Castle - 3x02: He's Dead, She's Dead

Különvélemény

CastleNem a legjobb részek egyike volt, sajnos. Talán egyszer, esetleg kétszer tudtam rajta igazán nevetni - bár akkor istenesen. Ne értsen félre senki, jó rész volt, remekül hozta a Castle hangulatot, de hiányzott belőle valami. A szokásos piszkálódás és beszólogatás is megvolt, ahogy azt megszokhattuk, de véleményem szerint egy kicsit komolyabbra sikeredett az epizód, mint a sorozat többi része.

Persze ilyen is kell egyszer-egyszer, és nincs is vele gond. Csak nem ezt vártam, így nem tudtam felhőtlenül élvezni. Azért szeretem a Castle-t, mert pont annyira poénos, mint komoly, és ez az egyensúly ki tudja emelni a CSI és a többi nyomozós sorozat közül. Ez az epizód inkább a komoly dolgokra szentelt több figyelmet.

Alapvetően tetszett a felállás, valamint Beckett és Rick "veszekedései" is. A végén a médium látomásának valóra válása egy kicsit talán sok volt, de akármennyire is hatott nyálasnak, kellett az oda. Nem mintha nem lenne egyértelmű, de örültem, hogy az írók is ebbe az irányba viszik a dolgokat.

Részemről 7 pontot kap az epizód. Különösebb gondom nem volt vele, és biztos vagyok benne, ha más körülmények között újranézem, jobban fog tetszeni.

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio