Bittorrent a cenzúra ellen

The Yes MenA The Yes Men nevű filmes csoport művei többnyire tényfeltáró, oknyomozó filmeket foglalnak magukba. A különböző országok kormányai, valamint a multinacionális cégek okozta szociális problémák és hazugságok feltárásával foglalkoznak. Már az első filmjük hatalmas sikert hozott számukra, ám az Amerikai Kereskedelmi Kamara perei miatt kénytelenek voltak a Bittorrent felhasználók közösségéhez fordulni, hogy minél szélesebb körben terjesszék üzeneteiket.

A csoport 2009-ben megszerzett egy, a Kamara konferenciáján készült felvételt, ahol a klímaváltozás, valamint annak következményei voltak a fő témák. Céljuk az volt, hogy az általuk helytelennek ítélt programot gondolják át, és egy jobb úton haladjanak tovább. Ennek eredményeként a Kamara beperelte őket, a nép félrevezetése miatt.

Mivel egyetlen televíziós csatorna sem volt hajlandó leadni napjaink egyik legvitatottabb tartalmú filmjét, melyet a csoport készített, így a mai napon úgy döntöttek, a bittorrent hálózatot használva terjesztik majd azt. Az effajta ccenzúra elkerülése végett a The Yes Men jelenleg támogatókat keres további projektjeihez. A filmet a The Pirate Bay, az uTorrent, a Limewire és az EZTV is erősen promózza, így nem kétséges, hogy rövid idő alatt több millió letöltője lesz.