Átírja a közösségi zenehallgatás szabályait egy új magyar találmány

Noispot

Az éttermekben, bárokban, szórakozóhelyeken szóló zene alakításába vonja be a jelenlévőket egy világszinten is újnak számító magyar szolgáltatás, a Noispot. A pár hónapja a Rézangyal Bistróban debütált, hamarosan pedig már a világ több nagyvárosának vendéglátóhelyein is működő rendszer segítségével a vendégek okostelefonjaikkal alakíthatják a zenét. 

Ha valaki egy buliban találkozik a Noispot logóval és felirattal, érdemes elővennie mobiltelefonját, hiszen így a készülék böngészőjéből vagy okostelefonokon működő Noispot alkalmazás segítségével azonnal kézbe veheti a helyszínen szóló zene irányítását.

„Vendégként közösen dönthetjük el a mobilunk segítségével, hogy milyen zenéket szeretnénk hallgatni, milyen sorrendben. Eközben megismerjük és megváltoztatjuk a környezetüket, amitől jobban, komfortosabban érezzük magunkat. Ez a szórakozás lényege: jobban érezni magunkat. És a szórakozóhely tulajdonosa számára sem utolsó, hiszen az elégedettebb vendég többet költ” – mondta Zsigó Dávid, a Noispot egyik alapítója. 

A magyar találmány elsőként a Rézangyal Bistróban mutatkozott be, ahol most már rendszeressé váltak a Noispot bulik.

„Hihetetlen, hogy mennyire megváltoztatja, élménydúsabbá teszi a Noispot a nálunk töltött időt. A vendégeink számára teljesen új élményt jelent, hogy a zene  passzív befogadása helyett ők maguk irányítják azt, s ennek során új ismeretségek is köttetnek” – mondta Guth Róbert üzletvezető. 

Zenei ízléstranszfer a világ bármely pontjára

Az étteremnek, szórakozóhelynek az új vendéglátói élmény biztosításához rendelkeznie kell egy Noispot állomással, ami kezeli a közösségtől beérkező lájkokat, illetve biztosítja a zenét.  A rendszer használata során kialakul az egyéni ízlésvilágot tükröző profil, így ha valaki egy külföldi út során egy Noispot állomással felszerelt vendéglátóhelyre tér be, a zene is automatikusan adaptálódik az egyéni ízléséhez. 

A Noispot a Rézangyal Bistrón kívül hamarosan két újabb budapesti szórakozóhelyen válik elérhetővé, ezzel párhuzamosan pedig megkezdődött a külföldi terjeszkedés. Ausztriában már működik a Noispot, Berlinben és Londonban pedig folynak tárgyalások a szolgáltatás bevezetéséről, az idei tervben 270 étterem és szórakozóhely „bekötése” szerepel.

„Mindezt saját erőből értük el, hiszen a működési modell már most rentábilis, ráadásul a megoldásban még számos kiaknázatlan üzleti lehetőség rejlik. Annak érdekében, hogy még intenzívebb legyen a globális terjeszkedés, már több kockázati tőkebefektetővel is tárgyalunk. Az eddigi tapasztalatok alapján úgy látjuk, hogy 2015-re már világszinten is markáns lefedettséget érhetünk el” – tette hozzá Márai László társalapító.