Bolygó körüli file megosztó oldalt szerenének a kalózok

SatelliteKözel négy éve a The Pirate Bay meg akarta vásárolni Sealand szigetét, hogy ott saját országot alapítva nyugodtan üzemelhessen az oldal, a jogvédőktől nem zaklatva. A terv anyagi okok miatt meghiúsult. A történet az elmúlt napokban érdekes fordulatot vett: a világ kalóz pártjainak tagjai egy érdekes, minden eddiginél meglepőbb ötlettel álltak elő: bolygó körüli pályára állítanának egy file megosztó oldalt.

A beszélgetés a Pirate Parties International (PPI) levelező listáin folyik. A PPI hivatott összefogni a világon található valamennyi kalóz pártot. Bár elsőre komolytalannak tűnhet az ötlet, számos pro és kontra hangzott el a terv mellett.

Az ötlet alapja, hogy megszabaduljanak a jelenlegi, törvény által szabályzott hosting cégektől. Az első ötlet egy léggömb volt, ám ezt gyorsan felváltotta a hosszú távon sokkal tartósabb műhold terve. A "földhöz ragadtabb" tagok egy rádióvezérlet hajót képzeltek el az oldal otthonaként, mondván, hogy azt is könnyedén el tudják irányítani különböző jogi felségterületekről, valamint jelentősen olcsóbb, mint egy műholdat pályára állítani.