Fiatalok érkeznek egyenesen Amerikából Oroszországba. Sean (Emile Hirsch) és Ben (Max Minghella) programfejlesztők. Azért jönnek Moszkvába, hogy életük legjobb üzletét megkössék. Persze az orosz üzlettársuk a nem levédett fejlesztést azonnal magának gondolja. A két tini így a pia és a buli világába menekül egy fajta felejtésként, ahol találkoznak két amerikai lánnyal egyikük Natalie (Olivia Thirlby), a másik pedig Anne (Rachael Taylor).
A bulizás kellős közepén azonban kialszanak a fények és a mobiltelefonok sem működnek. Az egekből pedig ezúttal Moszkvában energiafelhő féleség hullik, a Földre érkezve pedig pusztításba kezdenek. Nem mi kellünk nekik, de útba vagyunk… Tehát újabb idegenek érkeznek a bolygónkra és ismét a cél az, hogy az emberiség megmeneküljön.
Az alaptörténet kifejezetten remek, az előzetes pedig annyira jól megszerkesztett, hogy moziba csalogatja az embereket. Na igen… de ennyi. Az előzetesben kb. mindent ellőttek, amit ellehetett. Így már a filmben pluszként csupán a következők maradnak nekünk: emberek bujkálása, futása valamint cseppet se izgalmas párbeszédük. Pedig az előzetesben sok jó ötlet jelen volt, mint például a betolakodók láthatatlansága, az idegenek közeledésére a villanykörték égése, valamint a házilag készített fegyverek. Mindez óriási kreativitásra és fantáziára utal, így nyilván a filmtől még többet várunk, mint amit az előzetesben láthattunk.
A szereplők, nos nem feltétlenül szimpatikusak. Legalábbis nem mind, ezáltal nem szorongunk azért, hogy meneküljenek meg az idegenek elől. Például Sean már a film elején elvesztette szimpátiámat, amikor Moszkvába betéve a lábát a cirill betűs feliratokat bujkálva a következő poént mondta: ,,mi ez klingonírás?”.
Egyébként a színészek szinte ismeretlenek és a filmet nézve nem is tudjuk megállapítani, hogy van-e keresnivalójuk a szakmában. (Ugyanis futni, kétségbeesni és sikoltozni mindenki tud.) Kommunikációjuk csapnivaló, már arra gondol az ember, hogy inkább meg se szólaljanak, így mindenki jobban jár. A párbeszédek kidolgozatlansága jól tükröződik.
Hatalmas és rengeteg akció nincs a filmben. Csupán a végén található egy, méghozzá az ipartelepen. Műfaját tekintve se sci-finek se horrornak nem lehetne titulálni. Műfaji kategóriába így nehezen sorolható az alkotás.
Vannak ellentmondások a filmben nem is egy. A legdurvább talán az, amikor a tengeralattjáróhoz indulnak a fiatalok, azonban felborul a hajó. Ahogy az lenni szokott, mindenki a vízbe esik, viszont az egyik leányzó hirtelen több kilométerre kerül tőlük. Jogosan merül fel az emberbe, hogy na most akkor hogy is van ez?...
A film egyik pozitívuma az, hogy a helyszín egyedi. Végre nem Amerikában játszódik a történet, hanem máshol, adott esetben Moszkvában. A város gyönyörű és pozitívan hat a filmnézőre.
Egyébként maga a történet jól indul. Nagyon sejtelmes a film és azt vesszük észre, hogy 10 perc után már a kihalt város közepén mászkálnak a túlélők. Azonban ettől a ponttól kezdve a film lassan darabokra hullik, a remek ötletből pedig nem sikerül a maximumot kihozni.
A rendező (Chris Gorak) neve nem véletlen hogy senki számára se cseng ismerősen. Eddig látványtervezőként alkotott például a Harcosok klubja, Különvélemény vagy a Félelem és reszketés Las Vegasban című filmekben. Most a rendezői pályába is belekóstolt, de sejthető volt a neve hallatán, hogy ez a film inkább a látvánnyal fog maradandó nyomot bennünk hagyni.
Úgy gondolom, hogy 89 percbe ekkora történetet belepréselni nem kis fejtörést okozhatott neki és egyáltalán nem sikerült jól megoldania ezt. A film vége befejezetlen és hamar lezártra sikeredett. Egyetlenegy pozitívum tényleg az orosz légkör és a környezet.
Egy minimálisan izgalmas, ,,a csavarokat” mellőző filmről van szó, amely itt-ott paródiaként hat. Mindenképpen uralkodik a filmben a kreativitás nélkülözése, a fantázia hiánya és a középszerűség. Aki a film megnézésére adja a fejét, nos tény egyszer nézhető. Talán azoknak a legérdemesebb leülni, akik nem várnak túl sokat a filmtől, mert így nem is tudnak csalódni benne óriásit.