A Sziget zárónapot azért szeretjük, mert minden évben tartogat valami olyan nagy kaliberű fellépőt, akiért muszáj kimenni. A tavalyi Faith No More koncertet sem feledem el egyhamar, és így vagyok az idei Muse-zal is.
Pedig igazából Jamie Winchesterre mentünk. Szerencsére hét közben nincs akkora tumultus a pénztáraknál, így elég hamar sikerült bejutnunk a kapukon, már csak a szokásos sör ellátmányt kellett beszerezni, és irány az MR2 színpad. Vasárnap a büféseknél sem volt annyi ember, igazából minden szigetlakó a hét fáradalmait pihente, sőt páran nagy táskákkal a kijárat felé vették az irányt. Nekik üzenem, hogy ezt az egy estét igazán kibírhatták volna, és azt sem értettem, hova tudnak vasárnap este utazni. A lényeg, hogy kifejezetten kellemes hangulat fogadott minket, és eleinte jóval kevesebb ember mozgott a helyszínek között, így heringkonzerv érzetünk sem volt. A Petőfi Rádió színpadában az a jó, hogy kissé lejt felé a terep, tisztára mint egy lelátó. Ettől függetlenül irány az első sor, ha már különösebb ellenállásba nem ütköztünk a tömegben. Na jó, csak a Jamie koncert végére lettünk sokan, kezdtek felébredni egy utolsó bulizásra a hetijegyesek. A bulihangulat egyre jobban fokozódott, megoszló mértekben a sötétedés és a kiváló koncert miatt. Jamiéket minden alkalommal megéri meghallgatni, ritka az ilyen jó élő fellépés.
Az idő és a műsor haladt, így tettünk egy kitérőt a vendéglátó egységek felé, majd a Nagyszínpad irányába indultunk. A Kasabiant csak névről ismertük, de az első két szám után inkább úgy döntöttünk, hogy elég nekünk a Muse előtt befurakodni a tömegbe, inkább felfedezzük a Sziget idén eddig még nem látott részeit. Mindig elcsodálkozom, mennyi mindent találni ezen a kis helyen, és bármikor kijön az ember, ennyi ember között még így is összefut egy-két ismerőssel. Miután lejártuk a lábunkat, beültünk a Sziget Szeparéba, ami sajnos az idei évtől már nem a hivatalos Sziget Szeparé, ettől függetlenül jól éreztük magunkat, és felkészültünk az idei év legnagyobb kaliberű koncertjére.
A színpadkép teljesen megváltozott mire visszaértünk, nagy méhsejt alakú kijelzőket akasztottak be a háttérbe. A Muse koncert érzésem szerint kissé csúszva kezdődött, a Kasabian elhúzta az időt, és a díszletépítés sem volt meg két perc alatt, így a zenekar tagjai háromnegyed 10-kor léptek csak színpadra. Most mit mondjak, este 11-kor zárni kell a Nagyszínpad programját a zajrendelet miatt, tehát maradt 75 perce a Muse-nak, hogy a teljes koncertprogramját lejátssza. Ezt sajnos érezni is lehetett a produkción, mert hiába volt a hangzás zseniális, szinte semmi interakció nem történt a közönség felé. Számomra darálós jellege volt a koncertnek, és ugyan nem értek sokat angolul, de a Sziget vendégei főleg külföldiek, akiknek ez kevesebb problémát okoz, ráadásul mikor Szerbiában voltam RHCP koncerten, Anthony Kiedis remekül elszórakoztatta a közönséget. Persze érthető, szűk az idő, a szerződés alá van írva, de én Matt Bellamy helyében inkább kihagytam volna egy megtervezett szólót némi szabad időért cserébe. A kiváló elő fellépés mellett (mögött) a nagy kijelzőkön vetített képi világ is minden elismerést megérdemel, tényleg valahogy így lehet elképzelni egy XXI. századi produkciót.
Eljött a 11 óra, véget ért az utolsó számunkra érdekes program is, így már csak levezetni maradtunk benn a Szigeten. Sajnos rögtön sikerült is elhagynunk barátainkat a lapigazgató Úrral, és hiába kerestük őket. Pedig elég sokfelé jártunk emiatt, még mindig találtunk általunk eddig nem látogatott sátorokat, de végül a Volt Színpadnál kötöttünk ki. Sajnos az időjósok számítása bejött, megérkezett éjjel egy vihar, így feladtuk a többiek keresését. Behúzódtunk a Vodafone sátor alá, a pulton ülve vártuk meg a zápor enyhülését, mert a kis emelkedőről a lábunkra folyt a víz, és mi nem pöttyös gumicsizmában érkeztünk a fesztiválra, ellentétben néhány ízlésficamos hölgyeménnyel. Szerencsére fél óra után elállt az eső, ettől függetlenül szedtük a lábunkat az éjszakai busz megállója felé. Már kezdtünk megnyugodni, hogy jobban nem ázunk el, mikor a mellettünk elszáguldó kisteherautó betakart minket egy pocsolya vizével. Nem kicsit lettünk idegesek miatta, nekem sikerült is összeszednem egy kisebb megfázást. A tanulság, hogy mindig vigyetek magatokkal esőkabátot. A buszon még útba igazítottunk egy romániai hölgyet a szállása felé, és ezzel lezárult az idei Sziget számunkra.
Igazából már kezdtem megszeretni a fesztivált így vasárnap estére, de az az utolsó pocsolyaáztatós eset úgy felbosszantott, hogy idén is azzal búcsúztam el Balázstól, hogy jövőre nem tolom ki a képemet a Hajógyári szigetre. Utólag a dühöm már múlóban, a jövő évi program alakulóban, és lefogadom, hogy ismét találunk olyan eseményt, amiért a következő Sziget is kihagyhatatlan lesz. Kíváncsian várjuk a fejleményeket!