Az Intel 5 legfontosabb bejelentése a Computex kiállításon

Ezen a héten az Intel a  Computex Taipei  kiállításon mutatja be legújabb fejlesztéseit, ahol azt demonstrálja, hogy a technológia milyen módon alakít át iparágakat világszerte. Az okos és hálózatba kötött készülékek milliárdjai, új „adatgazdag” szolgáltatások és a dolgok internete (Internet of Things, IoT) által előmozdított felhőszolgáltatások a számítástechnika következő korszákba vezetnek majd minket.

Ezt az új korszakot egy olyan fejlődési ciklus jellemzi, amelyben az emberek és a vállalkozások számára a lehető legtöbb értéket teremtik az olyan megoldások, amelyek kihasználják a hálózati csatlakozó eszközök és a felhőszolgáltatások által kínált előnyöket. 

A következő öt dolgot érdemes tudni az Intel jelenlétéről a Computex 2016 kiállításon:

1. Az Intel átalakulása folyamatban van
Az elmúlt hónapban Brian Krzanich elnök-vezérigazgató elmondta, hogy miként alakul át az Intel egy PC-vállalatból egy olyan céggé, amely felhőszolgáltatásokat, valamint az okos-, és internetre kapcsolt eszközök milliárdjait szolgálja ki.

A Computex kiállításon Diane Bryant, az Intel alelnöke és a Data Center Group vezetője, valamint Navin Shenoy, a vállalat alelnöke és a Client Computing Group vezetője közös beszédükben mutatják be azokat az új technológiákat, termékeket és együttműködéseket, amelyek segítenek felgyorsítani ezt a fejlődési ciklust.

2. Vizuális felhő és az emberi lehetőségek korlátait legyőző gépi tanulás
Mivel napjainkban a videók teszik ki az internetes forgalom közel 80 százalékát*, a vizuális tartalmak felhőn keresztüli gyors és hatékony továbbítása az egyik legfontosabb szempont a távközlési szolgáltatók számára.

A videotartalmak költséghatékony átvitelének felgyorsítása, valamint a vizuális tartalmakban gazdag alkalmazások biztonságos és távoli továbbítása lehetővé válik a vállalat új Intel® Xeon® E3-1500 v5 processzor-termékcsaládjának lapkáival. Az Intel® Xeon® processzorok teljesítményének, és az Intel® Iris Pro P580 grafikus gyorsító képességeinek kombinálása révén az Intel legmodernebb grafikus processzor-családja lehetővé teszi a szolgáltatók számára, hogy még több videostreamet szolgálhassanak ki egyetlen szerverről vagy készülékről, ezzel pedig a minimumra csökkentsék az adatközpontokban elfoglalt helyet és az áramfelhasználást.

Az új technológia előnyeit a vállalat a gyakorlatban is demonstrálta: a legendás New York-i Blue Note Jazz Club jazzkoncertjét közvetítette a Computex kiállításon Intel Xeon E3v5 szerverekről,  egy olyan hardveresen támogatott 4K felbontású videostreamen keresztük, amelyenl 360 fokban körbe is lehet nézni virtuálisan.

A gépi tanulás forradalma kitágítja a számítástechnika lehetőségeit minden területen: a sofőr nélküli vezetéstől kezdve a médián át egészen az egészségügyig. Manapság minden egyes élménnyel roppant mennyiségű adat is érkezik. A technológia a hatalmas adatsorokat feldolgozni képes, óriási számítástechnikai erőforrások révén tágítja ki az emberi lehetőségek határait.

Ennek a lehetőségnek a kihasználása érdekében az Intel a gépi tanulás lehetőségeinek széles választékát mutatta be. A vállalat kihangsúlyozta, hogy a hamarosan megjelenő nagy teljesítményű Intel Xeon Phi termékcsaládja mennyire költséghatékonyan fogja kiszolgálni a deep learning technológiát használó ügyfeleket. Az Intel már leszállította az integrált FPGA-val (vagyis programozható logikai kapumátrixszal) készülő Intel Xeon E5-2600v4 rendszereinek első, pilotprogramokban való felhasználásra szánt példányait, amelyeket gépi tanuláson alapuló feladatokra fognak felhasználni.

3. A PC innováció határainak folyamatos kiterjesztése
Az Intelnél már nagy hagyománya van annak, hogy a számítástechnika határait hogyan lehet feszegetni, a technológiai iparág pedig napjainkban egy teljesen új korszakba lép, amelyet a háromdimenziós élmények, a csúcskategóriás videojátékok dominálnak. Az Intel mindent megtesz annak érdekében, hogy előmozdítsa a PC-iparban elért innovációját a videojátékokra, a 2 az 1-ben készülékekre, és a belépő szintű eszközökre is kiterjessze.

Az Intel bejelentette az Intel® Core™ i7 Extreme Edition processzort, azaz a vállalat által valaha készített legnagyobb teljesítményű, asztali gépekbe szánt processzort is. Az új processzorcsaládot a mai kort jellemző, hatalmas számítástechnikai teljesítményt igénylő játékrajongói és tartalomkészítői elvárásoknak megfelelően készítették el.

Megtalálható benne az Intel első tízmagos asztali processzora, amely akár egyszerre 20 szálon is képes feldolgozni a nagy számítástechnikai teljesítményt igénylő feladatokat. A rendszer skálázhatóságát és grafikus kártyákkal, SSD-meghajtókkal való bővítését  40 PCIe-sávval biztosítja, a teljesítmény további növelését pedig az új Inter Turbo Boost Max technológia 3.0-s változata teszi lehetővé. A négycsatornás memóriák támogatásával is tovább növelhető a teljesítmény.  A Core i7 Extreme Edition termékcsalád tagjai jól tuningolhatók, az ebben rejlő lehetőségelet a hét során az érdeklődők élőben is megtapasztalhatják a Computexten az évente megrendezett HWBOT Overclock World Tour számítógéptuningoló-verseny keretében.

A Computexen az Intel ismertette az év hátralévő részében megjelenő PC-s újdonságait is. Első alkalommal volt látható a 7. generációs Intel Core processzort (Kaby Lake kódnév alatt), amely a teljesítmény, az akkumulátoros üzemidő és médiafeldolgozás terén biztosít majd előrelépést. Ez a lapka a 2016-os év második felében fog megjelenni a prémium kategóriás eszközökben.

Új termékeivel az Intel PC-üzletága hangsúlyozta, hogy ez a piac alapvető fontosságú szerepet játszik a vállalat stratégiájában, és elkötelezett az új termékek folyamatos fejlesztése iránt, beleértve a szupervékony 2 az 1-ben gépeket, és a nagyteljesítményű gamer PC-ket. Ugyanakkor a vállalat kiterjeszti az Intel Core termékcsaládját a dolgok internetére (IoT)  is, ezeket a lapkákat így hamarosan a kiskereskedelemben, a reklámiparban, az iparban és orvoslásban is használni fogják.

4. A dolgok intelligensebbek lesznek, és egyre több lesz hálózatra kötve
A mai PC üzletágat és az IoT-ipart alkotó sokféle „dolgot” még hamarosan értékesebbé teszi a felhőszolgáltatásokhoz való csatlakozás lehetősége, amelyre akár otthon, akár az autóban vagy egy vállalatnál is lehetőség nyílik.

Az Intel bejelentette az Intel® AnyWAN™ GRX 750 nevű rendszerlapkáját (System-on-a-Chip),  az Intel® XWAY™ WAV500 Wi-Fi lapkakészletet és az Intel otthoni gateway eszközökhöz tervezett új, 5. generációs 11ac MU-MIMO Wi-Fi termékcsaládját.

Az Intel AnyWAN GRX750 SoC-megoldását használó az otthoni hálózati átjárók elődeiknél többre lesznek képesek. Az Intel platformjai helyi és a felhőalapú szolgáltatásokat, médiagyártást és tartalommegosztást is lehetővé tesznek akár ultra-HD felbontású berendezések, vagy akár otthoni használatra szánt IoT-eszközök között. Az Intel megoldásai biztos alapokat képeznek a dolgok internetére kapcsolódó egyre több eszköz, illetve felhőszolgáltatások használatára. Egy tucat ODM és OEM gyártó már rendelt az új rendszerlapkákból, amelyeket otthoni hálózati átjárókban és Wi-Fi elérési pontokban fognak alkalmazni.

A szállítmányozási iparág számára az Intel bejelentette a tajvani központú Chunghwa Telecom és a SanJet Technology Corp. vállalatokkal való együttműködését, amelynek keretében hálózatba kapcsolt telematikai szolgáltatást kínálnak az olcsó Intel Atom x3 processzorral   felszerelt eszközzel. A járműbe szerelt berendezéssel egyénre szabott biztosítást vehetnek igénybe a sofőrök számára a vezetési stílusuk és a gépjármű használata alapján. Az Intel tovább bővíti az Intel Atom x3 processzorra épülő megoldások körét olyan IoT termékek esetén, mint a bolti fizetőterminálok, az egészségügyben használt táblagépek és az ipari berendezések.

5. Az 5G átalakítja a mobilitást, és egy okos, hálózatba kötött társadalmat hoz létre
Míg a 4G mobiltechnológia elsődleges célja az volt, hogy gyorsabbá tegye az adattovábbítást, az 5G olyan, még nagyobb teljesítményű vezeték nélküli hálózatokat fog létrehozni, amelyek összekötik egymással az IoT-eszközöket, az embereket és a számítási felhőt.

Az 5G úgy fogja átalakítani az életünket, hogy okos és internetre kapcsolódó társadalmat alakít ki okos városokkal, sofőr nélküli autókkal és új ipari megoldásokkal. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, a hálózatoknak gyorsabbá, intelligensebbé és rugalmasabbá kell válniuk, mivel tudniuk kell kezelni az eddig soha nem tapasztalt mértékű és komplexitású adatforgalmat, hiszen egyre több készüléket csatlakoztatnak a hálózatokra, és új digitális szolgáltatások állnak rendelkezésre.

Az Intel támogatja a mai kommunikációs infrastruktúra modernizálását és az 5G alapjainak lefektetését célzó hálózati megoldásokat. Az átalakulás felgyorsítása érdekében az Intel a Computexen jelentette be, hogy együttműködésre lép a Foxconn céggel. Ennek keretében a hálózati infrastruktúrákat működtető technológiák fejlesztésében a két vállalat együttműködik annak érdekében, hogy meggyorsítsa a 4G-ről 5G-re való átállást. A két vállalat alkalmazhatósági tanulmányokon és pilot programokon fog együtt dolgozni olyan technológiák vonatkozásában, amelyek még intelligensebb, hatékonyabb és rugalmasabb hálózatokat tesznek lehetővé. Az együttműködés keretében az Intel és a Foxconn azt tervezi, hogy egyszerűbbé teszi a távközlési szolgáltatók és ezek megoldásszolgáltatói számára, hogy már most újratervezzék a hálózatukat, és elkezdjenek felkészülni az 5G-re.

* Forrás: Cisco Visual Networking Index: Forecast and Methodology, 2014–2019