Tábor 2002

Buli

Irta: tboy (Vastagbetüvel: Hydrocephalic)

Szevasztok! Lassan már három éve megalakultunk, felfutottunk (jo vicc, mi), voltak kritikus honapok és jo napok is. Eddigi munkánk tetöpontja viszont mindig a kikapcsolodás, többek közt a tavalyi tábor volt. És láss csodát, idén ujra együtt volt a nagy csapat. Uj helyszin, régi-uj szereplök. Már február környékén elkezdtük szervezni az egészet, de végleges formában csak április végén láttuk meg, miröl is lesz szo. 2002. junius 24-töl julius 1-ig. Eredetileg nyolcan lettünk volna, de végül hatra csökkent a létszám. Nevelö nincs. A szálláshelyet áttettük Szárszorol Balatonmáriafürdöre. Ha végigolvassátok a szöveget, akkor meglátjátok, hogy a tavalyinál százszor jobb volt. Jobb lesz, ha az elején kezdem.
2002. junius 24-e, hétfö: hajnali 4 ora. Ha tetszik, ha nem, fel kellett kelni. 4 ora 45-kor kint a ház elött állok, megérkezik Hydro az apjával és egy kocsival. A szomszédom, becsületes nevén és a késöbbiekben Ádi, szintén velünk jön, rá várunk néhány percet. Utána nyomás Shadow-ért. Végre megvagyunk, nyomás a györi vasutállomás. Beálltunk a parkoloba, kipakoltunk, Hydro érzékeny bucsut vett apjátol, majd nyomás ki a peronra. A vonat 5 ora 23-kor indul, tehát vártunk. Mindenki hulla fáradt, mert megnéztük elözö este azt a fantasztikus másodosztályu akciofilmet a TV-ben. Nem lehetett kihagyni :). Megjött a vonat, beültünk elöször a dohányzo, majd a nem dohányzo vagonba (mégsem akartunk füstösek lenni). A vonat három perc késéssel indult és minden megállohelyen megállt. Mi az Elvirárol letöltött és kinyomtatott lapon jelöltük a megállokat és néztük a késést. Jobb szorakozás nem volt. (De az se volt rossz, mikor a sineken lévö feliratokat olvasgattuk!) Én Walkman-eztem és mikor beszélni akartam, mindig orditottam, mert bömböltettem a zenét. Végig néztük a csajokat, a vasut melletti gazt meg a lapot az állomásokkal. A kalauz meg a jegyünket. A kis szemét még a diákot is elkérte. Aludni a zajtol nem lehetett. Celldömölkön átszálltunk egy gyorsvonatra. Ülöhely nem volt, ugyhogy a vagon végén lévö kis helyen utaztunk. A kalauz egy lepattant csöves volt, de olyan szövege volt, hogy csak na: "Megyek a folyoson, odaszolok a gyereknek, hogy ne forduljon meg, erre a hülyéje megfordult én meg betakartam." Néhány váltonál a vagonok elkezdtek dobálozni, nagyon jol nézett ki, ahogy elfordultak a vagonok és nem lehetett átmenni a folyoson. Utána turista attrakcio lett a vagonok közt átugrálás. Sümegen egy csomoan leszálltak, igy leülhettünk. A kabinban volt még egy kiscsaj, gondolom, örült, hogy négy barom a képébe röhög. (Én speciel énekeltem.) Fél 11-kor megérkeztünk Balatonmáriafürdöre. Olyan meleg volt, hogy az ut során háromszor leizzadtam. Elsöre a kis falu elég furcsának és idegennek tünt, de hamar megszoktuk a környéket. Kis keresgélés után megtaláltuk a Sirály Üdülö-t. A táborvezetö Gabi néni - egyébként tavaly is ö volt a táborvezetönk -, fogadott minket. Kicsit körülnéztünk, aztán leültünk és megbeszéltük az utat. Nemsokára meghozták Porschét és az osztálytársát, Robit. Miután Porsche szülei elmentek, meg kellett várni a szobakulcsot, mert másolatkészitésen voltak vele. A szoba a legfelsö szinten volt, kicsi és zsufolt. Egy 3*4 méteres szobába beraktak két heveröt, három emeletes ágyat, egy kisasztalt és két puffot. A szekrény lett a szemetes. Éhesek voltunk, ezért elmentünk pizzázni egy étterembe, de olyan rossz volt, hogy oda többet nem mentünk. Egy pozitiv oldala volt az egésznek, hogy mellettünk ebédelt a környék legjobb nöje. Kaja után átöltöztünk és lementünk fürdeni. Gabi néni tanácsa: "Ha elmentek jobbra, ugy 200 méterre van a szabad strand, balra 200 méterre a fizetös strand és ha itt egyenesen lementek az utcán, ott a stégröl be tudtok szökni a strandra." Jo erösen fujt a szél, ugyhogy a hullámokat ugráltuk át. Egy ora mulva visszamentünk a szálloba. Az étkezöben megtaláltuk a Csillagok háboruja trilogiát, meg is néztük az Episode 4 elejét. Utána visszamentünk fürdeni. Hatra bementünk vacsorázni, aztán elmentünk felfedezni a környéket. Hydro unszolására beültünk gyrost enni a Rezeda étterembe. Nekem nem izlett, de hát izlések és pofonok. (tboy-on kivül mindenki szerette) Kajálás után visszamentünk a szálloba és a fáradtságtol hamar elaludtunk. Nekem még ágyat is kellett cserélnem, mert a sulyomat nem birta el az emeletes ágy, és nagyon le akart szakadni. Erröl a naprol a legfontosabb egész hetet végigkisérö helyek és személyek: strand, Rezeda, Black Magic, nehézbombázo csaj és a gyrosos Jozsi bácsi. (Meg a "jofej" pincér, és a séker!)
2002. junius 25-e, kedd: a legkorábban, 9-kor keltünk fel. Az ég elég felhös volt. Reggeliztünk, elmentünk vásárolni, ebédeltünk, megnéztük a meccset, majd kis punnyadás után Shadow-al lementem kosarazni. Egy kicsit fociztunk és tekéztünk is. A többiek kicsit késöbb lejöttek teniszezni. Az egyik hálotartoban darázsfészek volt és Shadow-t megcsipték. A legnagyobb viadal a labdák szomszédba juttatásáért folyt. Nyugodtan kijelenthetem, Porsche nyert 6 labdával. Ebéd után gyorsan elmentünk bevásárolni, aztán bevágodtunk a TV elé meccset nézni. Porschét és Robit nem érdekli a foci, ök inkább felmentek aludni. A meccs után megnéztük a Birodalom visszavágot, közben uzsonnáztunk. A film után vacsoráig punnyadtunk. Este elmentünk a gyrososhoz és benéztünk a játékterembe. Ádi megverte Shadow-t korongozásban, 3:0-rol forditott. Erre mondják: "Jön föl, mint a talajviz."
Aznap este kezdtük a csocsozást, a piros csapatot Shadow és Ádi, a kéket Porsche és én alkottuk.
Miután visszamentünk a szálloba, éjjeli 3-ig beszélgettünk.
2002. junius 26-a, szerda: reggel Gabi néni felmosta a lépcsöházat. Mikor eltörte a 600 Ft-os felmosovödröt, egészen kikelt magábol és mindenkit elküldött melegebb éghajlatra (legföképpen a vödröt). Erre mindenki felkelt, de vissza is aludtunk. (A hét legjobb poénja! Már csak ezért megérte lemenni egy hétre!) 11-kor keltünk. Lementünk ebédelni, közben elkezdtük a Jedi visszatért, a meccs idejére szüneteltettük azt, majd folytattuk. Meccsnézés alatt fogadtam meg, hogy növel soha többet nem nézek focit. Gabi néni lányának a barátnöje az egész meccs alatt pofázott, szidta a Knézyt, "Hülye vagy Jenö, hülye!", mucuskámnak nevezte a játékosokat és mindezt nagyon idegesitö hangon. Ugy felidegesitett, hogy majdnem beledöngöltem a müpadloba. Délután lementünk fürdeni. Vacsora után elmentünk táplálék-kiegészitésre. Hydro kedvéért a kiszemelt csajához közel ültünk le. A kiscsaj egy boltban dolgozott az étterem mellett. Odajön hozzánk a pincér: -Mit kértek? Ádi: -Ez a banános fagyi tényleg igy néz ki? -Igen. -És ilyen tálban is hozzák ki? -Igen. -És ennyibe is kerül? -Igen. A pincér egyböl megkedvelt minket, az elöbbi rövid beszélgetés közben csak háromszor küldött el minket a piii...ncébe. Mikor nem volt dolga, odajött hozzánk beszélgetni. (Ö lenne a "jofej" pincér! Nagyon birtuk, és ö is elvolt velünk! Jol összehaverkodtunk vele.) Jol kifaggattuk, ha valakit külön érdekel, e-mail-ben elküldöm neki (már amire emlékszem). Miután Hydro megette a gyrosát, odament a kiscsajhoz tollat kérni, mert megigérte nekünk, hogy még ma beszél a lánnyal. Az egész olyan volt, mintha egy falusi parasztember meglátná az elsö földönkivülit. Mondtam a Hydronak, hogy szemböl élével (sasszézva) közelitsen, mert ugy észre se fogja venni a csaj, de ö hátulrol közelitett. Megkopogtatta a lány vállát, mire ö megfordult és meglepödötten lépett egyet hátra és valami ilyet mondott megilletödöttségében: -Jaj, de megijesztettél. Mi az asztalnál döltünk a röhögéstöl. Hydro végül kapott tollat, megirta a lapokat és visszavitte a tollat. Ezután kezdtük leukémiásnak nevezni Hydrot, hátha ebben a tudatban kevesebben ilyednek meg töle. (Miután hazaértünk, elmentem egy régi barátnömhöz, ahol az anyja nyitotta ki az ajtot. Olyan képet vágott, mintha szellemet látott volna! Aztán a kiscsaj is lejött, kicsit zavarban volt. (Azért késöbb kiderült, hogy a barátja volt nála, és kicsit furán jött ki. Pedig már kezdtem megijedni, hogy ennyire félelmetes vagyok! :-) Jön a betörö, aztán a szivroham elviszi, ha ráköszönök.)) Hydro kis magánszáma után a pincér javaslatára elindultunk Balatonmáriafürdö Also felé. Jo hosszu ut volt. Mikor megérkeztünk, egy kicsit meglepödtünk. Két játékbarlang plussz egy étterem. De ha már eljöttünk ide, játsszunk egy kicsit. Porschéval autoverseny, én vesztettem. Nekiálltunk csocsozni. Porschéval jol lemostam a pályárol az Ádit és Shadow-t. Hydro és Robi közben fagyizott. Miután végeztünk, elindultunk hazafelé, de már más uton. Valamikor éjfél felé hazaértünk. Mindenki hulla fáradt, de sebaj. Hivjunk fel csajokat és beszélgessünk velük! Fantasztikus ötlet. Ádi felhivott két csajt, mindegyikkel legalább fél orát dumált. Azzal ugratta öket, hogy egy nyilvános WC-ben van felvésve a számuk és kiprobálta, hogy müködnek-e. Az egyik csajt megkérte, hogy nyögjön, mire mindenki a telefonhoz ugrott. (Jo poén volt! Az még hozzá tartozik a történethez, hogy nem is ismerte a csajokat az Ádi!) Hajnali három körül aludtunk el.
2002. junius 27-e, csütörtök: fél 12-kor keltünk. Reggel meghallgattuk Gabi nénit, ahogy WC tisztitás közben beszivta a sosavat és megint káromkodott egy jo hosszu sort. ("Beszivtam ezt a kib*szott sosavat!" stb. :-)) Ebéd után elmentünk vásárolni, majd punnyadtunk egy keveset. Délután lementünk fürdeni. Egy csobbanás után a strand széléröl a középre költöztünk. Feltünö volt, hogy már másodszor ürül ki 10 méteres körben körülöttünk a terep. Hydrot rögtön elküldtük melegebb éghajlatra a leukémiás feje miatt, Tényleg fél töle az átlagember, de akkor mi miért nem? (Mert ti ismertek, és tudjátok, hogy nem fertözö betegség, és egyébként is nagyon jofej gyerek vagyok - és szerény!) Az ujabb csobbanás közben kiszurtunk két jo csajt. Szerencsére a cuccuk ott volt a közelben. Egy orán át ugymond "stiroltuk a seggüket", majd négyen visszamentünk a szállásra. Hydro és az Ádi a két csaj után uszott. Mint este megtudtuk, késöbb három föböl állt a hárem, mert utánuk jött a barátnöjük (ö nézett ki a legjobban). (Azám! Nagyon jol nézett ki! tboy-ék lemaradtak rola! Bánhatják is!) Fél ora semmittevés után végre a Hydro elhatározta, hogy odamegy a lányokhoz. Abban a pillanatban a három csaj mellé bevágodott egy rosszarcu kisebbségi. A parton még volt három belölük, ugyhogy inkább még nézelödtek az Ádiék. Késöbb váltás történt roma szinten, egy másik lökte a sodert a csajoknak. A végén mindenki külön-külön hazament. (Hallottátok volna miket mondtam. Jol ki is néztek mindket, ugyhogy inkább eljöttünk Ádival.) Az esti táplálék kiegészités után (gyros) elmentünk feladni a képeslapokat, majd a Robinak leszedni a Szivacs utca táblát. (Ezt elözö nap láttuk meg, mikor hazafelé sétáltunk. Ja és ezen a napon takaritottuk ki a szemetesünket! (Mármint a szekrényt.) Mert feljött Gabi néni férje, és nagyon megdicsért minket, hogy milyen aranyosak vagyunk, és nincs is itt szemét, aztán tboy szolt, hogy azért akad egy kevés, és ovatosan kinyitotta a szekrényt - közben Gabi néni is megérkezett - ugy, hogy ne lássanak be, és gyorsan kidobálta a szemetet.)
2002. junius 28-a, péntek: ez volt az a nap, mikor az egész heti fáradtság kiütött minket. Gyakorlatilag semmit sem csináltunk. Délben felkeltünk, kaja után megnéztük a Csillagok háboruja végét, ezzel kivégezve az eredeti trilogiát. A zaba egyébként elég jo volt, éhen nem tudtunk volna halni, egyedül a Shadow nem evett semmit. Azota is csak találgatjuk, hogyan birta egy héten át. Délután mindenki fetrengett az ágyán. Porsche folyamatosan vedelte a kolát és este olyan müsort rendezett, hogy csak hallgattuk. Ugy 2 orán át folyamatosan nyomta a hülyeséget kezdve Gabi néni káromkodásaitol a legszarabb viccekig. Mi persze döltünk a röhögéstöl. Viccmesélés közben Porsche alatt is elkezdett lefele szintezni az ágy, de ö már nem tudott ágyat váltani, mert egy orával azelött köpte le kolával az alatta lévö két ágyat. Shadow nagyon örült neki. Megint hajnali 3-kor aludtunk el.
2002. junius 29-e, szombat: szokás szerint délben keltünk. Ebéd után meccs a TV-ben, majd kimentünk focizni és teniszezni. Hydro unszolására lementünk fürdeni. Este elmentünk a játékterembe csocsozni, majd fél 12 felé bementünk a Black Magic-be. Ott is nekiugrottunk a csocsoasztalnak, majd beültünk beszélgetni és Jackass-t nézni. Volt valami italakcio, szoval felmentem az emeletre kostolni. A hétfön látott bombanö volt a pultos. Király! Kikértem a piát és közben beszélgettem vele egy kicsit. Közben megjött Sub Bass Monster, odaült mögénk és beszélgetett. Hajnali 1-kor felvonultunk meghallgatni a Szabit. Egész jo volt, csak még nem tudja pontosan a saját szövegeit. (Milyen égö volt már! Ja, és Porshe szerint akkora Sub Bass, mint a saját (mármint Porshének) a f**ka.) Utána volt egy nagyon gyenge Erotic Show, pedig azért mentünk be. Az est hátralevö részében beszélgettünk meg táncoltunk. Mikor lementünk megnézni a többi játékgépet, Porsche hülyeségböl elkezdett lövöldözni az egyik gépen. Kiderült, hogy volt benn pénz, ugyhogy lenyomott egy ingyen menetet. (Én asszem szerdán játszottam két ingyen menetet a játékteremben, és még egyet féláron!) Kb. fél 4-ig táncoltunk még annak ellenére, hogy a Robi kivételével mindenki utálja az ilyen zenét. Hajnali 5 felé hazamentünk aludni. Jot buliztunk a pénzünkért.
2002. junius 30-a, vasárnap: délben keltettük magunkat, hogy megnézhessük a VB döntöt. Meccs után Shadow-al megint fociztam egyet. Fél 4 körül megjöttek a Robiért és Porschéért Robi ösei, nekik eddig tartott a nyaralás. Fájdalmas bucsut vettünk tölük, de végre lett hely abban a kis szobában. Miután elmentek, rendesen felöltöztünk és elmentünk sétálni. (De elötte kitakaritottuk a szekrényt! Több mint egy zsák szemét volt a szekrényben!) Lefényképeztük a strandot, a Black Magic-et és a szemétkupacot a szekrényben. Sajnos a pincérekkel készitett fénykép 90%, hogy nem sikerült, de már mindegy. (Balf*sz müszaki ember elbaszta - Ádinak hivják. :-)) Miután elfogyasztottuk a gyrost, a mixer srác meghivott minket egy tequillára. Beszélgettünk vele, aztán még Shadow és Ádi kért egy gyrost. Shadownak akkor esett le, hogy neki izlik a gyros, és miért nem evett eddig. A gyros elött még négyen megittunk egy Sex On The Beach koktélt. Még beszélgettünk egy kicsit, majd illendöen elköszöntünk a pincérektöl. Megemliteném öket, mert nagyon rendesek voltak: a gyrosos Jozsi bácsi, a jofej pincér Doki és a mixer srác, aki még a discoban is gyrosszal kinált minket. (Az is nagy poén volt!) Megint elég késön feküdtünk le.
2002. julius 1-e, hétfö: 9-kor Gabi néni keltett minket, mert kellett neki az ágyhuzat. Megkapta egy fél orán belül. Összepakoltunk és a cuccainkkal együtt lementünk az ebédlöhöz. Megettük a reggelit és eltettük az uti csomagot, majd hulla fáradtan vártuk a buszt. Gabi néni megint elküldte az ÁNTSZ-es picsát a tropusokra a hömérök miatt. (KOJÁL-os volt, de mindegy! A hangsuly volt a lényeg!) A várakozás közben elmentünk még vásárolni és leültünk egy padra. Aznap a kiscsaj nem dolgozott. (Az, akit megszolitottam / megijesztettem.) 11-kor visszamentünk a szállásra. Negyed 1 körül megjöttek a buszok. Az egyiken valami ovodáscsoport utazott, a másikon a tavalyrol jol ismert nyuli majorettek jöttek. (Hallanotok kellett volna, mikor meglátták tboy-t! "Te megint a Ménföcsanakiak lesznek!" - Azán megláttak engem: Hangos sikoly, meg minden, mint mikor egy énekes megy fel a koncertjén a szinpadra! Sajnos hamar lelomboztuk öket, mikor meglátták, hogy mi nem a buszrol, hanem a buszra pakolunk.) Elköszöntünk Gabi nénitöl és 1-kor elindult a busz. 4-en voltunk rajta meg a soför. Persze mi a busz hátuljába ültünk, ahol a motor van, szoval eléggé zugott az ut vége felé már a fejünk. 2 (és fél) ora alatt hazaértünk. A soför szinte házig szállitott minket, ugyhogy gyalogolni is alig kellett. 3-kor már mindenki otthon volt élményekkel tele.
A leirásbol kimaradt még, hogy Porshe és én, josoltattunk magunknak egy géppel. Azota utálom az ilyeneket. Beraktam a bal kezemet, és elkezdett egy jobb kezet rajzolni. Aztán meg rámszolt, hogy "vedd ki a kezed a számbol!". Ezután jött egy papir a lábamra, amin az állt, hogy a szerencsém ma fullon van, viszont a szex... - Persze a többieknek nagyon tetszett! Porshe-nak jobb volt a szex, de a szerencséje, és az élet az kissebb! Következésképp: Porshe rövid ideig b*szhat, viszont én tovább élek, és én nyerem a lotto ötöst! :-)
Hát ez történt. Mi jol éreztük magunkat és rendesen kifárasztottuk magunkat. Sajnos Hydro közbeékeléseit nem tudom cenzurázni, szoval nézzétek el neki a hülyeségeit. (Most nem irtam (sok) hülyeséget tboy!) Köszönetet mondanék a szervezöknek (tehát nekem :-)), Gabi néninek, a pincéreknek és a résztvevöknek, hogy ez az egész létrejöhetett. És a közös nyaralás lezárásaképpen megszületett ez a kis cikk rolunk. Befejezésnek leirnám a Peti képeslapján megtalálhato elköszönést (improvizativan): Hydro, Shadow, Robi, Porsche, Ádi, tboy, Kula bácsi, Szörny (a zuzda ura), Gabi néni, szöke bombázo, Piton 2, Doki, Anakonda, Csocsesz, Jozsi bácsi, Kotta Mari, Emil néni, Barrakuda, Lagzi Lajcsi és sztárvendégei, stb.
Hát igen! Nagy volt az idei nyaralás is! (Sokkal jobb, mint a tavalyi!) Köszönjük tboy-nak az élménybeszámolot!

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio