Új mestermű a Samsungtól: Series 9 notebook

Samsung Series 9

Megérkezett hazánkba a Samsung legújabb, lenyűgöző kivitelezésű notebookja, a Series 9, amely nem csak magas teljesítményével, de páratlanul elegáns megjelenésével is kiemelkedik a csúcskészülékek mezőnyéből. A modell az aprólékos mestermunka minden jegyét magán viseli, és hű társa lesz azoknak, akik notebookjukra nem csak munkaeszközként, hanem stíluselemként is tekintenek.

A Samsung a Series 9 megalkotásakor a korábbiaknál is nagyobb figyelmet fordított az összeszerelési minőségre és a megfelelő nyersanyagokra. A notebook alumínium háza a biztosíték arra, hogy a készülék évek múltán is hű társa lesz gazdájának. Emellett persze igen erős külső és belső tulajdonságokkal rendelkezik a készülék. Magyarországon az új Samsung Series 9 notebook 13 hüvelykes modellje jelenik meg, amely csupán 12,9 mm vékony, tömege pedig mindössze 1,16kg. A csúcskészülék homokfúvott felülete ellenáll az ujjlenyomatoknak, teljesítményét pedig a harmadik generációs Intel® Core™ i5 processzor, a 4GB memória és a 128GB kapacitású SSD biztosítja. A Samsung új technológiájának köszönhetően az új notebook 9,8 másodperc alatt bootol be, alvó állapotból pedig 1,4 másodperc elteltével indul el, ráadásul igen hosszú, 10 órás akkumulátoros üzemidővel rendelkezik. A 180 százalékkal fényesebb, 13,3 hüvelyk képátlójú, 1600x900 képpont felbontású, HD+ SuperBright Plus kijelző nem tükrözi vissza a fényt, a készülék automatikus fényérzékelőjéből és hátsó-megvilágítású billetyűzetéből adódóan kiválóan alkalmazkodik a külső fényviszonyokhoz is.    

A Series 9 notebooknak a kiegészítők terén sincs szégyenkeznivalója: 1,3 megapixeles HD kamerája a videókonferenciákat is kiváló minőségben teszi elérhetővé, beépített 3W-os hangszórói pedig az SRS 3D Sound Effect technológiának köszönhetően meglepően jól szólnak. Az éjszakai gépelést emellett a beépített billentyűzetvilágítás könnyíti meg.

Az újdonság 2012. augusztus 15-től kapható Magyarországon ajánlott bruttó 369 900 Ft végfelhasználó áron.

Operációs rendszer

Windows 7 Home Premium 64-bit

Processzor

Intel Core i5 3317M (1,7 GHz, 3MB L3 cache)

Alaplapi chipset

Intel HM75

Memória

4GB (DDR3 1333 MHz)

Kijelző

13,3” LED HD, 1600x900, 16:9 matt, 400 nit

Videokártya

Intel HD Graphics 4000

Hang

HD Audio, SRS 3D Sound Effect, beépített 3W-os hangszóró

Háttértár

128 GB SSD

Optikai meghajtó

Nincs

Wi-Fi

802.11bgn

Bluetooth

Bluetooth 4.0

Webkamera

Beépített HD digitális kamera (1,3 MP)

USB

USB 2.0 és 3.0 (1 és 2)

Akkumulátor

4 cellás lítium-polimer, 40W

Méret

 313.8 x 218.5 x 12.9mm

Garancia

3 év korlátozott, 72 óra pixelhiba