Idén is SZINesre sikerült a nyár vége

Fesztivál

Ha augusztus vége, akkor Szeged. A sziget után nem sokkal kerül megrendezésre minden évben a nyár utolsó nagy fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok, vagy rövidebb nevén a SZIN. A hatalmas bulik és a neves fellépők mellett sajnos az eső is tiszteletét tette, így az utolsó napon a SilentDisco sem üzemelt, valamint a por is sártengerré változott. De ezen kívül panaszra igazán nem lehetett okunk.

Csütörtökön a Sugababes bános énekesnőit láthattuk élőben, akik nagyon jó hangulatot varázsoltak a nagyszínpadra. Rengetegen voltak és mindenki önfeledten bulizott a zenéjükre. A 3 lány közül kettőnek azért nem ártana egy személyi edző, de a harmadik alakja ezért is kárpótolt bennünket. :) A koncert végeztével elkezdtem körbejárni a lehetőségeket és egyből feltűnt a SilentDisco. Azon nyomban fogtam és besiettem a többi csendben bulizó fiatal sorstárs közé.

Ez mekkora ötlet, kár hogy nem nekem jutott eszembe :) A bejáratnál kaptam egy fülest és már élveztem is a zenét. A hangerőt magam állítottam és nem kellett megsüketülnöm sem... ha az egyik stílus esetleg nem jön be,  akkor fogja a "felhasználó" és átkapcsol a másik csatornára, ahol merőben más zenei élményben részesül. Tényleg csak ajánlani tudom!

Minden sátornál fiatalok tucatjai szórakoznak és az idő is kegyes volt eddig hozzánk. A sör finom, bár szerintem vizezik, de van választási lehetőség... Az egy picit szánalmas, hogy a rePohár tartót 100Ft-ért adják ami a Borsodi reklámja. Ne legyen már ennyire skót valaki, akinek hektóliterszám isszák a sörét a fiatalok egész nyáron a fesztiválokon. Szerintem...

Az valami leírhatatlan amit péntek este Hans-Peter Geerdes, vagy másnéven H. P. Baxxter, vagy ahogy szerintem mindenki ismeri, a SCOOTER művelt. Olyan fergetegpartyt hoztak létre amire szerintem sokan nem számítottak. A Pepsi színpad helyett a SZINszinpadra, vagyis a nagyszínpadra tették át a koncertet, ami érthető is,  mert én még ennyi embert egyszerre bulizni a SZINen nem láttam. A tömeg őrjöngve várta a techno, hardcore zenét játszó együttest, akik egy pici csúszás után meg is érkeztek. H. P. és a Scooter kirobbanó szereplését a tömeg önfeledt tombolása jelezte. A koncertet a látványos pirotechnikai elemek tették még izgalmasabbá és élvezhetőbbé. Ezek a srácok még mindig tudják hogyan kell a tömegeket szórakoztatni. A zene, a látvány, a szexi táncoslányok és pörgés az ami felejthetetlen koncertet adott péntek este a SZIN látogatóinak.

Akkor lássuk mit hozott ezek után még a péntek.

A bődületes koncert után amit a fiúk összehoztak, mondhatni kellemes levezetés volt a svéd EUROPE szereplése. A számomra Mick Jagger -re emlékeztető Joey Tempest érdekes előadásstílusa változatossá tette az este utolsó koncertjét. Szinte minden tagnak volt egy szólója, ami szerintem szuper volt, a legjobban a dobos Ian Haugland produkciója nyerte meg a tetszésemet. Szédületes dobszólója király volt. Másfél óra elteltével, a srácok előadták a mindeki által már nagyon várt és legnagyobb slágerüket a The Final Countdown -t. Megérte várni és ez látszott a tömegen is :)

Az este további részében a a sátrak és a nyitott disco-k vették át a szerepet. "Véletlenül" már megint a SilentDiscoban kötöttem ki... :) szerintem erről csak annyit, hogy szuper volt megint!

Az idei SZIN fesztivál utolsó napján sajnos, mint tavaly, most is megjöttek az esőt hozó felhők, ami kicsit Déjá vu  érzést keltett bennem... Miért kell minden évben esnie az esőnek ezen a fesztiválon? Na mind1, azért nem hagytam, hogy kedvemet vegye és ahogy láttam sokaknak hozzám hasonlóan bulizhatnékja volt :) Persze azért látszott, hogy a rossz idő miatt kevesebben voltak szombaton mint például pénteken.

A szombat 100% -ig a magyar együttesek javára döntötte el a nézettségi rekordot. A nagyszínpadon fellépő magyar együttesek, mint a Quimby, hatalmas sikert arattak. Rengetegen hallgatták Őket, még a néha erősebben eső ellenére is. Az este sztárjának tekinthető The Rasmus koncertjén már közel nem voltak olyan sokan. Az énekes Laury Ylönen frizuráját inkább  Songoku egy elfeküdt hajviseletéhez tudnám hasonlítani, persze nem ez volt az ok, hogy kevesebben voltak. Szerintem az időjárás számlájára lehetett írni... Sub Bass Monster megúszta szárazon, mert a PartyArénában kapott helyet, hogy előadja a produkcióját. Kicsit lassabban, mint máskor, de azért sikerült behangolnia magát és a cuccokat, hogy színvonalas koncertet adjon annak a rengeteg rajongónak, akik bezsúfolódtak miatta, na és persze gondolom az eső miatt is a sátorba. :)

A szombatot a víz és a sár jellemezte inkább. Láttam srácokat akik a sörükkel a kezükben csúszkáltak, és láttam olyat is, akinek nem sikerült talpon maradnia, és nem a sok alkohol miatt... Az időjárás miatt még a kedvenc helyem a SilentDiscó is elmaradt... :( no comment!

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio