A világ legkisebb felmosórobotja az iRobottól

E-mailNyomtatásPDF

iRobot Scooba 230

Mint kezdő háziasszonynak nagy örömömre szolgál a hír, hogy az egyre okosabb, kisebb és hatékonyabb robotok olyan prózai dolgokra is képesek, mint a felmosás. Az iRobot fejlesztését a Scooba 230-ast látva végre megállapítható, hogy a háztartási robot fogalma új értelmet nyer, sőt talán nem is kell nagymama koromig várni, mire olyan áron lesz kapható, hogy akár egy átlagos pénztárcájú földi halandó is megengedhesse magának. 

A Scooba 230 tehát egy kompakt kis felmosó szerkezet, mely elég kicsi ahhoz, hogy a legszűkebb helyekre is beférkőzzön, mint az ágy alja és szekrény háta mögötti rés.

“Ezek az új robotok jól reprezentálják a szándékunkat, miszerint szeretnénk olyan dolgokat kifeljeszteni, amelyek megváltoztatják az emberek életvitelét.” nyilatkozott Jeff Beck, az iRobot háztartási robotok gyártásért felelős osztályának vezetője. “Míg a Roomba a világ legkeresettebb porszívózó robotja, addig igyekszünk folyamatos fejlesztéseinkkel biztosítani, hogy legjobb is maradjon a piacon. A Scooba 230 esetében törekedtünk a méret csökkentésére konctrálni, de úgy, hogy a hatékonyság és a vezérelhetőség terén nem kötünk kompromisszumot. A Scooba 230 végre egy eredményes lépés annak irányába, hogy az embereket megszabadítsuk egy olyan kellemetlen feladattól, mint a fürdőszoba felmosása.”

A 3.5 inch magas és 6.5 inch átmérőjű Scooba 230 három lépcsős tisztításirendszerrel rendelkezik: öblítés, súrolás és végül a fényesítés, mindezt olyan hatékonyan, hogy eközben az ismert háztartásban előforduló baktériumok 97 %-t semlegesíteni tudja. A Scooba 230 képes egyhuzamban végigsúrolni 150 négyzetméter linóleumot, csempét vagy parkettát, miközben az okos víz felhasználásnak köszönhetően soha nem a már piszkos vízzel végzi a tisztítást. Ha pedig végzett néhány csippanással jelzi, hogy a feladat teljesítve.

Az iRobot Scooba 230 és a legújabb iRobot Roomba 700 porszívó sorozat felfedésére a január 6-án megrendezett Las Vegas-I CES kereteiben kerül sor, míg a fogyasztóközönség 2011 tavaszától vásárolhatja meg egyelőre be nem jelentett áron a kis takarítókat.


Címkék: hírek | irobot | robot | scooba | taakrító

Share/Save/Bookmark