Megvan a Miss Balaton 16 döntőse

Buli

Három személyes casting után választották ki a Miss Balaton by Cosmopolitan legszebb lányait, akik augusztus 6-án este Balatonfüreden szállnak majd versenybe a Balaton királynője címért. A szakmai zsűri előtt bikiniben, elegáns öltözetben és sportos ruházatban is bizonyítaniuk kell. Érdemes alaposan felkészülni a lányoknak, ugyanis egy autó, nyereményutak és egy riói olimpiai utazás is vár a legjobbakra.

Három castingon Epres Panni, Iszak Eszti, Dukai Regina, Debreczeni Zita és Seres Attila zsűrizte a lányokat, miközben hétről hétre tanácsokkal is ellátták őket, miben érdemes fejlődniük. A szép külső mellett nagyon fontos szempont volt, hogy tájékozottak legyenek a versenyzők. Ezért az utolsó megmérettetésen már egy rövid, közéleti témákról szóló angol interjún is részt vettek a lányok.

„Nagyon sokat alakultak a jelentkezők az első casting óta. Bár én a zsűrizéseken nem voltam bent, de a fürdőruhás fotózásnál mindenkivel találkoztam, segítettem nekik a legjobb pózt megtalálni vagy épp megigazítottam a hajukat, és persze bátorítottam őket” – mesélte Horváth Éva, a verseny koordinátora. „Most pedig lassan már a véghajrába érünk, jövő héten fotótáborba érkeznek a döntősök, augusztus első hetében várjuk őket a felkészítő táborba, augusztus 6-án pedig eldől, hogy ki nyeri meg a Miss Balaton by Cosmopolitan 2016 címet.”

Alig egy hónapja maradt a 16 döntős lánynak, hogy a legjobb formába hozza magát a finálé napjára, ahol több tourban vonulnak majd fel a most még titkos szakmai zsűri előtt. Augusztus 6-án kiderül, hogy ki nyeri meg a csajos Toyota Aygót, a Vista Utazási Irodák által felajánlott 500 000 Ft értékű utalványt és ki tölthet el egy hosszú hétvégét a Kastély Hotel Sasvár Resortban. A közönségdíjas nyereménye egy 100 000 Ft-os utazási utalvány lesz. Végül, de nem utolsó sorban pedig a magyar olimpiai csapat is kiválasztja majd kedvencét a döntősök közül, aki 6 napra kiutazhat Rio de Janeiróba, a csapat hivatalos vendégeként.

A döntős lányok névsora:
Ángyán Rebeka
Bakó Anett
Brunner Gina
Danka Noémi
Garai Flóra
Juhász Dominika
Kálvári  Múzsa
Kerepesi Réka
Kónya Petra
Kozma Klaudia
Mike Szabina
Mosonyi Boglárka
Nagypál Krisztina
Németh Nikolett
Sicra Andrea
Viczián Viktória
 

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio