Indul a 25. Telekom VOLT Fesztivál

Fesztivál

25 évvel ezelőtt 5 zenekarral és 800 vendéggel indult útjára a soproni Telekom VOLT Fesztivál története. Azóta több ezer hazai fellépő mellett százával fordultak meg világsztárok Magyarország egyik legnagyobb és legszerethetőbb fesztiválján, amelyet tavaly Európa legjobbjának választottak. A line-upban idén is világsztárok egész sora vonul fel: a Linkin Parktól Ellie Gouldingig, az Imagine Dragonstól Martin Garrixig. A nyitónapon második alkalommal adják át a Petőfi Zenei Díjakat.

A VOLT mára egész Sopront belakta: a vendégszerető városban teraszokon, éttermekben, kávézókban programok, kedvességek várják a fesztiválozókat, de tovább bővül a fesztivál programja is. Idén először a világ számos pontjáról érkező látványos utcaszínházi műsor is várja a VOLTosokat, a zenei programok mellett pedig rengeteg előadás, beszélgetés, játékos vetélkedő részesei lehet a közönség. A városban a VOLT ART művész csoport, vagyis neves kortárs művészek alkotásai láthatóak egy hónapon át. A szervezők a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen egy köztéri SOPRON feliratot ajándékoznak a városnak, amelyet kortárs művészek a VOLT helyszínén dekorálnak, a “Csillagok Városa” produkció keretében pedig többek között a Linkin Park, az Imagine Dragons és Ellie Goulding székével gazdagodik Sopron.

Az idén hatnapos Telekom VOLT Fesztiválra Európa számos pontjáról 170.000-nél is több vendéget várnak Sopronba június 26-tól.

25. Telekom VOLT Fesztivál – linkek:

A 25. Telekom VOLT Fesztivál himnusza

Sopron, a Csillagok Városa
Telekom VOLT Fesztivál 2017 tv spot
Petőfi Zenei Díj 2017. június 26. 
VOLT Allstars + Zävodi: Jelszó: LOVE

“Az első VOLTot nem lehet egy lapon említeni a maival. Amíg 1993-ban mindössze 800-an voltunk jelen, addig tavaly már 150.000-en és idén még több vendéget várunk. A fesztiválturizmus igazi húzóágazat lett idehaza, mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy ennek egyik zászlóshajója lehet a Telekom VOLT Fesztivál. A legnagyobb érdeklődés a Linkin Park első magyarországi koncertjét kíséri, amelyre a napijegyek már elővételben elkeltek, de bérletek még a helyszínen is kaphatók. A VOLT ma már nemcsak a Lővéreket lakta be, de szerte a városban éttermekben, kávézókban, klubokban és teraszokon programok, kedvességek, látványosságok várják a látogatóinkat. De bővül a fesztivál kínálata is: a világ több pontjáról utcaszínházi produkciók érkeznek hozzánk.” – mondta el Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál alapító-főszervezője. 

“Pár évvel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy abból a hangulatból és abból a felfokozott figyelemből, amely a VOLT kapcsán Sopronra irányul, szeretnénk egy darabot konzerválni a városban. Ekkor indítottuk útjára a “Sopron, a Csillagok Városa” projektet, amely keretében évente 5 világsztárt Ef Zámbó István alkotásával, egy-egy közterületi székkel ajándékozunk meg. Idén már harmincnál is több világsztár székét próbálhatják ki és szelfizhetnek ott azok, akik Sopronban járnak – a napokban avatjuk fel az Iron Maiden, a Slayer, Wiz Khalifa és az Axwell Λ Ingrosso páros székeit, de természetesen a Linkin Park, Ellie Goulding, Martin Garrix, az Imagine Dragons és a Pendulum is számíthat idén az ajándékunkra” – tette hozzá Fülöp Zoltán, a VOLT másik alapító-főszervezője.

Világsztárok a VOLTon
Először ép fel hazai közönség előtt az amerikai Linkin Park legénysége és éppen a jubileumi Telekom VOLT Fesztiválon. Nem csoda, hogy a napijegyek már elővételben elkeltek, ezen a napon 45000 vendéget várnak Sopronba. Azok, akik nem jutottak jegyhez, ötnapos bérlettel még ezen a napon is jelen lehetnek. Előttük a Subscribe lép színpadra, akik csak a VOLTon szerepelnek idén, utánuk pedig a Brains-é a főszerep.

Idén is két nagyszínpad épül egymás mellett a VOLTon, ahol kora délutántól éjszakáig egymást váltják a jobbnál-jobb koncertek, számos műfajban.

A hétfői, nulladik napon a II. Petőfi Zenei Díj rendkívül látványos díjátadó showján a legnépszerűbb magyar előadók adják egymásnak a színpadot, majd a show végeztével az az egyik legzseniálisabb elektro-titán, Fatboy Slim tér vissza Sopronba.

A szerda a VOLTra jellemző éles váltásoké a Telekom Nagyszínpadon, hiszen az amerikai metalcore banda, az Of Mice & Men után az angol pop-szupersztár, Ellie Goulding ad koncertet, végül a Wellhello zárja az #elnöki napot. Az OTP Junior - Petőfi Rádió Nagyszínpadra Daytonból érkezik a The Devil Wears Prada.
Csütörtökön a 25. Telekom VOLT fesztiválon ünnepi 25. születésnapját a Rapülők. Gesztiék után a magyar fesztiválok egyik legnagyobb kedvence, az idei VOLT-himnusz szerző-előadója, a Punnany Massif játszik, utánuk pedig a 2016-os év Nr.1. DJ-jének választott 21 éves holland DJ-producer, Martin Garrix tol egy ultraerős és igencsak látványosnak ígérkező szettet. Akik könnyedebb, modern popra vágynak, azoknak a Grammy-díjas brit énekesnő, Jess Glynne és a Years & Years koncertjét ajánljuk.

Pénteken az angol post-hardcore/electronicore négyes Enter Shikari zúz, a négy év után új albummal jelentkező, Grammy-díjas Paramore-t pedig az ausztrál drum and bass - elektro trió, a Pendulum végre újra egy élő show-val váltja, míg a másik nagyszínpadnál Rúzsa Magdi, a Kiscsillag, és a Tankcsapda dalaira telik majd meg a küzdőtér.

Az utolsó nap legalább annyira eklektikusan alakul, mint a korábbiak, hiszen ekkor lép színpadra a kultikus brit hard rock csapat, a The Cult, utánuk a szintén Grammy- és ötszörös Billboard Awards győztes Las Vegas-i rockzenekar, az Imagine Dragons zenél, az idei VOLT Telekom Nagyszínpadának programját pedig az ausztrál EDM duó, a Knife Party programja zárja. Biztosra vehető, hogy hozzájuk hasonlóan sokan várják a Halott Pénz, a Quimby és Majka nagyszínpados koncertjét, ugyancsak a zárónapon.

II. Petőfi Zenei Díj
Június 26-án, a Telekom VOLT Fesztivál nulladik napján második alkalommal adják át a Petőfi Zenei Díjakat a hazai könnyűzene kiemelkedő szereplőinek. A gálán 8 kategória legjobbjait díjazzák, a magyar pop egyik ikonikus alakja, Demjén Ferenc pedig életműdíjat vesz át. Ebből az alkalomból a VOLT Allstars + Zävodi dolgozta fel a művész 1972-es Jelszó: LOVE című dalát.

A két és fél órás programban különleges műsorszámok váltják egymást, hazai és világsztárok részvételével. Egyedi show-val érkezik a Brains, a Vad Fruttik és az Animal Cannibalst, a Hősöket, Denizt és Sub Bass Monstert tömörítő RAP ALLSTARS formáció, itt mutatja be élőben a VOLT Fesztivál idei himnuszát a Punnany Massif, Charlie és Pásztor Anna közreműködésével. Egy különleges produkcióval érkezik a Tankcsapda, a Lóci játszik, a 4. Nagy-Szín-Pad! verseny idei győztese, valamint Benji, A Dal akusztik verseny első helyezettje. A Petőfi Zenei Díj egyik csúcspontjának lép színpadra a Mindenki című Oscar-díjas filmből megismert Bakáts Téri Ének-Zenei Általános iskola kórusa a Halott Pénzzel együtt, amely csak ezen az estén lesz látható-hallható. Ugyancsak egyszeri és megismételhetetlen show-nak ígérkezik a VOLT Allstars + Zävodi feldolgozásában megszólaló Jelszó: Love, amelyben 15 hazai popsztár áll színpadra. A show nemzetközi sztárvendégeként az Alle Farben egy élő programmal jelentkezik, a gála végén pedig Fatboy Slim ad kétórás koncertet.

A Petőfi Zenei Díj-gálát a Duna World, a Petőfi TV és a PetőfiLIVE élőben közvetíti.

A Petőfi Zenei Díj szobra Verebélyi Diána képzőművész alkotása.

A Petőfi Zenei Díj év zenekara kategóriájának győztese egy olyan tárggyal gazdagíthatja a próbatermét, amire nagyon sokan csak vágynak: a Soproni jóvoltából egy sörcsapot, valamint hozzá havonta egy 20 literes Soproni Klasszikus hordót kap ajándékba az elkövetkezendő 12 hónapra!

Demjén Ferenc életműdíjas
2016-ban Bereményi Géza kapta az I. Petőfi Zenei Díj életműdíját, amit idén a magyar popzene egyik legjelentősebb alakja, Demjén Ferenc vesz át Sopronban.
Ebből az alkalomból a 15 hazai popsztár közreműködésével létrejött VOLT Fesztivál Allstars különleges meglepetéssel tiszteleg a popikon előtt: a tehetséges, fiatal producer-dalszerző, Závodi Marcel feldolgozta Demjén Ferenc 1972-ben született szerzeményét, a Bergendy Zenekar Jelszó: Love, szeretet című himnuszát. A dal 2017-es verziójában Deniz, Eckü, Járai Márk, Herrer Sári, Hien, Kama, Király Viktor, Mező Misi, Lábas Viki, Odett, Puskás Peti, Rúzsa Magdi, Szivák Zsolt és Szűcs Krisztián adja egymásnak a mikrofont.

Demjén Ferenc a legfiatalabb generáció számára is igazi példakép, ezt jól mutatja az is, hogy a felkérésre mindenki azonnal igent mondott. A dal rögzítésekor minden résztvevőt arra kértek a szervezők, hogy egy emlékkönyvben üzenjenek a művésznek. Ezeket a sorokat június 26-án, a Petőfi Zenei Díj-show keretében, a Telekom VOLT Fesztiválon adják át Demjén Ferencnek. (A Jelszó: Love 2017-es verziója május 15-én reggel, a Petőfi Rádió műsorában hangzott el először, a hozzá forgatott videoklip pedig a Petőfi Zenei Díj sajtótájékoztatóján, valamint a YouTube-on debütált.)

A dalt a felsorolt művészek részvételével élőben csak egyetlen alkalommal, június 26-án, a Petőfi Zenei Díj-show-ban, Sopronban láthatja a közönség, viszont a Telekom VOLT Fesztivál CD-válogatásán is szerepel. Érdekesség: ezt a dalt pontosan 30 évvel ezelőtt a népszerű, Poptarisznya című műsor felkérésére az akkori legnagyobb popsztárok közösen előadták, nagy sikerrel.

Sopron, a Csillagok városa
Hat éve indult a Csillagok Városa projekt: a Soprinba érkező sztároknak a Telekom VOLT Fesztivál Ef Zámbó István képzőművész egyedi alkotásait, egy-egy közterületi széket ajándékoz. Ezeket a világsztárok kipróbálják, dedikálják és a városnak adományoznak, örök emléket hagyva velük Sopronban. Ma már több mint 30 világsztárnak van saját köztéri bútordarabja, és ez a szám minden évben gyarapodik. Tavaly az Iron Maiden, a Slayer, az Axwell Λ Ingrosso EDM-páros, Ella Eyre és Wiz Khalifa kapott saját ülőalkalmatosságot, amelyek még az idei VOLT előtt helyükre kerülnek és a fesztivál ideje alatt bárki kipróbálhatja őket, szelfizhet velük. A város különböző pontjain megtalálhatók többek között Jared Leto, Paul Kalkbrenner, a The Prodigy, Moby, Steve Aoki, a Billy Talent, Fatboy Slim, Slash, a Papa Roach vagy a The Hurts székei is. Az idei évben a Linkin Park, Ellie Goulding, Martin Garrix, az Imagine Dragons és a Pendulum székeivel gazdagodik a Csillagok Városa.

VOLT ART
A VOLT negyed évszázados jubileumát egy különleges, nagyszabású kiállítással ünnepli a soproni belvárosban, a Liszt Ferenc Kulturális és Konferencia Központ Munkácsy-termében. A tárlat a VOLT ART GROUP művészeinek munkáját tömöríti, közöttük azokat, amelyek az elmúlt években a VOLTon születtek. A tárlaton Bada Dada, Bukta Imre, drMáriás, ef Zámbó István, Fehér László, feLugossy László, Győri Márton, Kiss Tibor, Magyarósi Éva, a Nem mi voltunk! crew, Sinkovics Ede, Soós Nóra, Szurcsik József, Töttös Kata, Verebélyi Diána és Wahorn András alkotásait tekintheti meg a közönség. A VOLT-on született munkákra a kiállítás ideje alatt lehet licitálni, a bevételt pedig a soproni Erzsébet Kórháznak ajánlják fel a VOLT szervezői.

A kiállításhoz kapcsolódva Sopronban is bemutatásra kerül a Hybridart Managementtel együttműködve a  #SOHAVÉGETNEMÉRŐS – Történetek Wellhello-ra című fotókiállítás, amely a csapat nagysikerű filmjének hátterét mutatja be – köztük a tavalyi Telekom VOLT Fesztiválon is forgatott epizódot.

Jegyár: felnőtt: 1000 Ft; diák, nyugdíjas: 800 Ft; VOLT-os karszalaggal a belépés díjtalan.

Utcaszínházak a nagyvilágból
Igen látványos programelemekkel bővül az idei VOLT kínálata. A világ számos pontjáról érkeznek azok az utcaszínházi produkciók, amelyek a fesztivál több helyszínén, naponta több alkalommal lepik meg a közönséget.

Akrobatikus és színházi elemek keverednek az Acrojou látványos kortárs cirkuszi előadásában.  Spanyol ritmusok, fúvósok és dobosok is forrósítják a Volt Fesztivál hangulatát az Always Drinking Marching Band The Street Is Ours című produkciójában. A Dynamogène társulatának előadását igencsak kár lenne kihagyni: öt munkásnak öltözött akrobata, akik egy utópisztikus hangulatú felvonulással kezdik az estét, egy hibrid szerkezeten. Érkezik a VOLTra a Karzat Színház is, hazánk legnagyobb utazó játéktársulása. A lengyel gólyalábasok Steampunk Parade című műsorukkal jönnek Sopronba. A Tűzfészek Társulat Képzett cirkuszi művészekből álló csoport, mely egyedülálló jelmezekkel és minőségi koreográfiákkal nyűgözi le közönségét. A Tűzmadarak zsonglőrcsoport a világ számos országában megfordult, most pedig érkeznek a VOLTra.

És itt egy kis ízelítő:
Acrojou https://www.youtube.com/watch?v=xYwk69Oj7K0
Always Drinking Marching Band https://www.youtube.com/watch?v=6LMaRhU2aY0
Dynamogène https://www.youtube.com/watch?v=wG7Rv5st45U
Tűzfészek Társulat https://youtu.be/_q-qD3mHKOY

Mindenütt jó, de legjobb Sopron!
A 25. Telekom VOLT Fesztivál idején egész Sopron rengeteg, kifejezetten erre az alkalomra időzített akcióval és programmal várja a városba érkező fesztiválozókat. Több, mint 30 vendéglátóhely, számos kiállítás, előadás, sportolási lehetőség, valamint Sopron nevezetességeit bemutató túra lesz kedvezményesen elérhető azok számára, akik voltos karszalagot viselnek.

Szupersztárok igényei a VOLTon
A kulisszatitkok egyik legizgalmasabb részletét a fellépő zenekarok riderei képezik: ebben fogalmazzák meg az igényeiket a szervezők felé, és bár a többség nincs elrugaszkodva a kéréseit illetően, azért minden évben előfordulnak említésre méltó esetek.

Ma már természetes, hogy a legnagyobb sztárok külön repülővel érkeznek a schwechati reptérre, ahol 6 napon át egymást váltják a VOLT világsztárjai: jetek és limuzinok.
Az idei évben növelni kellett a színpadok körüli parkolók méretét és számát: 6 nap alatt ugyanis közel 80 kamion fordul meg itt.

Szinte minden fellépő ragaszkodik bizonyos márkájú ételekhez-italokhoz, így nem ritka, hogy a felső kategóriás Fiji és Voss ásványvizet kortyolgatnák a legszívesebben a backstage-ben. Az egyik legjobban várt csapat tagjai rendkívül egészségtudatosan élnek: kizárólag biotermékeket kértek, például fél kiló quinoamagot, hat avokádót, 3 fej fodros kelt, és hozzá 1 kiló biocsirkemellet és kikötötték, hogy a backstage-ben tilos a dohányzás. Ők a saját szakácsukkal utaznak mindenhová, akinek a rendelkezésére áll egy autó sofőrrel, hogy a koncert napján friss hozzávalókat tudjon vásárolni a helyi piacon. Ugyanez a zenekar büszkélkedhet a legnépesebb utazó stábbal: közel negyven főből áll a személyzetük, így nem csodáljuk, hogy 150 törölközőt is igényeltek.

A fellépő sztárok természetesen szeretnek nyugodtan készülni a koncertekre, így szinte mindenki kért egy csendes, kényelmesen berendezett, virágokkal díszített szobát is. Egy bizonyos stílus képviselőire jellemző, hogy nagy mennyiségű, márkás italt is kérnek, amit vélhetően el sem fogyasztanak, inkább a presztízs miatt ragaszkodnak hozzájuk. Egyikük azonban meglepő igényt is megfogalmazott a riderében: 3 pár fekete zoknit, 3 alsónadrágot és 3 fekete pólót kért az öltözőjébe.

Akad olyan rockzenekar a Nagyszínpad sztárjai között, amely környezetbarát megoldásokat vár el a kiszolgálás során, az ételek elkészítésekor és tálalásakor, és ragaszkodik ahhoz, hogy a megmaradt ételeket a szervezők juttassák el a helyi hajléktalanszálló lakóihoz – természetesen ezt meg is teszik.

Egy világsztár-DJ a szervezőkre bízta, hogy mivel rendezik be az öltözőjét, csak azt kötötte ki, hogy „szexi, vidám és barátságos” legyen, ne szokványos, továbbá azt kérte, hogy a kiszolgáláskor semmiféle műanyagot ne használjanak, amit a következővel kommentált: „This is not a Justin Bieber show.”

Egy másik elektrosztár riderében egyetlen furcsaság szerepel: 10 darab kaparós sorsjegy, míg a pályatársa csak helyi sört szeretne fogyasztani, a fellépése után pedig ropit, Kinder csokit és gumimacicukrot „vacsorázna”.

A VOLT a gyerekeket is várja
A Telekom VOLT fesztivál idén is sok szeretettel várja a gyerekeket, akik egy VOLT-ról készült rajzzal válthatják meg a belépőjegyüket. A Civil Zónában számos izgalmas programmal készülnek a legkisebbek szórakoztatására: a Játszóház Projekt tapasztalt játékmesterei az egész fesztivál ideje alatt a legjobb újgenerációs társasjátékokkal várják a játszani vágyókat, csütörtöktől szombatig pedig rengeteg gyerekjátékkal is készülnek.

A Magyar Cserkészszövetség sátránál mindennap családi nyomozós játékban vehetnek részt, a Borfaluban minden délután, a Diákhitel Kávézó sátrában pedig szombaton 10-től lesz kézműves-foglalkozás. A Csodák Palotája izgalmas logikai, ügyességi játékokkal, mini előadásokkal, látványos kísérletekkel készül, a Soproni Egyetem sátrában pedig természettudományos ismereteiteket gazdagíthatjátok játékos formában.

A gyerekprogramok csütörtökön és pénteken 15:00-tól 19:00-ig, szombaton pedig 10:00-tól 19:00-ig tartanak. Minden gyerek, aki ezekben az időszakokban érkezik, ajándék vattacukrot is kap.
A VOLT gyerekporgramjairól részletesen: volt.hu/gyerekprogramok

VOLT Transzfer és VOLT vonat Budapestről
A fesztivál szervezői azokra is gondoltak, akik a fővárosból indulva kifejezetten a 25. Telekom VOLT Fesztivál kedvéért szeretnének Sopronba utazni, és a koncertek végeztével hazajutni.
Az Akvárium Klubtól naponta többször indulnak busz-különjáratok, amelyek a fesztivál bejáratáig viszik utasaikat, és ugyanezen az útvonalon közlekednek visszafelé is. Óriási előnyük, hogy a jegyet váltóknak nem kell az első, hajnali menetrendszerinti járatra várniuk. A transzfer jegyeket erősen ajánlott előre megvásárolni, a http://volt.hu/jegy/category/other-services weboldalon.
A fesztivál ideje alatt minden nap a budapesti Déli pályaudvarról Kelenföld és Győr érintésével indul VOLT vonat Sopronba, majd éjjel 4:00-kor ugyanezen az útvonalon vissza a fővárosba. A VOLT vonatra váltott kombinált jegyek a soproni helyi, menetrendszerinti és mentesítő autóbuszaira is korlátlan számú utazási lehetőséget kínálnak a fesztivál teljes ideje alatt.

VOLT mobil app
A fesztiválra érkezőket idén is okostelefonos applikáció segíti a tájékozódásban. A programbontáson és interaktív térképen kívül praktikus információkhoz is hozzáférhetnek a felhasználók, valamint a kedvenc eseményeik bejelölése után emlékeztetőt kaphatnak azok kezdetéről. Az applikáció természetesen ingyenesen érhető el az App Store-ban és a Google Play kínálatából.

Megjelent a VOLT CD
Az utóbbi évek legnagyobb slágerei mellett a 25. Telekom VOLT fesztivál hivatalos himnuszát (a Punnany Massif “Ami VOLT, az majd lesz” című dalát), és a VOLT Allstars + Zävodi által feldolgozott Demjén Ferenc/Bergendy Zenekar klasszikus 2017-es feldolgozását, a Jelszó: LOVE-ot is tartalmazza a 25. VOLT címet viselő CD, amelyet a kiemelt MOL kutakon vásárolhatnak meg az érdeklődők. A kiadványon a Halott Pénz, Ákos, a Wellhello, a Brains & Likó Marcell, a Soulwave, Rúzsa Magdi, a Margaret Island, a Belmondo, NAZA, Király Viktor & Majka & Curtis, az Animal Cannibals, a Vad Fruttik, a Tankcsapda, a Pál Utcai Fiúk, a Kispál és a Borz és a Quimby egy-egy dalával hangolódhatnak a fesztiválra az érdeklődők.

A VOLT Fesztivál és Sopron város kapcsolata már a kezdetektől fogva példaértékű
“Sopron és a VOLT összetartozik, a város, a táj, a természet, az emberek. A soproniak mindig szeretettel, tiszta szívből várják a fesztiválozókat. VOLT-osnak lenni kiváltság: egy életérzés, egy kultúra, egy közösség. 25. alkalommal Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán különösen színvonalas programmal kedveskedik nekünk. Itt a helyünk!”- mondta el Dr. Simon István alpolgármester.

A VOLT turisztikai jelentősége
A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Guller Zoltán kiemelte a fesztivál turisztikai jelentőségét:  “Sopron nem véletlenül az egyik legkedveltebb magyar település mind a belföldi, mind a külföldi turisták körében: történelmi belvárosa, borkultúrája és természeti kincsei egyaránt Nyugat-Magyarország egyik első számú turisztikai célpontjává teszik a várost. Magyarország kiemelt turisztikai fejlesztési térségei közül az elsők között lett megnevezve a Sopron-Fertő térség, amely a Magyar Turisztikai Ügynökség szerint kiemelkedő turisztikai lehetőségekkel rendelkezik. Az olyan többnapos, kiemelt események, mint amilyen például a VOLT fesztivál, tovább erősítik a város vonzerejét, egyben ráirányítják a figyelmet Sopron közvetlen környezetére is, hiszen vannak, akik a zenei programokon kívül további, sokszínű élményekre tesznek szert egy többnapos utazás során. Az MTÜ ezért támogatja a VOLT fesztivál szervezőinek azt a törekvését, hogy kimozdítsák a látogatókat a színpadok elől, és megmutassák nekik Sopron és környéke legérdekesebb és legkülönlegesebb látnivalóit is. Sopron történelmi belvárosa mellett más, felfedezésre váró kincsek is vannak a közelben, mint például a Fertő tó, Balf, Bük vagy Hegykő fürdői, vagy akár a környék pincészetei, ezért érdemes akár a fesztivál előtt egy-két nappal korábban megérkezni, vagy egy-két nappal tovább maradni.”   

Telekom a VOLTon
A Telekom idén is névadó szponzora a 25 éves VOLT fesztiválnak. A hosszú ideje tartó együttműködés a két fél között a Telekom számára mindig több volt, mint egyszerű támogatás: sokkal inkább kreatív együtt gondolkodás, partnerség, élményteremtés a fiatalok számára. ”Zenei szponzorációinkban azt keressük, hogy a Telekom a technológiával hogyan teheti teljesebbé az élményt, hogyan hidalja át a távolságot a fesztiválozó és a távol maradt barátok között. Ennek egyik alappillére a stabil 4G hálózatunk, amelynek kapacitását a fesztiválok idejére meg is erősítjük, készülve a sokszorosára növekvő adatforgalomra, hogy a több ezer, tízezer látogató gondtalanul meg tudja osztani élményeit a hozzá közelállókkal.  A zene másfelől önmagában képes arra, hogy a különbözőségek ellenére összekösse az embereket: gondolkozhatunk teljesen különbözőképpen a világról, a zene iránti rajongásban egyetérthetünk, a zenei fesztiválok iránti érdeklődés közösséggé kovácsolhat minket” - mondta Szabó Béla Attila, a Magyar Telekom csoport kommunikációs igazgatója, majd hozzátette:- A TelekomVOLT fesztiválon, fesztivál környezetben találkozhatnak a látogatók először a Telekom Electronic Beats zenei szponzorációs platformunkkal. Ahogyan a Telekom VOLT összehozza a fiatalokat, a zenét és az előadókat, ugyanezt teszi a Telekom Electronic Beats is a különböző felületein és idén nyáron a fesztiválokon is. A Telekom színpad mellett kerül kialakításra az az interjú szoba, ahol a fesztivállátogatók találkozhatnak a kedvenceikkel, és az ott készült interjúk később is megtekinthetőek a www.electronicbeats.hu weboldalon. A Telekom az idei Telekom VOLT fesztivált egyfelől kiemelt és megerősített műszaki háttérrel támogatja, másfelől a napközben lemerült telefonok töltésére is van lehetőség a Telekom Electronic Beats területén, ahol ingyenes WiFi szintén a fesztiválozók rendelkezésére áll.


 

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio