Az utolsó "tikk", fekete képernyő, végefőcím és stáblista. A néző még mindig tátott szájjal, döbbenten mered a képernyőre, nézi a szemei előtt lepergő utolsó képkockákat... Még fél perc... Az idő egyre csak fogy, de még mindig mozdulatlan... Egyszer csak fekete képernyő tárul a szemei elé. Vége.
2001-ben az amerikai televíziózás történetében először egy valós időben lezajló sorozatot mutattak be, 24 címen. A történet egy nap eseményeit ölelte fel, melyben Jack Bauer, a Los Angeles-i Counter Terrorist Unit (CTU) különleges ügynöke az elnöki választás előestéjén tudomást szerez az első fekete elnökjelölt elleni merényletről...
Kiefer Sutherland a mozi világából költözött a tévé képrnyőkre, és még nagyobb rajongó táborra tett szert. Az általa megszemélyesített Jack Bauer volt az a hős, akire az amerikai népnek szüksége volt a szeptember 11-i terrortámadások után. Remekül megírt történet, fantasztikus csavarok, és nem egy váratlan fordulat jellemzte az évadokat, amik hol jobbra, hol rosszabra sikeredtek. Azonban a rajongókat ez sem tartotta vissza, mintegy 9 millió amerikai néző állandó jelleggel ült le hétfő esténként, és kapcsolt a FOX-ra, még a 8. évad alatt is. Sajnos ez messze elmaradt a korábbi 12-13 milliótól, így a csatorna és a stáb közös megegyezéssel úgy döntött, a 8. lesz Jack utolsó hosszú napja.
A 7. évad forgatásai alatt tarott írói sztrájk miatt már korábban is veszélybe került a sorozat jövője, ám akkor szerencsésebb végkifejletnek lehettünk tanúi. Az addig Afrikában leforgatott jelenetekből összegyűrtak egy 2 órás tévé filmet "Redemption" (Megváltás) címen, majd a következő évben jöhetett a 7. évad.
Rengetegen támadták a sorozatot mind politikai, mind szülői szemmel. A közel-keleti vezetők sokszor emeltek hangot, hogy az írók szándékosan állítják be notórius, kegyetlen terroristáknak az ott élő embereket. A stáb ez ellen azzal védekezett, hogy a rosszfiúk igen sok helyről származtak a történetek során. Volt orosz, közel-keleti, balti, de még amerikai terrorista is.
A szülőket azonban jobban aggasztotta a sorozatban bemutatott tetemes mennyiségű, és igen részletes, valósághű kínzások hada. Az első 5 évadban összesen 67 ilyen jelenetet láthattunk, mely azóta is páratlan az amerikai televíziózás történetében.
A sorozat helyszínei meglepő hasonlóságot mutattak a Bruce Willis főszereplésével futó Die Hard! (Drágán add az életed!) filmekével. Míg jó pár évig Los Angelesben működött a CTU, a bezárása után Washingtonba került Jack, majd New York-ba. Rengeteg, több évadon át visszatérő szereplőt láthattunk, akikről nem mindig lehetett eldönteni, kinek az oldalá állnak pontosan. A sorozat egyik legnagyobb erőssége határozottan ez volt.
Sajnos, az ötlethiány őket is utolérte. Nem egy olyan rész volt a 8. évadban, amely megnézése után üresség érzete támadt az embernek. Gyakorlatilag semmi nem történt 2-3 órán át. Az utolsó két órára azonban valami fenomenálisat hoztak össze nekünk. Fair módon árpótólták a kitartó nézőket, akik csalódtak párszor az évad során.
Számomra az elmúlt pár év legjobb sorozatos karakterdrámája pergett le a szemeim előtt. Végig ugyanúgy futkosott a hátamon a hideg, mint annak idején, amikor az első nap eseményeit néztem. Pokoli jó színészi játék, kiváló dialógusok.
Az utolsó párbeszéd Chloe és Jack között pedig külön említést érdemel. Bár voltak benne klisék, de olyan jól használták őket, hogy mindenképp le a kalappal.
És ne felejtsük el Sean Callery nevét se, aki a zseniális zenét szolgáltatta mind a 8 nap során.
Vitathatatlan, hogy meghatározó sorozat marad még hosszú időkig. A FOX korábban bejelentette, hogy egy filmmel szeretné majd lezárni a történetet. Ezúttal azonban nem tévé filmet szeretnének, a moziba szeretnék vinni Jack-et és csapatát. A kérdés persze mindenkiben felmerl, hogyan lehet egy ilyen koncepcióval rendelkező sorozatot egy 2 órás mozifilmmel lezárni? Meglesz-e ugyanaz az izgalom, ugyanaz a légkör, ami körüllengte a 8 évadot? Kiderül. Addig is:
Good luck, Jack!