A drónok és a sebesség mellett teszi le voksát a Telenor [VIDEÓ]

Besenyei Péter Európa- és világbajnok műrepülő pilóta tiszteletbeli védnökségével szeptember 10-én rendezik a Drónverseny & Robotika Show-t a Hungexpón. A jövő – bár most már sokkal inkább a jelen – egyik legizgalmasabb technikai sportjának két pilótája a rendezvény kiemelt támogatójának főhadiszállásán, a Telenor székházában mérte össze tudását.

Az ötállomásos versenysorozat végén, egy nemzetközi viszonylatban is jelentősnek számító, 2700 m²-es, két szintes versenypályán, négy kategóriában mérkőzhetnek majd meg a „jövő Forma-1"-ének titulált sportág hazai képviselői a Drone Prix Hungary bajnokság szeptember 10-i döntőjén. A fináléban a szervezők számításai szerint közel száz drónpilóta méri össze képességeit a Hungexpón kiépített egyedülálló pályán.

A versenyen nem csupán a leggyorsabb és legügyesebb versenyzőket díjazzák, indulni lehet majd szabadszemes irányítású, valamint az úgynevezett FPV-számban (First Person View) is. Utóbbi versenyszám résztvevői egy a drónra szerelt kamera képét a fejükön lévő szemüvegen keresztül látják, mintha ők maguk is a gépen ülnének. Pontosan úgy, mint ahogy az a Telenor Házban helyenként 60 km/h-s sebességgel száguldozó drónok esetében történt.

Az eseménysorozat tiszteletbeli védnöki szerepét Besenyei Péter, többszörös Európa- és világbajnok műrepülő pilóta tölti be, akihez mind a repülés, mind a technikai sportok közel állnak. „Azt várom, hogy elsősorban fiatalok fognak érdeklődni eziránt; akik fogékonyak az újra, az érdekesre, de nem kizárva a 90 éveseket sem. Ezáltal közelebb kerülnek a repüléshez, és a robottechnikához is. Aki pedig egyszer elkezd versenyezni, és adj' isten sikere is lesz, az attól kezdve nem menekül, a rabjává lesz" – osztotta meg várakozásait Besenyei.

„A Telenornál szenvedélyünk a sebesség: folyamatosan fejlesztjük szupergyors Hipernet hálózatunkat, mely már Budapest és több nagyváros számos pontján akár 300 Mbps letöltési sebességre is képes, ezért is izgalmas a számunkra ez a verseny. Készülünk a műszaki fejlődés következő állomására is, amikor gépek tízezrei csatlakoznak majd erre a hálózatra és kíváncsian várjuk, hogy milyen szerep jut majd a drónoknak a digitális világban" – tette hozzá Kutas István, a Telenor vállalati kommunikációs igazgatója.

A drónverseny mellett nagyszabású Robotika Show részesei lehetnek az eseményre látogató vendégek. Itt a legmodernebb, Magyarországon még sosem látott ipari, házi és szórakoztatóipari robotokkal ismerkedhetnek meg, ugyanúgy, mint a hazai egyetemek, kutatólaborok legérdekesebb fejlesztéseivel, melyek közül jó néhányat ki is próbálhatnak. A robotika nemzetközi élvonalából érkező vendégelőadók a téma olyan aktuálisairól tartanak előadást, mint a humanoid robotok, a mesterséges intelligencia, az önjáró autók, a robotprotézisek, vagy a 3D-nyomtatás. A vállalkozó kedvűek workshopok kertében a robot- és drónépítés alapjait is elsajátíthatják, így a jövő évi Drone Prix Hungary versenysorozatra akár már a saját eszközükkel térhetnek vissza.

További információk: http://droneprix.hu/