Bejelentették a Sony Interactive Entertainment LLC megalapítását

A Sony Computer Entertainment Inc. (SCE) és a Sony Network Entertainment International LLC (SNEI) bejelentette a Sony Interactive Entertainment LLC (SIE) megalapítását, az új vállalatét, amely egyesíti az SCE és SNEI a hardvert, szoftvert, tartalmi és hálózati szolgáltatási műveleteket egyaránt magába foglaló üzletágait. Az SIE telephelye San Mateo-ban, Kaliforniában lesz, de Tokióban és Londonban is kulcsfontosságú, nemzetközi üzleti központokat alapítanak 2016. április 1-jétől.

„A PlayStation hardveres, szoftveres, tartalmi és hálózati műveleteinek erejét egyesítve, az SIE egy még erősebb egység lesz, azzal a célkitűzéssel, hogy tovább gyorsítsa a PlayStation® üzleti növekedését” - mondta Andrew House, a Sony Computer Entertainment Inc. elnöke és ügyvezető igazgatója és a Sony Corporation Network Entrertainment vállalat felelős csoportvezetője. „Az üzleti partnereinkkel együtt az SIE úttörő olyan szolgáltatásokat és termékeket fejleszt majd, melyek tovább inspirálják a vásárlók fantáziáját, és piacvezetők lesznek. Keményen fogunk dolgozni azért, hogy maximális szintre emeljük a vállalat értékét azáltal, hogy koordináljuk a globális üzleti műveleteket San Mateo, Tokió és London között, számos helyi szakértő segítségével.”

Az SIE LLC hátteréről és megalapításának céljáról
Az SCE-t 1993 novemberében alapították, először 1994 decemberében Japánban adták ki az eredeti PlayStation® rendszert, így egy teljesen új szórakoztatási piacot hoztak létre a játékokkal. Azóta az SCE folyamatosan fejlődött, és a mai napig olyan egyedülálló funkciókat mutat be minden egyes új generációval, mint a jelenlegi PlayStation®4 rendszer, ezzel forradalmasítva a számítógépes szórakoztatás világát. Emellett az SCE lenyűgöző játékélményeket szállított a felhasználóknak az egész világon, minden egyes PlayStation platformon funkciók formájában. Ezek elérhetőek a vállalat által kifejlesztett, nagy teljesítményű hardveren, melyek az SCE Worldwide Studios, valamint külsős fejlesztők és kiadók jóvoltából számtalan, népszerű szoftveren kelnek életre.

Az SNEI-t 2010 áprilisában alapították, azóta a páratlan hálózati szolgáltatások erős portfólióját szolgáltatta a prémium szórakoztató szolgáltatási márkán, a  PlayStation™Network-ön (PSNSM) keresztül. Az SNEI kínálatában olyan játékokkal kapcsolatos szolgáltatások találhatók meg, mint a PlayStation®Store, a felhasználók fő beszerzési forrása, ha digitális játékokat, vagy más tartalmakat szeretnének vásárolni. A PlayStation®Plus, egy olyan tagsági szolgáltatás, amely exkluzív játékkal kapcsolatos funkciók és tartalmak széles tárházát kínálja. A PlayStation™Now, egy stream szolgáltatás, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy PlayStation®3 játékok gazdag kínálatát élvezhessék különböző, hálózattal rendelkező készüléken.

Számtalan további innovatív szolgáltatás érhető el a PSN-en, mint a PlayStation™Vue, egy úttörő, felhőalapú TV szolgáltatás, mely újra definiálja a televíziózás élményét; a PlayStation™Video, egy video on demand és átviteli szolgáltatás, amivel a felhasználók filmek és tévés sorozatok óriási kínálatából válogathatnak; és a PlayStation™Music, egy zenehallgatási alkalmazás, mely a Spotify legjobb zenei élményét kínálja.

A 2013. novemberi piacra lépése óta a PlayStation 4 folyamatosan döntötte meg a rekordokat a globális növekedés és terjeszkedés területén, míg a PSN, mely 2006 novemberében kezdte meg teljes körű működését, folyamatosan új kínálatokkal bővül, és felhasználók millióit éri el napi szinten. Ezzel párhuzamosan a hardver, szoftver, tartalom és hálózati szolgáltatások piaci környezete folyamatosan fejlődik, így az SCE és az SNEI számára is fontossá vált, hogy közös egységben egyesítsék üzleti erejüket, egyetlen célra koncentrálva, hogy a PlayStation folyamatosan úttörő szórakoztatási élményeket adjon a felhasználóknak, az egész világon.

Az SIE megalakításával a vállalatok egyesítik forrásaikat a hardveres, szoftveres, tartalmi és a gyorsan növekedő hálózati üzleti ágakban, ezzel támogatják a vállalat versenyképességét, piacrészesedésének növekedését és piacvezető szerepét minden téren. Az SIE képes lesz jobban reagálni a felhasználók igényeire és a digitális piac folyamatos fejlődésére, így páratlan interaktív szórakozást biztosít a PlayStation márka által.

Vállalati stratégia és pénzügyi célkitűzés
Az SIE meghatározó vállalati stratégiái: a PlayStation felhasználói körét megtartani és szélesíteni, növelni a fizető felhasználónkénti átlag bevételt (Average Revenue Per Paying Users, ARPPU) és kiegészítő bevételt képezni. Az SIE erőteljesen bővíteni fogja a PlayStation üzleti ágat azzal, hogy egységes élmény nyújt, melyet a kategória legjobb játékain és hálózati szolgáltatásain keresztül juttat el a felhasználókhoz világszerte.

Továbbá, mint a Sony Group Játék és Hálózati Szolgáltatás részlege, az SIE azon fog dolgozni, hogy növelje az eladásokat és a működési bevételeit, valamint ezután is az 1.400-tól 1.600 milliárd yen értékű értékesítést, valamint 5%-tól 6% műveleti bevételi keretet céloz meg a 2018 márciusában véget érő pénzügyi évre.

Az SIE LLC áttekintése:

  1. Név: Sony Interactive Entertainment LLC
  2. Telephely: San Mateo, Kalifornia, Egyesült Államok
  3. Üzleti fókusz: Kutatás, a PlayStation® fejlesztése és eladása hardveres, szoftveres, tartalmi és hálózati szolgáltatások
  4. Tőke: 2 millió USD
  5. Bejegyzés dátuma: 2016. április 1, péntek
  6. Pénzügyi év vége: március 31.
  7. Felelős igazgató és a tanács tagjai: Lásd lent

Az SIE LLC felelős igazgatója és a tanács tagjai
Andrew House, elnök és globális ügyvezető igazgató
Kazuo Miura, igazgatóhelyettes
John (Tsuyoshi) Kodera, igazgatóhelyettes
Kazuo Hirai
Kenichiro Yoshida

Globális működés áttekintése