Nem sejtették, hogy a Telenor Mikulás valóra váltja kívánságukat

Buli

December 6-án 50 üzletben Mikulásként várták a gyerekeket a Telenor munkatársai. A kis vendégek mit sem tudtak arról, hogy a Mikulások a nap végén akcióba lendülnek és valóban teljesítik országszerte több mint félszáz gyerek kívánságát. 28 települést bejárva így ért célba többek között a korcsolya, a laptop, a bicikli, a tűzoltóautó, az űrhajó, a villanyvasút és a hintaló:

Egy spontán ötletből indult
December 6-án a szolgáltató munkatársai személyesen öltöztek mikulás ruhába, és az ország 50 Telenor-üzletében várták az arra járó gyerekeket, akik beszélgethettek a Mikulással, elmondhatták kívánságukat, ráadásul mindegyiküket apró meglepetés is várta. A Telenor Mikulásainak és segítőiknek azonban volt egy titkos küldetése: feljegyezték a gyerekek kívánságát és a  szüleikkel való kapcsolatfelvételt követően ezek közül 67 gyermek álmát valóra is váltották. December 6-át követő napok az ajándékok beszerzéséről szóltak, szombaton pedig a Mikulások útra keltek, hogy országszerte személyesen kézbesítsék a meglepetéseket.

Az aktivitás spontán ötletből nőtte ki magát, megvalósítását végül komoly felkészülés és „Mikulás-kiképzés” előzte meg, hogy a gyerekek a lehető leghitelesebb élményt éljék át december 6-án a szolgáltató üzleteiben, majd otthonukban a személyes találkozáskor.

December 1-től 24 napon át 24 meglepetéssel készül a Telenor meglévő ügyfeleinek, mellyel hűségük iránti háláját szeretné kifejezni. December 6-án a Mikulásé volt a főszerep, míg a többi napon érdekes, hasznos vagy értékes meglepetések várják a naptár látogatóit.

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio