Négy naposra duzzadt a FEZEN

Fesztivál

Korpiklaani

Augusztus elején gitárhúrok fonják körbe Székesfehérvárt: a nulladik nappal bővülő FEZEN-en a világ legjobb zenészei pengetnek. Al Di Meola, a világzenei fogalom és pulzusfelpörgető partyk – ezzel nyit 16 éves történetében először nulladik nappal a FEZEN. A MÁV-pályán a gitárvirtuóz után a thrash metál legnagyobbjai tépik majd a húrokat.

A Machine Head legutóbbi albumát hozza Székesfehérvárra, és a Sepultura is új korongról zenél. Hegedűhúrok is fonódnak a négy napot felölelő zenei hálóba, hiszen különleges folkmetállal és szintén friss zenékkel érkezik a finn Korpiklaani. 

A fúziós jazz pionírja, a többször a világ legjobb jazzgitárosának megválasztott zenész és zeneszerző, Al Di Meola koncertje nyitja az idei FEZEN-t. Az elképesztően gyors gitárjátékáról (is) híres virtuóz eddigi karrierje során olyan nevekkel zenélt együtt, mint Phil Collins, Carlos Santana, Stivie Wonder és Jimmy Page. A tavalyi, Pursuit of Radical Rhapsody albumát, amit augusztusban a Fehérvárra gyűlőknek is bemutat, magyar dobossal vette fel, több dalban közreműködött egy magyar vonósnégyes, a felvételek egy részét pedig Magyarországon rögzítették. Al szeret magyarokkal dolgozni, hiszen szerinte zenészeink szeretik és értik a klasszikus és kortárs zenét is, valamint az ő zenéjéért is lelkesednek, így velük – velünk – meg tudja valósítani álmait.

A FEZEN idén már négy napon át várja a fesztiválozókat – azoknak, akik gyorsabb ütemekre vágynak, a nulladik nap féktelen partikat kínál: a FEZEN Klub fesztiválhelyszínen reggelig táncolhatnak majd a fesztiválozók a mindenre elszánt DJ-k zenéire.

Az elmúlt évben a FEZEN megtalálta végleges helyszínét a MÁV pályán, ahol a korábbi évek minden helyszínének hangulata összesűrűsödik, és ehhez bőven lesz hely, hiszen a kemping befogadóképessége duplájára nő, így idén a nulladik nappal nem csak a beköltözésre lesz több idő, de kétszerannyi sátorhely várja a FEZENeseket. A bérletek már kaphatók: aki a lehető legkedvezőbb áron szeretne hozzájutni egyhez, annak most érdemes beszereznie.

METÁLKÁNAÁN ÚJ ALBUMOKKAL

A thrash metál rajongók imái meghallgattattak: a FEZEN-en a legnagyobb nevek játsszák majd a legsúlyosabb riffeket, ráadásul mindegyik új zenéket hoz a fesztiválra. A kaliforniai legenda, a Machine Head az ősszel megjelent Unto The Locust album anyagát mutatja be Fehérváron a magyar közönségnek. A frontember Robb Flynn így nyilatkozott a turnéról: „Kétségkívül az év legsúlyosabb showjának lehetnek tanúi, akik eljönnek a koncertre. Az új anyag találkozása a legmenőbb helyszíneken a legelszántabb rajongóinkkal… alig várom!”

A Sao Paolo-i Sepultura szintén új számokat pakolt korongra az elmúlt évben. A Kairos a kritikák szerint a banda új érájának, azaz ’97-es énekesváltás óta eltelt idő legösszeszedettebb anyaga. Derrick Green, Andreas Kisser, Jean Dolabella és Paulo Jr. Székesfehérváron élőben is megmutatják, hogy nem véletlenül kapott jó értékeléseket a lemez.

A thrasht folk metálba olvasztó „erdei törzs”, azaz a Korpiklaani is 2011-ben rakott össze legutóbb albumot, Ukon Wacka címmel, de már a következő, a Kunnia anyagán dolgoznak. Az új lemez július 18-án jön ki Finnországban, mindenhol máshol pedig július 20-án, így a FEZEN közönsége az elsők között hallgathatja meg élőben Jonne Järvelä-ék legújabb szerzeményeit.

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio