Novemberre várható a Wii U

Nintendo Wii U

A Wii U Daily úgy értesült, hogy az új konzol november 18-án kerül az amerikai boltok polcaira, majd az azt követő héten Japánba, Európába és Ausztráliába is megérkezik majd, még az év vége előtt. Bár nem tudjuk, hogy a főként Nintendo-ra fókuszáló újság infomrációi mennyire helyesek, a dátum illeszkedik a januárban bejelentett, karácsonyi megjelenéshez. A megjelenéssel kapcsolatos információkat egyébként a Media Land, egy független kereskedő dolgozói is megkapták.

A Nintendo, új tablet-alapú játékgépe az első lenne, mely hamarabb látna napfényt egy idegen országban, mint hazai pályán. Éppen ezért sokan rendkívül szkeptikusak a fenti információkkal kapcsolatban.

Specifikációk

A controller rendelkezik majd a 3DS-ben is helyet kapó gyorsulásmérővel, giroszkóppal, kamerával, beépített mikrofonnal és érintőkijelzővel, amely nem csak irányításra lesz képes, de akár a teljes játékot képes lesz megjeleníteni. Emellett egy NFC chip is helyet kap majd.

A processzort az IBM tervezte, 45nm-es technológiával készül. Természetesen több mag található benne, és a teljesítményre fókuszáltak. A hivatalos közlemény szerint a Watson-ban is fellelhető POWER7 architektúra adja a lelkét, míg a grafikus processzor hasonló képességekkel bír majd, mint a Radeon R700-as architektúrára épülő VGA-k.

A kontrolleren található kijelző átmérője 6.2" lesz, mely 854×480 pixeles felbontásra lesz képes.