8 millió eladott Kinect 60 nap alatt

Kinect

A mai nap során a Microsoft büszkén jelentette be a CES-en, hogy a Kinectből piacra kerülését követően az első 60 nap során 8 millió példányt sikerült eladni január 2-ával bezárólag. Ahogy a Microsoft fogalmazott, a 2010-es volt az eddigi legnagyobb év az Xbox történetében. Ahogy azt sokan kiemelték, előre várható volt, hogy a Kinect méltó folytatója lesz az Xbox 360 hagyományainak. Eddig több mint 50 millió Xbox konzol került eladásra világszerte.

A Microsoft várakozásai ezzel szemben igazán szerényre sikerültek. 5 millió eladott Kinectre számítottak a 2010-es évben. Ehhez képest a robbanásszerű reakció arra utalt, hogy igény mutatkozik mindenütt az efféle törekvésekre.

Más hírek ehhez kapcsolódóan, hogy immár 30 millió taggal rendelkezik az Xbox live. Ehhez minden második percben új tag csatlakozik.

Egyéb infó még, hogy a Hulu Plus végül elkészül az Xbox 360-ra idén tavasszal, valamint a Hulu Plus a Netflix is kompatiblis lesz a Kinecttel. Szintén fejlődés mutatkozik az Xbox Live Kinect avatárjain, melyek egész eddig magányos életmódot folytattak. Most kapcsolódnak a felhasználóhoz az új arcfelismerő segítségével, így ha gazdájuk mosolyog, mosolyognak, sőt híven utánoznak minden fintort és szemöldökráncolást is. Noha tudvalevő volt, hogy az Avatar Kinect már készül, az eredmény azonban felülmúlta a merész spekulációkat is. Az Avatar Kinect nem csak egy egyszerű videókonferencia jellegű szituációt teremt, hanem a beszélgetés folyamán leköveti a mimikát meglehetősen sajátos élményt nyújtva. Idén tavasszal már jelenik meg(az Xbox Live Gold tagok számára – ingyen!)