Csütörtök este 18 órakor megnyílt Magyarósi Éva képzőművész kiállítása a Műcsarnok Mélycsarnoknak keresztelt (és jelenleg átalakítás alatt álló) termében. A kiállítást az alkotó, Magyarósi Éva, a kurátor, Iványi-Bitter Brigitta és a Műcsarnok igazgatója, Gulyás Gábor nyitották meg. A megnyitó aláfestő zenéjét Víg Mihály adta elő, aki a kisfilmben hallható zenéért is felelős. Tarr Béla sajnos nem tudott megjelenni a megnyitón.
Gulyás Gábor köszöntőbeszédében felhívta a nézők figyelmét arra, hogy a Mélycsarnok kifejezetten a kánonból valami miatt kilógó, illetve hazai palettán pedig az ifjú, szárnybontogató művészek kiállításainak ad teret.
Ezért kapott lehetőséget Magyarósi Éva is, aki egyediségével és magával ragadó lényével a fiatal művészek élvonalába kerülhet. Eddig készült filmjei közül a Hanne és a Lena nemzetközi sikereket hoztak az alkotónak. Mielőtt megnéznénk a kiállítást, érdemes ezen művek alapján ráhangolódnunk a művésznő képi-zenei-művészi világára. A Láthatatlan rajzok folytatja az évekkel ezelőtt megkezdett hagyományt.
A film első részét Apámnak címre keresztelte az alkotó. Ebben emléket állít édesapjának, akit a közelmúltban veszített el. Érdekes volt látni, hogy Éva mennyire visszafogott és szerény, miközben a képei-filmjei üvöltenek! Azt hiszem nem nagyon létezik ennél szebb mód arra, hogy végleg elköszönjünk valakitől. Az alkotás és az emberi érzelmek tünékenysége lengi át az egész kiállítást. Mi marad meg emlékezetünkben, mikor valakiből, aki közel áll hozzánk, már csak ez marad? Magyarósi Éva nagy témát választott, és messzire igyekszik benne. Ez a hatalmas kísérlet nem más, mint annak a megértése, vizuális rögzítése, hogy miként működik a legközelebbi szeretteink elmúlását kísérő emlékezet.
A kiállítás anyaga plexibe gravírozott, hátulról leddel megvilágított gravírrajzok, melyek alapjául családi fotók, illetve holokauszt túlélők családi képei szolgálnak. Magyarósi Éva így fejezi ki érzékenységét a mindenkit érintő érzelmi viharok és a társadalmi problémák iránt. A megvilágított képek a Mélycsarnok félhomályában, a néző fantáziájára bízva hoznak létre egy-egy összefüggő történetet. A kisfilm ugyanezen az elven működik. Meg van adva ugyan egy irányvonal, de az egyéni képzelőerő fűzi eggyé az összevágott, fel-felvillanó képeket. A Láthatatlan rajzok videoja a szokásosnál is jobban elrugaszkodik az animációs film hagyományától azáltal, hogy nem ragaszkodik a szigorú történetmeséléshez. Inkább fonalakat lebbent fel, történetfoszlányokat, mely a befogadó által válik valós történetté.
A kiállításon a VJ-kultúra hang- és mozgóképmontázs technikájával ismerkedhetünk meg közelebbről, amit az alkotó minden munkája előidéz. A felvétel alatt váltakozó narráció és zene simogatja a fülünket. A megszólaló poémák főként Pilinszky költészetéből kerülnek ki. A haiku műfaja (melyben leginkább Pilinszky alkotott maradandót) tökéletesen illeszkedik a művésznő pillanatokra felvillanó történetrészleteihez:
„Táblára írva nyakadba akasztjuk történeted”
(Pilinszky János: Trónfosztás)
Vígh Mihály filmzenéje közben Pilinszky A mélypont ünnepélye című klasszikus verse és több haikuja mellett a művész saját szövegei is elhangzanak. A Láthatatlan rajzok című huszonhat perces film második részében Siegfried Lenz Németóra című könyvéből vett idézetek dominálnak, amely így Emil Nolde, a könyv főszereplőjének művészetével is párbeszédbe elegyedik.
A művésznő elmondta, hogy a munkán két hónapig dolgoztak, és ez alatt az idő alatt végre azzal foglalkozhatott, amivel mindig is szeretett volna. Magyarósi Éva elmondta, hogy a megnyitó nem a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy elmélyedjünk a művészetében, ehhez több idő, és nagyobb koncentráció szükséges. A kiállítás előreláthatólag június 24-ig lesz megtekinthető. A kiállítás kísérőrendezvényeiről a Műcsarnok honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.