Bíróság előtt a legrégebbi torrent oldal vezetői

FilesoupÚjabb brit bittorrent oldal tulajdonosai ellen indítottak eljárást. Az OiNK után a legidősebb torrent oldal címnek örvendő Filesoup két adminisztrátora ellen emeltek vádat, szerző jog megsértése, valamint arra való felbujtás kapcsán. Az oldal 2003-ban alapult, majd sok kortársát túlélve komoly elismerést vívott ki magának, valamint remek közösség kovácsolódott össze az elmúlt 7 évben.

2009-ben az angol rendőrség, valamint a Federation Against Copyright Theft (FACT) (Szövetség a Jogdíjlopás Ellen - a szerk.) már tartott két házkutatást, az oldal tulajdonosánál, valamint az adminisztrátornál. Akkor mindkettőjüket letartóztatták, és bevitték kihallgatásra.

Csak úgy, mint legutóbb, most sem a rendőrség volt a fő erő a letartóztatások mögött. A FACT birtokába kerültek a lefoglalt anyagok, valamint a nyomozás jelentős részét is ők végezték, míg a rendőrök alig tudtak bármit is a tulajdonosokról, illetve a tevékenységeikről.

Geeker, az oldal tulajdonosa, egy interjú során elmondta, ugyanazokkal az ügyvédekkel áll kapcsolatban, akik annak idején az OiNK-ot működtető társaságot is védték. Akkor az adminisztrátorok szabadon távozhattak a bírósági tárgyalás után.