55 éve minden gyermek kedvence a népszerű mókuscsapat

Premier

Az 55 év elteltével is fülbemászóan muzsikáló ALVINNN!!! és a mókusok csapata a Nickelodeon képernyőjére tér vissza hétfőtől (február 29.), minden hétköznap 18:00-tól. A csipet csapat több mint öt évtizedes története alatt sikert sikerre halmozott: listavezető dalok, platinalemezek, népszerű tévéműsorok, Grammy-díjak, Emmy-jelölések és sikerfilmek kötődnek a nevükhöz.

Történet
Nehéz elhinni, de több mint 55 éve született meg az Alvin és a mókusok, akik kezdetben énekes csapat formájában hódítottak. Népszerűségük csúcsán, 1961-ben saját rajzfilmet is kaptak a CBS-en: az Alvin Show az első főműsoridős animációs sorozat volt az amerikai televízióban. Egy 1963-as, karakterek népszerűségét vizsgáló jelentés szerint Alvin volt az esztendő legkedveltebb figurája, amivel Mickey egeret, Tapsi Hapsit, Donald kacsát és Goofy-t is kiütötte a nyeregből. Innentől kezdve nem volt megállás: 1981-ben a műsor karácsonyi különkiadását 35 millióan nézték, ez a siker hívta életre 1983-ban az NBC csatornán nyolc éven át, szombat reggelenként futott Alvin és a mókusok szériát, amit Magyarországon az 1990-es évek elején a Magyar Televízió 1-es programján lehetett látni.

Díjak, jelölések, mozifilmek
A sorozatot 5 Emmy-díjra jelölték és hetente átlagosan több mint 15 millió ember nézte a világ több mint 100 országában. A vicces történetek vidám dallamai 50 millió lemezt adtak el, 6 Grammy-díjat és 18 jelölést kaptak, sőt, a mókusok 16 arany és platina lemezt énekeltek össze. A zene mindig is szerves részét képezte a sorozatnak, ezért ALVINNN!!! és a mókusok a Nickelodeonon sem hagyják abba a zenélést: minden epizódban új dallal lepik meg rajongóikat. A bűbájos família csínytevéseit az elmúlt években filmeken is megörökítették, utolsó három mozijuk például több mint 2 milliárd dolláros bevételt generált és mindegyik megnyerte a Nickelodeon Kids’ Choice Awards elismerését a gyerekek kedvenc mozifilmje kategóriában. A 2008-as, 2010-es és 2012-es győzelmeket követően a kis mókusok idén újra, többszörösen is esélyesek az elismerésre a Kids’ Choice Awards-on: az Alvin és a mókusok 4: A mókás menet három kategóriában jelölt.

Karakterek
A sorozat főkolomposa mindig a szuperlelkes és magabiztos Alvin, aki semmit nem csinál félgőzzel. Abszolút hisz a briliáns elképzeléseiben, amíg be nem üt a katasztrófa. Ilyenkor a csúcsokos nagytesó, Simon próbálja megoldani a problémákat, aki imádja Alvint, de titokban aggódik is miatta. A legkisebb és a legártatlanabb a csapatban Theodore, az édes, félénk és naiv mókusgyerek, aki tökéletes célpont Alvin csínyeihez. Amikor viszont a legkevésbé számítasz rá, bölcsességével eléri, hogy Alvin átgondolja terveit – többé-kevésbé. A mókuscsalád sehol sem tartana, ha nem lenne velük pótapukájuk, dalszerzőjük és menedzserük, a végtelenül türelmes Dave, akinél Alvin gyakran pattanásig feszíti a húrt…

Sztárok
A történetekben olyan hírességek tűntek fel, mint például Christina Applegate és Kaley Cuoco, akik a Chippettes lány mókusainak, Brittany-nek és Eleanornak kölcsönözték a hangjukat. Josh Green és Bella Thorne a legújabb mozifilmben működött közre. Hazai sztárjaink közül az elmúlt években többek között Ábel Anita, Kovács Patrícia, Rátóti Zoltán és Anger Zsolt személyesítették meg a szereplőket.

 

Hétfőn visszatér a képernyőre ALVINNN!!! és a mókusok. Tarts te is a mókus-őrülettel a Nickelodeonon, és éld át dilisebbnél dilisebb kalandjaikat barátaikkal! Hétfőtől péntekig 18:00-kor.

Közzétette: Nickelodeon – 2016. február 26.

Tarts te is a mókus-őrülettel, és éld át dilisebbnél dilisebb kalandjaikat barátaikkal, a mókuslányokkal!

ALVINNN!!! és a mókusok premier február 29-én hétfőn, 18:00-kor a Nickelodeon műsorán.

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio