Vannak akcióhősök, akik két órás erkölcsi monológgal igazolják azt, hogy le kell lőniük három rosszfiút - akik mellesleg előtte kiírtottak egy fél országot, de hát istenem, mégiscsak emberek. Aztán vannak rosszfiuúk, akik feltétlen szükségét érzik egy olyan epilógus elszavalásának, ami alatt halálra sebzett hősünk manája és HP-ja teljesen visszatöltődik, majd egy laza mozdulattal elintézik szavalóbajnokunkat. És van nekünk Jack Bauerünk, John McClane-ünk... és most már Mike Banningünk is.
Azért szeretjük őket, mert nem vacakolnak: mennek, lőnek, lőnek, lőnek, lőnek.... majd miután kifogyott a végtelen tár kérdeznek. De ugyanez mondható el az ellenfeleikről is. Nincs laca-faca, small talk, enyelgés. Ezt akarjuk, így érjük el, pont. Ha meg kell halnia közben egy fél városnak, hát szar ügy. A cél a fontos. Azt pedig el kell érni, ha a fene fenét eszik is.
TL;DR: ez a film k*rva jó, tessék megnézni.
Ilyen volt a Die Hard is annak idején: csóri Bruce Willisnek már egy egész üvegkiállítás nőtt a talpa helyére, de ő csak ment és ment, lőtte a rosszfiúkat kilóra, beszólt a feletteseinek, megoldotta az ügyet. Ugyanilyen volt Jack Bauer is, aki szerintem sokszor még felül is múlta McClanent. Ó, és ha minden igaz és a FOX is úgy akarja egy nap még közösen is szerepelnek majd a Die Hard 42-ben. Na de térjünk vissza Olümposzra.
Bevallom őszintén az égvilágon semmit nem tudtam erről a filmről. Miközben a kötelező vödör kukoricát szereztem be pont ment egy előzetes a kipakolt tévéken, bár arra már a címből is sikerült rájönnöm, hogy valószínűleg rosszfiúk rohanják le a Fehér Házat. A szereposztás pedig már önmagában 9.000-es szint felett volt: Aaron Eckhart, Gerald Butler és Morgan Freeman. A túloldalon pedig Rick Yune, akit annak idején a Die Another Dayben láthattunk észak-koreai diktátorként díszelegni. Az alma most sem esett messze a fájától, de nem szeretnék lelőni semmilyen poént.
Oké, aláírom, hogy a forgatókönyv írásakor nem a Nolan-féle mély jelentéssel bíró, igazán komoly párbeszédekre helyezték a hangsúlyt. Sőőőőt... Főhösünk egy igazi tökös gyerek, aki John McClane és Jack Bauer szintjén osztja a Nagybetűs Amerikai Igazságot. Jó, nem teljesen azt, de a frag számot hamar szintre hozta a két csapat között.
Azt is aláírom, hogy óriási logikai bakik vannak a filmben. De tényleg, a teljesen laikus néző számára is nyilvánvaló, hogy 18 hónappal a kilépése után még az amerikai elnök ujjlenyomata sem lesz benne a világ legjobban őrzött épületének biztonsági rendszerében, vagy épp a titkos széf kódját sem változtatják meg. De ez nem lényeg. Ez a film ez pontosan olyan akciófilm, mint annak idején a Die Hard vagy a 24. Az ilyen apró részletekbe kössön bele az, aki ebben élvezetet lel. Én egyszerűen letudom magamban annyival, hogy kit érdekel. Inkább ez, mint hogy felesleges szócsatákat vívjon vezérkari főnökökkel és idióta aktakukacokkal, akik egy bunker mélyén, biztonságban várják a fejleményeket. Miközben nagyon félnek.
Ehelyett az időt arra fordították, hogy a film pörögjön. Nagyjából két órás lehetett a mozi, de az első pár perces kvázi felvezetőt követően nincs megállás. Nincs felesleges szócséplés, nincs mindenféle huzavona. Igazi, tökös, '90-es években látott akciófilm van. A főhős üt, vág, lő, és vérzik. Megsérül! És látszik rajta, hogy megsérült. És a rossz fiúk tudnak célozni! Fejre! Hát komolyan, az első gondolatom az volt hogy legközeleb stormtrooperek helyett ilyen észak-koreai fundamentalistákkal kell megpakolni az Endor holdját aztán csak leshet a lázadó csőcselék...
És akkor ott a főgonoszunk, aki szintén ezzel a mentalitással van megáldva. Van egy terve, végre akarja hajtani és nem érdekli, mit kell ehhez tennie. A civil lakosság kilóra nyeli az ólmot, a titkosszolgálat gyakorlatilag átmegy tésztaszaggatóba, a sérülteket kegyetlenül átsegítik a túlvilágra. Egyszerűen tényleg azt érzi az ember, hogy igen b*zmeg, ez egy tökös legény. Még ha nem is tudok egyetérteni a nézeteivel, módszereivel vagy az eszetlen gyilkolással, ez egy tökös gyerek. Aki nem monológokat szaval hanem cselekszik.
A nellékszereplők pedig zseniálisak. Oké, szinkronos volt a film tehát Morgan Freeman alakítását sikerült nagyjából a felére csökkentenie Helyey Lászlónak, de erről nem ő tehet. Morgan Freemant nem lehet szinkronizálni. De az ember túlteszi magát rajta, majd meg kell nézni rendesen is, ha megjelent Blurayen. Nem tagadom, van néhány jó szinkronszínészünk és szinkronmunkánk ma is. De ez sem azok közé tartozik. Na mindegy, viszont a Morgan Freeman Chain of Command immár az Acting Presidenttel bővül. Tudjátok, ez:
Viszont volt még egy érdekes átkötés a filmben, méghozzá Chris Nolan Dark Knightjával: Aaron Eckhart karaktere itt is a főhős kezei között veszti el a szerelmét. Szegényre eléggé rájár a rúd...
Az Olympus Has Fallen visszahozza azt, amiért az akciófilmeket szerettük annak idején és amiért az Expendables is tarol. A film pörgős, nincsenek benne felesleges részek és pont annyi és olyan humor van benne, ami emlékeztet minket rá, hogy nem csak agyatlan lövöldözés vagy egy vérkomoly dolog pereg a szemeink előtt. Ez nem egy Zero Dark Thirty, ahol 50 percig esküszöm, hogy még egy rohadt félhang sem szólalt meg és már a falat kapartam, hogy történjen valami. Aztán egy olyan blőd eseménylánc bontakozott ki, aminél már tényleg azt mondtam, hogy elég.
Nem. Az Olympus Has Fallen egy tökös film. És idén az egyik legjobb. Azért csak az egyik, mert lesz még nekünk Iron Man és hiába volt badass Gerard Butler, azért ő nem Robert Downey Jr. és Tony Stark. Lesz még nekünk Thor 2, Kick-Ass 2, Másnaposok 3 és még rengeteg egyéb olyan mozi, ami szintén odateszi majd magát. Addig azonban garantálom, hogy jelenleg ez a legjobb film idén. És ezt tényleg érdemes megnézni moziban.
Nem kell Mayer kisasszony zsebét tovább tömni, nem kell igazolni, hogy szükség van értelmetlen tini szerelmes nyáladzásra a nagyvásznon. Ahogy annak idején az Eat, Prey, Love előtt megmondták az Expendablesszel: itt az ideje, hogy visszavegyük a mozit - bár ez a zombis-romantikus izé egész jó volt, de ezt csak így félve, a végén merem bevallani, ameddig már senki nem tekert le. Remélem.