A régi winchesternek a konyhában a helye!

HDD

Sütés és főzés közben a legnagyobb problémát általában a mágikus helyekre vándorló kések jelentik: valahogy mindig pont az tűnik el, amelyikre az embernek éppen szüksége van. Azonban, ha akad pár régi winchester a szekrény mélyén, akkor itt az ideje, hogy valami hasznukat vegyük. Nem, a pornót nem fogjuk tudni lementeni róluk, de a bennük lévő mágnesek kiváló konyhai segítséget nyújtanak.

A mágnesek mellett szükség lesz még két egyforma deszkalapra is. Méret nem számít, bár azért célszerű a jó ízlés határain belül maradni. Első lépésként a "hátsó" lapra érdemes néhány távtartót eszközölni, hogy beférjen a kettő közé a mágnes. Erre tökéletesen megfelel bármilyen faragasztó és tipli. Ezek után rögzíteni kell a mágneseket, majd az egészre rátenni az előlapot - végül pedig a késeket.

Természetesen más megnes is használható, a lényeg, hogy elég erős legyen, illetve a fa se legyen túlzottan vastag. Én személy szerint a távtartókat ragasztás helyett fúrással oldanám meg. Valamivel biztosabbnak bizonyult eddig, mint a ragasztó. Plus azt sem szabad elfelejteni, hogy a falra megfelelő módon rögzítsük a tartót, elvégre több kiló fémet kell majd elbírnia. Plusz egy pizza szeletelőt.