Castle - 3x01: A Deadly Affair

Különvélemény

CastleA második évad közepe felé már kezdett kiveszni a sorozatból az az extra, ami kiemelte a Castle-t a többi nyomozós show közül. Nem azt mondom, hogy egyáltalán nem volt humor, mert igenis volt, és nagyon jól hozta a hangulatot is, de sokszor nem volt meg az az érzés, mint az első évadban. Nekem ennek ellenére ugyanúgy az egyik kedvencem maradt, és a harmadik évad első része meg is erősített benne, hogy jól döntöttem, amikor nem mondtam le Kastély Ricsi kalandjairól.

A részt ismét nagyon jól rakták össze a készítők. A humor, a megjegyzések, még a hátsó mondanivaló is nagyon megállta a helyét - tényleg úgy éreztem végig, mintha az első részek egyikét látnám. Pörgős, fordulatos, mégis ott van az a piszkálódó, beszólogatós humor, ami miatt szeretem a sorozatot.

Az ügy felgöngyölítése ismét remekül lett megoldva, az apró részletekből történő következtetés pedig zseniális volt. A családi szál is remekül volt beleszőve a történetbe, és nem vitték túlzásba. A humor természetesen ott is a jól megszokott formában tört elő - egyszóval a rész tökéletes volt. Egy igazi Kastély Ricsi kaland.

Részemről megkapja a 10 pontot, és remélem, hogy ha nem is ennyire, de közel hasonló szinten jó lesz az évad többi része is.

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio