RaM Colosseum 2011. decemberi programok

Buli

ExperiDance Produkció: Nagyidai cigányok

Az Experidance Tánctársulat és a Nemzeti Táncszínház közös bemutatója Arany János azonos című vígeposzából készült két részes táncjáték, mely a szabadságharc paródiájaként – megtörtént eseményen alapul: Perédi várkapitány, Puch generális labanc seregei elől menekülve átadja Nagyidai vár kulcsait Csóri vajdának és cigányainak, hogy ezután védjék azt ők. Arról, hogy mekkora öröm mekkora ünnep, és főleg mekkora dicsőség fogta el a hős Nagyidai cigányokat mesél az este két felvonásban, sok-sok humorral, bravúros táncokkal, reméljük mindannyiunk örömére. Zene: Czomba Imre.

Elton John és Tim Rice: AIDA – musical az örök szerelemről

Az operából ismert, lebilincselő és tragikus történet nyomán írt musical első változatát 1998-ban mutatták be Atlantában. Az Aida népszerűsége azóta is töretlen, világszerte tucatnyi helyszínen játsszák egy időben. A mű jogaival rendelkező Music Theatre International tulajdonosa itt volt a 2007-es premieren, és nyilatkozata szerint a világ addigi legjobb Aida adaptációját tekinthette meg. A monumentális produkcióban, a RaM Colosseum falai között közel száz művész színpadi jelenlétével éled újra a csoda. Zene: Elton John. Szöveg: Tim Rice

Jelen Teátrum: Máguspárbaj

Verses színdarab, sok izgalommal és kísérlettel fűszerezve, melyben a kis Csenge megmérkőzik a záptojásszagú Fekete mágussal. Mikor Csenge a barátnőivel együtt játszik, váratlanul megjelenik a záptojásszagú, fekete mágus, aki rettenetesen haragos. Egy tévéműsorban a riporter azt mondta a varázslataira, hogy csak trükkök, amiket egy kisgyerek is be tud mutatni. Most azonnal párbajra akar hívni egy iskolás lányt, ha pedig nem áll ki vele senki, záptojásszagú feketeségbe borítja a Földet… A természettudományokat látványosan népszerűsítő darabban a szereplők villámokat szórnak, lávafolyamot indítanak el és a vizet vérré változtatják. Az előadás végén a gyerekek a színészekkel ki is próbálhatják a veszélytelen kísérleteket.

Madách Musical, Vörösmarty Színház: Pán Péter

Sohaországban megáll az idő, a fiúk sosem serdülnek férfivá, a csodák és kalandorok földjén minden álom valóra válik. Jó és gonosz örök harca, a kegyetlen Hook kapitány és a jóságos tündér életre kel a gyermekmesék birodalmában. A látványos, táncos- zenés előadás csodálatos mesevilágba kalauzolja a felnőtteket és gyermekeket egyaránt.

Jelmez, díszlet: Kentaur, Koreográfus: 4FOR ONE, Rendező: Szűcs Gábor.

Takács Nikolas Nagykoncert

Nikolas csupán 19 éves volt, amikor a világhírű jazzdobossal, Jávori Vilmossal együtt zenélhetett. Ezt követően a magyar jazzélet más kiemelkedő alakjaival is lehetősége volt együtt zenélni, többek közt Babos Gyulával, Tony Lakatossal, Emilióval, Charlie-val, Solti Jánossal és még sok méltán híres művésszel. 2010-ben elindult az X-Faktor versenyen, hogy az egész ország megismerhesse őt. Nikolas egészen a nagydöntőig vitte, ahol a második hely lett az övé. 2011. december 4-én Nikolas nagykoncerttel várja rajongóit a RaM Colosseum nagyszínpadán! 

Madách Musical művészeinek vendégelőadása – Diótörő

Karácsonykor minden gyermek az ajándékával indul el aludni. Mesénkben, karácsony ünnepén, a három testvér, Masa, Mása és Lujza kiszöknek a nevelőintézetből, ahol Drosselmeier főangyal a nagyterembe varázsolja a csodás színekben pompázó karácsonyfát. Masa karácsonyi ajándéka egy különleges, fából faragott Diótörő-figura, amely érző szívű emberré változik álmában és aki megfutamítja a rájuk támadó Egérkirályt és hadseregét. A megható, klasszikus történet egészét áthatja a karácsonyi hangulat, melyből az őszinte szeretet és megbecsülés tükröződik. Hangulata kicsik és nagyok szívét is felkészíti a nagybetűs ÜNNEPRE.

Harlem Gospel Show

A Harlem Gospel Choir a korábbi évek közönségsikerére való tekintettel újból Magyarországon! A világhírű csapat az Egyesült Államokban a leghíresebb, és világviszonylatban is kiemelkedő Gospel kórus. A mára már legendássá vált kórust Allen Baily alapította 1986-ban. A kórustagok harlemi "fekete templomok" és a New York tri-state terület legkiválóbb énekesei és zenészei. Külön titkuk, hogy bárhol is járnak a világban, a koncertlátogatók az előadás végén úgy érzik, hogy valamifajta misztikus és földönkívüli erő hatása alá kerülnek, és soha nem tapasztalt szeretet árad a széksorok között. Az Harlem Gospel Choir több ezer különböző nemzetiségű és kultúrájú emberrel osztotta meg a szeretet, béke, a karácsony és a harmónia üzenetét. Decemberben Ön is megtapasztalhatja ezt a csodálatos élményt a RaM Colosseum nagyszínpadán!

A Budapesti Spanyol Nagykövetség és a Cervantes Intézet bemutatja: Sangre Nueva & Jóvenes Flamencos

A flamenco legjava gitárra, énekre és táncra komponálva. Egyetlen alkalommal most Budapesten is látható az a táncegyüttes, amely produkciójával az UNESCO világörökség részévé emelte a flamenco táncot. Kihagyhatatlan élmény a RaM Colosseum nagyszínpadán! 

A Székesfehérvári Vörösmarty Színház előadása - Óz, a nagy varázsló

De ki az az Óz? Ezt minden meseolvasó gyerek tudja: Óz a Nagy Varázsló Smaragdvárosban lakik, oda vezet a Sárga Téglás Út. Erre apa, anya is emlékszik, de még a nagyi is, sőt a dédi is. Látták filmen is. Judy Garland volt Dorothy, vagy ahogy mifelénk nevezik Dorka. Persze, hogy emlékszünk: a Bádogember, a Madárijesztő, a Gyáva Oroszlán. És most a kis csapat itt lépeget Fehérváron, a Vörösmarty Színház színpadán. Mennek Ózhoz. De ki az az Óz? És hogyan kap észt a Madárijesztő? Hogyan lesz szíve a Bádogembernek? Bátor lesz-e a Gyáva Oroszlán? Hazajuthat-e a mese végén Dorka? Nem emlékeztek? És a szüleitek sem? No, akkor elő a mesét a polcról, de aztán irány a színház! Itt mindez megelevenedik! Valakit kifelejtettünk: Totó kutya. Pedig Totó a színházban beszélni is tud! Aki nem hiszi, járjon utána…

A Békéscsabai Jókai Színház előadása - Monte Cristo musical

Szerelem, intrika, bosszú és szenvedély – ahogy Dumas örökérvényű regényében, a színpadi műben is minden együtt van egy lebilincselő estéhez. A fiatal Edmond Dantest a rendőrség If várának börtönébe veti, ahonnan nincs visszatérés. Hosszú évek után sikerül megszöknie és birtokosa lesz egy mesés vagyonnak is. Monte Christo grófjaként elindul hát, hogy bosszút álljon azokon, akik börtönbe vetették. A RaM Colosseum nagyszínpadán Szomor György dalaival mutatkozik be a klasszikus alkotás musical változata.

ExperiDance Produkció – Ezeregyév

A tánctársulat első egész estét betöltő produkciója, a magyar történelmet dolgozza fel 21 képben, a honfoglalástól napjainkig, 500 kosztümre, fénytechnikára és fergeteges zenére épülve. A mű díszletparkja, fény képei a 400. előadás tiszteletére újragondolásra kerültek. Indulása óta felnőtt egy új generáció. Tartalma minden magyar ember számára örök és elévülhetetlen. Újrafényelt, felújított verzió.

Rhoda Scott Koncert

A Hammond orgona “mezítlábas” királynője fergeteges, tőle hazánkban még soha nem látott és hallott koncerttel lepi meg magyar rajongóit Karácsony alkalmából, amikor a színpadon egy énekesnővel, és egy Gospel kórussal karöltve a legnagyobb és mindenki számára a legkedvesebb karácsonyi gospeleket adja elő legendás Hammond orgona játékával. Kedvességével, mindig optimista és szeretetteljes kisugárzásával, fantasztikus előadásmódjával nem is kaphatnánk tőle szebb karácsonyi ajándékot: Rhoda Scott karácsonyi koncertje december 23-án este a RaM Colosseum nagyszínpadán!

Madách Musical művészeinek vendégelőadása – Diótörő

Karácsonykor minden gyermek az ajándékával indul el aludni. Mesénkben, karácsony ünnepén, a három testvér, Masa, Mása és Lujza kiszöknek a nevelőintézetből, ahol Drosselmeier főangyal a nagyterembe varázsolja a csodás színekben pompázó karácsonyfát. Masa karácsonyi ajándéka egy különleges, fából faragott Diótörő-figura, amely érző szívű emberré változik álmában és aki megfutamítja a rájuk támadó Egérkirályt és hadseregét. A megható, klasszikus történet egészét áthatja a karácsonyi hangulat, melyből az őszinte szeretet és megbecsülés tükröződik. Hangulata kicsik és nagyok szívét is felkészíti a nagybetűs ÜNNEPRE.

Adagio Karácsonyi Koncert

Három varázslatos hang, három sármos férfi, három egyéniség: ők az Adagio! Balczó Péter, Homonnay Zsolt és Merán Bálint ünnepi hangulatú koncertet adnak december 26-án a RaM Colosseumban. A trió ötvözi a klasszikus zenét a vokális pop könnyedségével, így jön létre az az elegáns és összetéveszthetetlen crossover stílus, amely immár hat éve a magyar könnyűzenei élet színfoltja. A meghitt este során felcsendülnek az Abba, Balázs Fecó, Bryan Adams, Zorán és Paul Anka szerzeményei is Adagio-stílusban, zongorakíséret mellett. Két tenor és egy bariton – tökéletes ajándék karácsonyra. Adagio a Ram Colosseumban, december 26-án 20 órától!

Madách Musical művészeinek vendégelőadása – Diótörő

Karácsonykor minden gyermek az ajándékával indul el aludni. Mesénkben, karácsony ünnepén, a három testvér, Masa, Mása és Lujza kiszöknek a nevelőintézetből, ahol Drosselmeier főangyal a nagyterembe varázsolja a csodás színekben pompázó karácsonyfát. Masa karácsonyi ajándéka egy különleges, fából faragott Diótörő-figura, amely érző szívű emberré változik álmában és aki megfutamítja a rájuk támadó Egérkirályt és hadseregét. A megható, klasszikus történet egészét áthatja a karácsonyi hangulat, melyből az őszinte szeretet és megbecsülés tükröződik. Hangulata kicsik és nagyok szívét is felkészíti a nagybetűs ÜNNEPRE.

ExperiDance Produkció: Boldogság 69:09

A mű, mely 17 nagyjogdíjas retro slágert, zenei ikont foglal magába, abszolút kalkulálható közönségsiker. Főszereplőink a mai és az akkori huszonévesek, a hétköznapok azon láthatatlan hősei, akik még remélnek, hisznek, bíznak és, ha kell, tesznek is a csodákért. Az elmúlt 40 év és a jelen kor BOLDOGSÁGKERESőI. Újrafényelt, felújított verzió. Családi program.

Markos-Nádas 30 – Jubileumi, előszilveszteri kabaréest

A Humor nagyágyúi 30 évvel az elsõ közös estjük után mindössze 2 elõadás erejéig újra színpadra állnak együtt, itt a Fõváros Elsõ Élményszínházában, a Ram Colosseum nagyszínpadán! December 30-án, Markos/Nádas 30 elõ szilveszteri, jubileumi kabaréest, úgy mint az elmúlt 25 évben még soha. Zárja nosztalgiázva, kacagva az ó-évet és december 30-án legyen Ön is egy parádés élmény részese!

Experidance Szilveszter: A király nevében

Egy felejthetetlen szilveszteri élmény… December 31-én 15 órától egyetlen alkalommal A király nevében c. produkció előadása a RaM Colosseum nagyszínpadán! Az előadást követően az aulában pezsgős koccintás Román Sándor alkotóval és az ExperiDance táncosaival!

Experidance szilveszteri gálaműsor

A világhírű magyar tánctársulat, az ExperiDance szilveszteri gálája egyedi összeállítás, melyet a reneszánsz táncok és lakomák hangulata ihletett. A táncshow-ban megelevenednek a társulat korábban játszott ReneDance c. produkciójának főbb elemei. Az est résztvevői Román Sándor alapító koreográfus, művészeti vezető és az ExperiDance teljes tánckarának részvételével, velük közösen koccintva köszönthetik az új esztendőt!

A különleges reneszánsz előadást csak egyetlen nap tekinthetik meg, egy 5 fogásos szilveszteri vacsora elfogyasztását követően. A teljes program alatt (20 órától 02 óráig) sör, bor és alkoholmentes italok fogyasztására van lehetőség, hajnali 2 órát követően pedig táncolni vágyó vendégeink számára  italfogyasztási lehetőséget biztosítunk a bárpultban!

Részletes program:

A teljes programon való részvétel (welcome drink, 5 fogásos vacsora, sör- bor- alkoholmentes italok fogyasztása, táncprodukció megtekintése, éjféli büfé, pezsgős koccintás, tánc) ára: 24.999 HUF/ fő.

Jegyfoglalás lehetséges alábbi elérhetőségeken: 

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio