25 éves lett a Windows

Windows

November 20-án ünnepelte 25. születésnapját a Microsoft Windows. 1985-ben, a Mac OS akkoriban még újdonságnak számító grafikus kezelőfelületét volt hivatott legyűrni az új operációs rendszer, a Microsoft Windows 1.0. Az Apple felhasználók persze azonnal támadták az újonnan megjelent DOS-alapú operációs rendszert, nézeteik szerint ez a Mac OS másolata, ezzel elindítva a mai napig tartó kegyetlen háborút a Mac és a Windows között.

A Windows 1.0 a ma már alapnak számító számológép, naptár, jegyzettömb, óra, vezérlőpult, a népszerű rajzprogram a Paint, és a reversi játék alkalmazásokkal vált egyenrangú ellenféllé a többi operációs rendszerrel szemben. Ezek mellett biztonság érzetett nyújtott az a képessége, hogy tudta futtatni a DOS-t. 

Talán a mai felhasználónak a legtöbb problémát az okozná, hogy az ablakok ekkor még nem takarhatták egymást -kivéve a feugró információs ablakokat- , így ezek csak egymás mellett lehettek.

Ez egészen a Windows 2.0 -ig tartott, mikor a legfőbb fejlesztések az egymást fedhető ablakszervezés, a gyorsbillenytűk használata, a kibővített memória kezelése voltak. A legutóbbit a 2.1 verzióval csiszolták tökéletesre.

1990-ben jelent meg a Windows 3.0 és 2 évvel később a 3.1. Ha lehet mondani, leginkább a Windows e verziójú megjelenése csábította el a tömegeket. Nagyon hatott a felhasználókra a letisztultabb grafikus felület, a virtuális memória használata, illetve az a lehetőség ami megengedte, hogy az egyes eszközöket a párhuzamosan futó alkalmazások is elérhették.

Ebben az időben jelent meg a "védett mód". Később külön lemezen (floppyn) beszerezhető volt a 3.11 "szervízcsomag" ami leginkább a hálózatok kezelésében bővítette a rendszert.

1995 Augusztusában megérkezett a Microsoft operációs rendszerek úttörése, az, ami az idővel tökéletesre forrta ki magát az évek során, az ami elfoglalta jól megérdemelt helyét minden felhasználós szívében: "A windows 95".

A rendkívül nagy és ügyes marketing mellett, ami igazán megkapó volt: a Plug and Play megjelenése, a több mint 8 karakteres fájlnevek használata, visszafogott hardverfelismerés funkció, a hatékonyabb mutitask. A sikerét tovább emelte hogy a szoftverfejlesztők is egyre inkább az új windowsra írták programjaikat.

Mint minden karrierben, -legyen szó virtuális, illetve valós szereplőről - előfordulnak félresiklások. A következő oprendszerek, a Windows 98, illetve Millenium, nem váltak a felhasználók kedvencévé, és talán a professzionálisabb NT és 2000 később kiengesztelte őket. Ebből tanulva a fejlesztők 2001-ben az utóbbi két sikeresből össze gyúrtak egy még sikeresebb rendszert, a Windows XP-t. Ez a mai napig - bátran állíthatjuk-, a legközkedveltebb operációs rendszer.

6 évvel később, a Microsoft mutatni akart valami igazán újat, és vadat. Bemutatta a Windows Vistát, ami inkább csak vadnak mutatkozott, mint pozitívnak. 

A mai felhasználók úgy vélik igenis kellett ez a nagy botlás, ahhoz hogy a legújabb rendszer -tanulva az óriási hibákból-, a Windows 7 kiforrjon, megerősödjön, és igazán elkápráztassa a felhasználókat és kielégítsen minden szükségletet. 

Meg kell említeni a legújabb ágazatot, a Windows Phone 7 mobil-operációsrendszert. Ez a jövő, a fejlesztő csapat sokat vár mobil téren is a sikerekből, de egy biztos: fel kell vennie a harcot az Iphone illetve az Android operációs rendszerrel, ha valóban sokat szeretne elérni.

Az első reklám a 25 éves Windows 1.0-ról.