Bemutatkozott a Windows 8

Microsoft

A Microsoft bemutatta a Windows 8-at, mely első ránézésre úgy tűnik, a megszokott felület teljes újraszervezése, mely leginkább a Windows Phone 7-re hasonlít. Tervezése során az elsődleges szempont a mind érintőképernyőről, mind “klasszikus” perifériákról történő tökéletes kezelhetőség volt.

A cég teljes támogatást nyújt a fejlesztőknek és a gyártóknak, akik gondba kerülnének ezzel az új “friss, gyors és könnyen hozzáférhető” felülettel. 

A felületben számos, főként Microsoft termék külsejének hatása figyelhető meg: a Zune és a Metro egyértelműen látszik, hasonlóan a Live Web és a Media Center külsejéhez. 

Sinfosky állítása szerint a Star gombot is teljesen elhagyták, noha a bemutató alatt az Excel indításával visszatért a klasszikus Windows felület,  minden megszokott részével együtt. Véleménye szerint azonban az új felületnek köszönhetően már nincs szükség ilyen gombokra.

Ráncfelvarráson esett át a filekezelő ablak is, mely elvesztette a három évtizede jelen lévő “mappa a mappában” jellegét. 

Az új operációs rendszerre két különböző csoportra osztható alkalmazások lesznek elérhetőek: a tradícionális programok a már meglévő API-kat használják fel, még az újakat Javascript és HTML 5 segítségével készítik majd. Az ezekhez tartozó irányelvek és API-k később kerülnek közzétételre. A feladat, hogy érintőképernyőn és egérrel, valamint billentyűzettel is egyaránt használható legyen minden program, nem könnyű.

Az új multitasking ablak többé-kevésbé lapfüles kialakítst kapott, és lehetőséget ad az aktív programokba való beavatkozásra. Hasznosnak néz ki, de arról nem esett szó, hogyan fognak ezek a panelek bizonyos esetekben reagálni.

A rendszerkövetelményeket sem tisztázta a Microsoft, de Sinofsky szerint nem igényel majd több erőforrást, mint a Windows 7.

Ehhez hasonlóan a megjelenés dátuma sem lett konkretizálva, de a megszokott ütemet figyelembe véve (2-3 év egy-egy OS között) szinte biztosra vehető, hogy nem idén ősszel fog megjelenni. Leghamarabb 2012 tavaszára várható.