Ma indul a pucér emberi kísérlet

Premier

Különleges emberkísérlet indul ma: Magyarország első meztelen valóságshowjában a párra vágyók teljesen pucéran találkoznak egymással. A szexuálpszichológus szerint ez egy igazi kendőzetlen élmény, ahol a push-up melltartók, fűzők és vállszélesítő ingek mit sem befolyásolnak. A játékosoknak pedig időnként óhatatlanul elkalandozik majd a tekintete. Arra, hogy ki miként reagál a különleges szituációra, nem lehet előre felkészülni.

Mi megy végbe azoknak a nőknek és férfiaknak a fejében, akik teljesen ismeretlenül, anyaszült meztelenül vágnak bele a randizásba? Mi sem természetesebb, vagy épp ellenkezőleg, ez szembemegy a legelemibb emberi normákkal? Hevesi Kriszta szexuálpszichológus szerint a játékosok nem lesznek könnyű helyzetben. „Neveltetésünk során tanuljuk meg, mi a szégyen és mi a szemérem. Érdekes lesz, hogy a játékosok félre tudják-e tenni ezeket az érzéseiket, illetve mennyire képesek ellenállni a nyílt szexuális ingereknek” – magyarázta a szakértő, aki úgy véli, hiába koncentrálnak majd arra, hogy ne kalandozzon el a tekintetük. „Annál nehezebb dolog nincs, mintha megpróbálunk valamire nem odanézni. Gondoljunk arra, ha beszélgetőpartnerünk orrán egy szép nagy pattanás virít, folyamatosan arra téved a tekintetünk. Viszont elég hosszú idő áll ahhoz a versenyzők rendelkezésére, hogy nagyrészt megszokják egymás mezítelenségét” – mondta a szexuálpszichológus.

Hevesi Kriszta szerint a VIASAT3-on debütáló Ádám keresi Évát műsornak az a legkülönlegesebb értéke, hogy szó szerint kendőzetlen. „Itt nincsenek push-up melltartók, vállszélesítő ingek, fűzők és semmi hasonló, külcsínt elfedő trükk” – mondta. Kriszta szerint elképzelhető, hiszen a meztelenség idővel veszít az értékéből. „Hogy kire miképp hat ez a helyzet, azt nehéz megjósolni. Mindenkire másképp - s épp ettől érdekes. Nem tudni, kiből mit hoz ki és mennyire gyorsan sikerül kilépnie az erotikus ingerek bűvöletéből” – magyarázta. Főleg a férfiak esetében lesz izgalmas látni, miként küzdenek meg az állandó vizuális hatásokkal.

Elképzelhető, hogy a hétköznapokban is pőrén kellene megismernünk a másikat és akkor könnyebben túllendülnénk a kezdeti zavarunkon? „Személye válogatja, van, aki kedveli a nudista strandot, míg mások nem. A természeti népeknél például a hölgyek fedetlen keble munkavégzés közben is természetes, míg nálunk akár egy mélyebb dekoltázs is kikezdheti a munkamorált” – mondta a szexuálpszichológus.

Ádám keresi Évát ma 22 órától a VIASAT3 műsorán.

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio