonosa, mint a Kika bútoráruházak, vagy a hazánkban idén megjelent kiskereskedelmi lánc, a Pepco.

A tulajdonosváltásnak köszönhetően néhány napon belül jelentősen kibővül az  Extreme Digital termékportfóliója is: a vásárlók az idén november 20-ára időzített Black Fridayen már bútorokat is rendelhetnek a www.edigital.hu-ról – a karácsonyi vásárlási szezon kezdetét jelző fekete péntek keretében hatalmas kedvezménnyel. A vállalat piacelemzései szerint napjainkban a lakberendezési termékek internetes értékesítése épp robbanás előtt áll a magyar piacon.

„Az Extreme Digital 2001-es megalapítása óta folyamatosan óriási növekedésben van: a hazai online kereskedők közül például mi nyitottunk elsőként bemutatótermet egy nagy forgalmú budapesti bevásárlóközpontban. A későbbiekben jelentős befektetéssel kidolgoztunk egy olyan rendszert, amely készleteink állapotát valós időben jelzi az ügyfeleknek – a fejlett háttérrendszer nélkülözhetetlen volt a külföldi terjeszkedéshez. Ahhoz, hogy tovább növekedjünk, szükség volt egy stratégiai partner bevonására, hogy tudásunkkal és tapasztalatainkkal a nemzetközi piacon tovább erősítsük pozíciónkat. Továbbra is befolyásunk van az Extreme Digital üzleti stratégiájára, ám a Steinhoff Internationallel kötött megállapodás nyomán olyan lehetőségeket kapunk a régiós terjeszkedéshez, amely korábban nem volt számunkra elérhető” – mondta el Várkonyi Balázs, az Extreme Digital ügyvezető igazgatója.

Az Extreme Digitalt továbbra is a jelenlegi tulajdonosok, a kereskedés alapítói, Várkonyi Balázs és Kelemen Gyula fogja irányítani, de a Steinhoff International a csoport többi vállalatának munkájában is hasznosítani fogja az Extreme Digital piacvezetőként megszerzett online kereskedelmi tapasztalatait.

A Steinhoff International tervezett befektetése keretében nem csupán  az Extreme Digital többségi tulajdonosa lesz, de tőkét is emel a vállalkozásban. Ennek eredményeként az Extreme Digital üzlethálózata és alkalmazottainak száma is bővülni fog, mivel az európai országokban tervez terjeszkedést.  Az Extreme Digital a szomszédos országokat is az itthon bevált hibrid - tehát online és offline árusítóhelyekkel együttesen operáló - üzleti modelljével kívánja meghódítani.

„Nagy szeretettel üdvözöljük az Extreme Digitalt a Steinhoff családjában. A piacvezető magyar online áruház, és annak alapítói tökéletesen illeszkednek több csatornás nemzetközi e-kereskedelmi stratégiánkba, és már nagyon várjuk, hogy velük együttműködve bővítsük ki termékeink és szolgáltatásaink körét a közép-kelet-európai régióban” – nyilatkozta Mariza Nel, a Steinhoff International vállalati szolgáltatásokért felelős igazgatója.