Zorán közreműködésével különleges videóklip készült a HBO sorozatának befejező évadához

Premier

A november 13-án érkezik az HBO-ra és az HBO GO-ra a Terápia utolsó évada, amely nem csak abból a szempontból különleges, hogy lezárul Dargay András terapeuta története, hanem azért is, mert teljesen egyedi, exkluzív videóklip is készült hozzá a hazai zenei élet egyik legkiemelkedőbb alakjával, Zoránnal.

A sorozat stílusához és hangulatához szövegben tökéletesen passzoló „Kinek mondjam el vétkeimet” című Friderika dalt Kovács Geri, az HBO kreatív producere és Balázs Ádám, a Mindenki című Oscar díjas rövidfilm zeneszerzőjének közös produkciójaként jött létre. Ahogy Balázs Ádám fogalmazott „az ötletgazda Kovács Geri volt, ô álmodta meg a dal és az előadó kettősét és ketten voltunk zenei producerei a dalnak. Zoránt én kerestem meg, és nagyon pontosan le is modelleztem a dalt az egyedi elképzelés szerint, sőt még az egyik legtehetségesebb vokális előadó barátunkat is megkértük, segítsen nekünk “eladni a dalt” és el is énekelte nekünk a demót. Nevet szándékosan nem mondok, de hatalmas emberségről tett bizonyosságot, hogy segített nekünk. Úgy érzem, sikerült egy nagyon szép dalból egy olyan feldolgozást készíteni, ami az előadónak, illetve a sorozatnak is egyaránt önazonos. Ez volt a legfontosabb szempont zenei producerként és hangszeres közreműködőként.”

A szeptemberben rögzített dal felvétele nagyon jó hangulatban telt, a két producer bevallása szerint „álomszerű közös munka volt. Minden résztvevő, Zorán, Sipeki Zoli - aki fenomenális zenei érzékiséggel megáldott gitáros – és mi az első pillanattól egy hullámhosszon voltunk és úgy tudtunk együtt dolgozni, mintha 30 éve csak ezt tennénk.”

A videóklip premierje a Terápia díszbemutatóján volt, ahol a meghívott vendégek elsőként, óriás vásznon láthatták az egyedi videót, amelyet óriási tapsvihar követett. És hogy miért is különleges ez a videó? Balázs Ádám szerint „ritka az, hogy egy sorozat évadjának legyen egy ikonikus előadótól hallható zenei leképezése.  A videó egyben klippje egy egyedi, egyszeri feldolgozásnak, de a sorozat hangulatát, szereplőit, vizuális világát is megjeleníti. Egy olyan komplex “mood” videó, amilyenhez fogható még itthon tudomásom szerint nem készült”

A Terápia harmadik, befejező évada novemberben érkezik az HBO-ra és az HBO GO-ra, a korábbi évadok pedig bármikor megtekinthetőek az HBO online videótárában.
 

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio