Sziget himnusz 2017: Love Solution

Fesztivál

A Mary PopKids zenekar Love Solution című száma lett a 25. Sziget himnusza. A zenekar szerint a Sziget egy olyan hét, amikor el lehet hinni, hogy szép a világ, és ezt próbálták dalban elmondani. Az eredmény itt lát/hallható: https://youtu.be/T9-pJaTPgjo

Ez már bevett szokás, hogy minden évben egy-egy ismert hazai csapat szerzeményét választják ki a szervezők az adott év Sziget himnuszának, ezzel segítve a zenekarok népszerűsítését is, hisz' amellett, hogy Európa kétszer is a legjobbnak választott nagyfesztiválján felléphetnek, a Szigetet bemutató nemzetközi - és persze hazai - kampányban is ez a dal szerepel majd minden lehetséges csatornán.

Ezúttal tehát a kiváló Mary PopKidsre esett a választás, akik szerint ez nagy megtiszteltetés. "15 éves korunk óta minden évben járunk a fesztiválra és soha nem múlt el az az izgalom, amikor első nap átsétálunk a K-hídon" – meséli a csapat énekes-gitárosa, Kama. "A Szigeten voltunk már szerelmesek, vesztünk el bokrokban és sátrakban, mulattunk régi barátokkal és szereztünk újakat is, és rengeteget meghatározó koncertélményünk kötődik ide. Nekünk ez egy olyan hét, amikor ki lehet zárni a külvilágot és kicsit el tudjuk hinni, hogy szép a világ. Ezt próbáltuk egy dalba csomagolni" – mondja az énekes. "Magyar fiatalokként és zenészekként is nagyon büszkék vagyunk a Szigetre, és arra is, hogy most nekünk is lehet hozzá egy kis közünk" – tette hozzá.

2017 nem csak a Szigetnek, de a PopKidsnek is jubileum lesz: idén játszanak 5. alkalommal a Szigeten. A Love Solution az első szám a júniusra tervezett kislemezükről és a decemberben megjelent "All You Ca Keep" c. nagylemezüket követi. A dalban Fodor Máriusz és Highlove működtek közre producerként és Deutsch Gábor masterelte.

További információ: sziget.hu

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio