Elegánsabb módja is van az öngyilkosságnak, kedves Nokia

Nokia Windows RT tablet

A BGR munkatársa, Brad Reed egy igen érdekes elmélettel állt elő, miszerint a Microsoft maga küldten Stephen Elopot a Nokiához, hogy szabotálja egy a finn gyártót, megzuhanjanak a részvények értékei majd ezt követően a redmondi brigád olcsón megvehesse a céget. Bár ez így önmagában elég vadnak tűnik, a Nokia legújabb terveit elnézve azért lehet, hogy van némi igazság abban, amit Reed paranoid elméje kitalált.

Ennek oka pedig, hogy a Nokia továbbra is eltökélten kitart amellett az idióta ötlete mellett, hogy piacra dob egy Windows RT tabletet. Igen, azt a tabletet, amit még a Microsoft sem tud eladni, plusz minden épeszű gyártó kijelentette már, hogy kiszállnak a buliból, mert nincs jövője a dolognak.

plusz ugyebár azt sem szabad elfelejteni, hogy 500$-nál drágább tabletek között gyakorlatilag csak az Apple tudott sikeres lenni, míg az Androidos mezőny inkább a 2-300 dolláros mezőnyben diadalmaskodott. A Surface RT pedig az előbbi kategóriában indul, gyakorlatilag nulla sikerrel.

Az persze más kérdés, hogy a Microsoft kitart a döglött lova mellett, de elég vicces látni, hogy gyakorlatilag az egyetlen valamire való partnerét is magával akarja rántani.