Léghajózás régen és most

Premier

Az első léghajók a XX. század elején katonai célból készültek, és leginkább végzetes baleseteik révén kerültek be a történelemkönyvekbe. Az elmúlt évek azonban merész áttörést hoztak: turistaként ma is van lehetőségünk zeppelinnel szárnyalni a kék égen.

A civilek légi szállítását elsőként egy német cég igyekezett léghajóval megoldani, és úgy tűnt a vállalkozás jól prosperálhat. Az I. világháború és a hidegháború közötti időszak azonban törést jelentett a kereskedelmi léghajózásban. A stagnálás 2004-ben ért véget, amikor egy japán cég megrendelésére készítettek egy Zeppelin NT-t turisztikai utak szervezése céljából. E léghajó leghíresebb útja 2005-ben startolt: a körút a németországi Friedrichshafen városából indult Japánba, Párizson, Rotterdamon, Münchenen, Stockholmon keresztül. Azonban az orosz hatóságok nem adták hozzájárulásukat az ország feletti átrepülésre, így végül szétszerelve, vízi úton jutatták el a léghajót Tokióba, ezzel pecsételve meg Graf Zeppelinnek keresztelt történelmi út sorsát. A japán céget követően több vállalkozás alapozódott a léghajós turisztikai utak szervezésére a tengerentúlon és Európában egyaránt: a Bodensee felett 1997 óta repülő német társaság járatain a mindössze 1100 kg-os égi bálnával történő sétarepülés 135.000 forintba kerül.

Napjainkban a léghajózás már nem kockázatos tevékenység, azonban nem szabad megfeledkeznünk azokról a történelmi katasztrófákról, amelyek e robosztus, technikailag komoly szakértelmet igénylő légi járművek sorsával fonódtak össze. A DoQ július 2-án repít el minket a zeppelinek világába, hogy testközelből meséljen a máig tisztázatlan körülmények között lezajlott balesetekről.

Léghajó katasztrófák premier július 2-án 21:00-tól a DoQ műsorán!

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio