A Huawei Fogyasztói Üzletága közzétette 2014-es üzleti eredményét

A Huawei Fogyasztói Üzletágának teljes árbevétele 30 százalékkal 12,2 milliárd dollárra nőtt 2014-ben a megelőző évhez képest. Az üzletág 7,8 százalékkal több, mintegy 138 millió készüléket szállított ki az adott időszakban, amelyből az okostelefonok állománya 75 millió darabot tett ki, 45 százalékkal meghaladva a 2013-as adatot. 2015-ben 100 millió okostelefon kiszállítása a cél.

„A közép- és felsőkategóriás termékekre összpontosító stratégiánk meghozta gyümölcsét, így 2014-ben jelentős eredményeket értünk el számos olyan területen, mint a kutatás-fejlesztés, a márkaismertség növelése, az értékesítési csatornák fejlesztése és a piaci részesedés növelése. Ezzel megerősítettük a Huawei harmadik helyét a globális okostelefon piacon. Mindeközben a márkánk globális jelenléte is növekedett, a Huawei első kínai márkaként felkerült az Interbrand Top 100-as „Legjobb Globális Márkák” (Best Global Brands) listájára 2014 októberében.” – nyilatkozta Richard Yu, a Huawei Fogyasztói Üzletágának vezérigazgatója.

Sikeres stratégia: fókuszban a közép- és felsőkategóriás termékek
A Huawei Fogyasztói Üzletága 2012-ben helyezte stratégiájának központjába a közép- és felsőkategóriás termékeket. A Huawei zászlóshajó készülékei típusuktól függően mind különböző élményeket kínálnak a fogyasztóknak: a P1-től P7-ig tartó P széria újraértelmezi az okostelefon dizájnt és nagyszerű kamerákat kínál, a Mate sorozat készülékei nagyméretű képernyőikkel és masszív akkumulátorukkal emelkednek ki. A vállalat számára a tavalyi év egyik legjelentősebb eredménye, hogy stratégiája sikeresnek bizonyult: a Huawei 18 százalékkal növelte a közép- és felsőkategóriás termékeinek kiszállítását. A prémium kategóriás P7 okostelefon kiszállításai elérték a 4 millió darabot globálisan már a készülék bemutatását követő első hat hónapban. A szintén prémium kategóriába tartozó Mate7 okostelefon is rendkívül kedvező fogadtatásban részesült az üzleti vezetők körében világszerte: a tavaly szeptemberi piacra dobása óta a készülék kiszállításai mindössze három hónap alatt érték el a 2 millió darabot.

A kiskereskedelmi értesítési csatornák gyors bővülése
A Huawei dinamikus árbevétel-növekedéséhez hozzájárult a kiskereskedelmi értékesítési csatornák bővülése is, amely a vállalat teljes árbevételének 41 százalékát adja. Huawei Fogyasztói Üzletága 630 márkaüzletet létesített globálisan 2014 végére.

Világszerte növekvő márkaismertség
AZ IPSOS legújabb, 32 országban végzett fogyasztói felmérése szerint a Huawei márkaismertsége a 2013-as 52 százalékos értékről 65 százalékra emelkedett a tavalyi évben, azaz a vállalat nevét a vizsgált országok lakosságának kétharmada ismeri.

A kettős Huawei és Honor márkastratégia szinergiát alkot
A Huawei által tavaly önálló márkaként a piacra bevezetett Honor szintén jó teljesítményt nyújtott: a Honor készülékek kiszállításai elérték a 20 millió darabot, ebből a Honor 3C sorozat a 8 milliót, a Honor 3X sorozat a 4 milliót és a Honor 6 a 3 milliót is meghaladta. Az elmúlt év végére a Honor márka világszerte több mint 60 országban és régióban volt jelen. A Honor termékek kimagasló adatkapcsolattal, kiváló minőséggel és erős akkumulátorral rendelkeznek.

Shao Yang, a Huawei Fogyasztói Üzletágának marketing alelnöke elmondta: „A kettős Huawei és Honor márkastratégia rendkívül sikeresnek bizonyult, szinergiát teremtett, amely a Fogyasztói Üzletág márkaismertségének és piaci részesedésének növekedését eredményezte. A Huawei megerősítette pozícióját a közép- és felsőkategóriás okostelefonok piacán, a Honor pedig egy magabiztos és népszerű márka lett a digitálisan képzett fogyasztók körében.”

2015-ben továbbra is lendületben.
A Huawei Fogyasztói Üzletága 2015-ben folytatja stratégiájának megvalósítását: a vállalat kiaknázza az internetben, az autós hálózatokban és a Dolgok Internetében (Internet of Things) rejlő lehetőségeket annak érdekében, hogy áttörő sikereket érjen el olyan üzleti területeken, mint a termékek, a márka, a marketing, az értékesítési csatornák, a kiskereskedelem és az e-kereskedelem. A Huawei a felsőkategóriás készülékek brand marketingjét erősíti tovább 2015-ben is annak érdekében, hogy a márka az innovációt és a legkiválóbb minőségű termékeket jelentse a fogyasztók számára. A Honor márka az internetes üzletre összpontosít majd, hogy a tengerentúli piacokon is bevezesse a sikeres online üzleti modellt. 

Richard Yu, a Huawei Fogyasztói Üzletágának vezérigazgatója elmondta: „A Fogyasztói Üzletág célja a 2014-ben elkapott növekedési lendület megőrzése, valamint a Huawei vezető pozíciójának megerősítése a közép- és felsőkategóriás okostelefonok piacán, ahol 2015-ben 100 millió okostelefon kiszállítása szerepel a terveinkben. Erős technikai kapacitásának köszönhetően a Huawei továbbra is rendkívüli márkaélményt nyújt majd a fogyasztóknak, világszerte megvalósítva az emberek álmait.”