A Facebook kiénekelte a sajtot kisvállalatok szájából

A tíz leggyakrabban használt marketing eszköz közül hat online, a sajtóhirdetés kiesett a Facebook hirdetés pedig bekerült a top 10-be - derül ki a Marketing Commando szeptemberi onlinefelmérésből.

A legjelentősebb változás, hogy Facebook hirdetés hat helyet lépett előre az elmúlt évhez képest és ötödikként bekerült a tíz leggyakrabban használt marketing eszköz közé. A válaszadók 34 százaléka nyilatkozott úgy, hogy rendszeresen hirdet a Facebookon - a múlt évben 22 százalék volt az arány.  

"A Facebook kiénekelte a sajtot a kisvállalatok szájából és minden eddiginél eredményesebben vette rá őket, hogy hirdessenek. Ebben több tényező is szerepet játszott: a Facebook divatos, ugyanakkor olcsó és mérhető - ez már önmagában is vonzó. Emellett nem elhanyagolható a cégvezetőt érő közösségi hatás: a kisvállalkozó ugyanúgy fogyasztója, azaz nézője és olvasója a Facebooknak mint bárki más és rendszeresen látja az övéhez hasonló cégek reklámjait" - mondta Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, a felmérést végző Marketing Commando vezető tanácsadója. Hozzátette: "Gyakran előfordulhat, hogy saját konkurensének a hirdetéseivel találkozik szembe a vállalkozó a Facebookon. Mindez, valamint, hogy a hirdetés lehetősége mindig szem előtt van, hatékonyan ösztönöz a kipróbálásra."

 

2009.

Az Ipsos és Marketing Commando kutatása alapján

2012.

A Marketing Commando

online felmérése alapján

2013.

A Marketing Commando

online felmérése alapján

1.

Honlap

Honlap

Honlap

2.

Nyomtatott sajtó

Facebook oldal

Facebook céges oldal

3.

Szórólap

Ajánlás

Ajánlás

4.

Direct mail

Szórólap

Google Adwords á+1

5.

Akciók

Adwords (PPC) hirdetés

Facebook hirdetés á +6

6.

Hírlevél

Árakció

Szórólap -3

7.

Ajánlások gyűjtése

Keresőoptimalizálás

Árakció -1

8.

Kültéri plakát

Linképítés

Keresőoptimalizálás -1

9.

Hűség program

Kupon (Saját készítésű)

Linképítés -1

10.

Rádió reklám

Sajtóhirdetés

Kupon (Saját készítésű) -1

A kis- és közepes vállalkozások által használt reklámeszközök 10-es toplistája. Forrás: www.MarketingCommando.hu

Kitúrta a sajtóhirdetést a Facebook

A sajtóhirdetés nem került az első tíz leggyakrabban használt eszköz közé. A felmérés adatai szerint a kisvállalati hirdetők aránya nem változott, hanem más eszközök használata került előtérbe. A válaszadók 20 százaléka használja, ami lényegében megegyezik a múlt évivel (22%). A sajtóhirdetés a kisebb árbevételű cégek között veszített a népszerűségéből, éppen a Facebook hirdetés javára.

A Facebook hirdetés az 50 millió forintnál kisebb éves árbevételű vállalkozások körében kedvelt különösen, a megkérdezettek 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy használja. Minél nagyobb a cég árbevétele, annál kisebb arányban használ Facebook hirdetést, a 200 millió forint éves árbevétel feletti vállalkozásoknál pedig már nincs a top 10 eszköz között, miközben a sajtóhirdetés igen.

Bevételarányos marketing eszköztár

A tíz leggyakrabban használt marketing eszköz közül hat online. A honlap továbbra is a legnépszerűbb, amit a cégek 78 százaléka használ, szinte ugyanannyian mint egy éve. A megkérdezett kisvállalkozások 59 százaléka használ Facebook céges oldalt, 45 százalékuk ajánlást és 36 százalékuk Google Adwords hirdetést.

A cégek forgalma alapvetően befolyásolja, hogy milyen marketingeszközöket használnak. A legkisebb bevételű cégek a mindenki által leggyakrabban használt eszközöket, a honlapot, a Facebook oldalt, ajánlásokat és a Facebook hirdetést alkalmazzák. A nagyobb, kettőszázmillió forint feletti árbevétel feletti cégek eszköztára jóval szélesebb, náluk jelentős a direkt értékesítést célzó és tömegmarketing eszközök használata.

A marketingtörténelem megismétli önmagát?

"Ahogyan az internet a marketinget, úgy demokratizálja a Facebook a hirdetést. Korábban az internet elterjedése elérhetővé tette a marketinget a kisvállalkozások számára. Ma úgy tűnik ugyanez történik:  a Facebook révén még kisebb befektetéssel lehet eredményesen reklámozni, ami tömegesen teheti elérhetővé az online hirdetések használatát a kisvállalkozásoknak"- vélekedett Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő.